Selyem, arany, porcelán
Augusztus 20-tól megnyílik és látogatható lesz a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Szent István-terem. A Budavári Palota rekonstrukcióját a déli összekötő szárny helyreállításával, és a benne található Szent István-terem újjáépítésével kezdte el a Nemzeti Hauszmann Program megvalósításáért felelős Várkapitányság. A díszes történelmi belső tér a századforduló iparművészetének csúcsteljesítménye. A megnyitó kapcsán dr. Rostás Péter művészettörténésszel a terem rekonstrukciójának kihívásairól, Hauszmann elképzeléseiről beszélgettünk, és arról, miben áll e historizáló enteriőr különlegessége.
– A Szent István-terem része volt Hauszmann Alajos, a Budavári Palota átépítésével megbízott építész-tervező eredeti elképzelésének?
– 1897 tavaszán az akkor már igen nagy nevű keramikusművész, Zsolnay Vilmos – aki saját magát csak fazekasmesternek nevezte –, egy folyamodványt nyújtott be Ferenc Józsefhez, amiben leírta, szeretne majolikával borított díszszobát tervezni a királyi palota számára. Tervei szerint teljes egészében a Zsolnay gyár termékei díszítették volna a termet, a berendezést pedig az 1900-ban esedékes párizsi világkiállításon mutatta volna be a közönségnek. A pécsi gyáros felségfolyamodványát továbbították is Hauszmann Alajosnak, a királyi palota építészének, aki a felvetésre reagálva fél év alatt kidolgozott egy koncepciót: három történeti szobát tervezett, amelyek a magyar történelem három korszakát kívánták reprezentálni. A Szent István-terem államalapító királyunknak és az Árpád-háznak állított emléket, a Hunyadi Mátyás-terem reneszánsz királyunknak, a Habsburg-terem pedig a regnáló császári dinasztia politikai legitimitását volt hivatott megjeleníteni. Hauszmann azonban nem akarta a tervezés feladatát átengedni a Zsolnay gyárnak, nem szerette volna, ha csupán egyetlen iparművészeti műfaj uralta volna a dísztermet, tágabb összefüggésben pedig ódzkodott megbontani azt a stílusegységet, ami a palota építészeti kialakítását jellemezte. Mint művészettörténész úgy gondolom, más okok is közrejátszhattak Hauszmann koncepciójában: Zsolnay Vilmos ekkor már túl volt az Iparművészeti Múzeumhoz kötődő munkáin, és az új művészeti stílusnak, a magyaros szecesszió legnagyobb mesterének, Lechner Ödönnek a barátja volt. Hauszmann vélhetően ki akarta kerülni a lehetőségét, hogy legnagyobb riválisa, Lechner, akár csak enteriőrtervezőként, de megjelenjen a királyi palotával kapcsolatos munkában. A történethez hozzátartozik, hogy a terem enteriőrje végül az 1900-as párizsi világkiállításon óriási sikerrel mutatkozott be és az alkotók közül többen nagydíjat nyertek.
– Mi volt a terem eredeti funkciója?
– A történeti dísztermeknek gyakorlati funkciójuk nem igazán volt. Úgynevezett cercle-teremről beszélünk, amelyeket a nagyobb reprezentációs eseményeknél például kártyaszobaként használtak, vagy épp gyülekező helyiségnek, ahol a királyi audiencia előtt várakoztak a meghívott vendégek.
Máris hatalmas az érdeklődés
Egyetlen hétvége alatt elfogyott az összes előregisztrációs jegy az újjászületett Szent István-terembe. Foglalás nélkül is ingyen megtekinthető a Budavári Palota csodája augusztus 20-tól a hónap végéig. A 20 perces turnusokban a Várkapitányság helyet biztosít az időpont nélkül érkezőknek is, de nekik vélhetően egy kicsit többet kell majd várniuk a helyszínen. A szeptember 1-től induló bővített, 1 órás személyes vagy digitális élményt nyújtó tabletes tárlatvezetésekre a szentistvanterem.hu oldalon lehet jegyet venni.
– A II. világháború idején azonban a déli összekötő szárny, a Szent István-teremmel együtt súlyos sérüléseket szenvedett. Hogyan fogtak hozzá hat évvel ezelőtt a rekonstrukcióhoz? Mi minden állt a szakemberek rendelkezésére, hogy teljes mértékben korhű legyen a végeredemény?
