Soli Deo Gloria

Huszár Gál egyetlen példányban fennmaradt énekeskönyve, az Esterházy-gyűjtemény egyes darabjai, XVII. századi politikai röplapok, úrvacsorakelyhek, valamint a XVIII. századi torvaji evangélikus templom felújított barokk szószékorgonája. Csak néhány műtárgy abból a több mint négyszázból, amely mások mellett református, evangélikus és unitárius gyűjteményekből és gyülekezetektől érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum november 5-ig nyitva tartó Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítására.

Bár a történelemkönyvek lapjain a szigorú értelemben vett reformáció 1517. október 31-én kezdődött, amikor is Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, teológus kifüggesztette az egyház megújulását sürgető követeléseit a wittenbergi vártemplom kapujára, a reform iránti vágy jóval előbb megjelent az emberekben. A XV. századi Európát megtizedelő járványok, az egyház materializálódása, így a búcsúcédulák árusítása egymás után hívta életre a különböző eretnekmozgalmakat, amelyek egyik legfontosabb közös kiindulópontja a keresztény hit alapjaihoz való visszatérés volt.

Közben a humanista műveltségű papság is szorgalmazni kezdte az anyanyelvi bibliafordítás és prédikáció bevezetését, s jóllehet az egyház mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, a könyvnyomtatás megjelenése, majd nagyarányú fejlődése miatt nem járt sikerrel, így az evangélium szavai és persze a reformáció tanai egyre szélesebb körben kezdtek el terjedni.

– Ugyan Luther tanai német nemesek és humanisták közvetítésével már az 1520-as években biztosan eljutottak hazánkba, a magyar, sőt az egész közép-európai reformáció mégis sajátos utat járt be. Az ortodoxia és a nyugati kereszténység határán fekvő magyar királyság ugyanis etnikai sokszínűsége miatt soha nem volt egyvallású, így mindig is toleránsabb volt a különböző népekkel, felekezetekkel, mint Nyugat-Európa. Ráadásul a török megjelenése, az ország három részre szakadása és politikai szétesettsége szükségszerűen olyan szólás- és vallásszabadságot eredményezett, amely Magyarországot Európa legszínesebb vidékévé tette – mondja Kiss Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze, szakmuzeológusa, a tárlat egyik kurátora. – A reformáció hazai terjedésében a mohácsi csata sokkja játszotta a legjelentősebb szerepet, a lakosság nem értette, miért is nem védte meg Mária az országot, s megszállottan keresni kezdte a nemzet széthullásának okait és az újrakezdés lehetőségeit. Erre érkezett egyfajta válasz a megújulás híveitől, köztük a nemességtől, akik ellen a katolikus királyi udvar sem mert fellépni, hiszen nem kockáztathatta az ország védelmét.

Az emlékév központi kiállítása többek között a magyarországi reformáció történetének ezen összetett viszonyait is bemutatja, miközben megismerhetjük azt a hitbeli, vallási folyamatot, melynek nyomán nem csupán a kereszténység, hanem a kultúra egésze is megújult, s kinyílt a világ felé.

Az Ige-Idők első fele így szükségszerűen kronologikus, a XV. századtól indulva vázolja fel az előzményeket, a pestisjárvány sújtotta Európa hangulatát, azt a kort, amikor a búcsúcédula és a latin nyelvű Szentírás már nem nyújthatott kapaszkodót a kiábrándult embereknek. A reformáció termében a főszereplőkkel, a két ikonikus alakkal, Lutherrel és Kálvinnal ismerkedünk meg, illetve az általuk képviselt nagyon fontos programmal, s az úgynevezett öt solával (Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás, Sola Fide – Egyedül a hit által, Sola Gratia – Egyedül kegyelemből, Solus Christus – Egyedül Krisztus, Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség), amely a reformátorok alapvető teológiai hitét foglalja össze a római katolikus egyház tanításaival szemben.

Láthatjuk az 1590-ben nyomtatott vizsolyi biblia egyikét, a református és evangélikus gyülekezetekben fennmaradt díszes úrvacsorakelyheket és serlegeket; a nagyszebeni Brukenthal Múzeumból érkezett úrvacsoratáblát; egy perzsahímzés-technikával készített úrvacsora-terítőt Nagyvarsányból; a hódmezővásárhelyi református Ótemplom XVIII. századi, gazdagon festett szószékkoronáját, tetején a fiókáit saját vérével tápláló pelikán figurájával, illetve a radikális reformáció írásos és tárgyi emlékeit.

Továbbhaladva a reformtanok terjedésének kulturális és politikai összefüggései tárulnak elénk Thurzó György nádor, illetve három erdélyi fejedelem, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György pályafutása és személyisége révén, s az idő