– Mindent használtunk, amit csak lehetett: archív fotókat, eredeti tervrajzokat. A csodával határos módon megmaradt néhány korabeli tárgy is, mint például a terem egy függönysávja, a falikárpit egy darabja, vagy a terem Zsolnay-kandallójához készített csempék másodpéldányai. A kandalló egy eredeti darabja is csak egy isteni véletlennek köszönhetően őrződött meg: a hatvanas években mentette ki a romok közül egy kislány, akinek az édesapja a palota bontásán dolgozott. Megakadt a szeme a gyönyörű csempén, és elkérte, hogy hazavihesse. Ez a hosszú évtizedeken át megőrzött csempetöredék is látható lesz az eredeti tárgyakból, és történetükből rendezett kísérő kiállításon, amelynek Farbaky Péterrel együtt jómagam is kurátora vagyok. A palota történetével is foglalkozó tárlat augusztus 20-án a Szent István-terem megnyitásával egy időben nyílik meg a nagyközönség előtt a BTM Vármúzeumban.
– A kor iparművészetének legnagyobb mesterei dolgoztak a Szent István-terem enteriőrjének kialakításán, említhetnénk többek között a faburkolatokat gyártó Thék Endrét, az eozinmázas technika feltalálóját, a majolikagyáros Zsolnay Vilmost, vagy a berakásos parkettát készítő Neuschloss-fivéreket. A rekonstrukció lényege, hogy újraépítették az eltűnt enteriőrt: mennyire volt nehéz a mai mesterek számára, hogy az egykori technológiákat megtanulják, alkalmazzák?
– Valóban, a felsorolt mesterek a korszak legjobbjai voltak, ahogyan mások mellett a századfordulón magának komoly nevet szerzett Haas Fülöp és fiai cég, amely a koronázási kárpiton, falikárpitokon dolgozott, a Gelb Mór és fiai cég, amely a függönyöket szállította. Egyébként éppen ezt tartom a hat éve folyó rekonstrukciós munka egyik nagy szenzációjának: hogy a mai iparművészek, restaurátorok képesek voltak megismételni a századforduló bravúrját. Mert ez egyáltalán nem volt magától értetődő, hiszen a korabeli mesterek rengeteg hasonló megrendelést kaptak, a rekonstrukció pedig inkább a kísérleti régészetre emlékeztetett: rengeteg mindent kellett menet közben megtanulnunk az egykori műfogásokról, a korabeli technológiákról. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a komplett épületszárny restaurálása mellett folyt a Szent István terem rekonstrukciója: azaz az újjáépítés mellett egy rendes, szakszerű műemléki helyreállítás.
– Eredeti anyagokból, eredeti technológiával?
– Igen. A teremben a textilek valóban száz százalékban hernyóselyemből készültek, a kárpitok aranyszálaihoz 22 karátos aranyat használtak, a diófaburkolat valóban kerti diófából készült, a Zsolnay-kandalló és a Zsolnay-táblák nem csak festett, hanem valóban kiégetett pirogránitból készültek. Az anyagok mellett az eredeti technológiákat sokszor a sírból kellett feltámasztani, a kivitelezőket roppant nagy dicséret illeti, csodálatos munkát végeztek. Jómagam minden egyes tárgyat, minden egyes beépített elemet egyenként zsűriztem, és elmondhatom, kvalitásos iparművészeti munka valamennyi.
– Van-e példa ilyesfajta, teljes pompájában megtekinthető historizáló enteriőrre Magyarországon?
– A helyzet az, hogy nincs. A nálunk szerencsésebb történelmű országok büszkélkedhetnek a történelmi korok érintetlenül maradt enteriőrjeivel, ám hazánkban historizáló világi enteriőrt tekintve a Szent István-terem abszolút kuriózum. Éppen ezért fontos, hogy a nagyközönség is láthassa, milyen magas esztétikai minőséget képviselt egykor ez a pompás helyszín. Mindez visszahat majd talán a közönség látásmódjára is: aki ellátogat a terembe, egészen biztosan más szemmel nézi majd környezete addig talán avíttnak, réginek tartott tárgyait, mint amilyen például a bérházakban a lépcső mellett futó kovácsoltvas korlát, vagy a körfolyosó cementmozaik lapos burkolata. Hiszen megértheti, milyen fantasztikus mesterségbeli tudás van mögötte.
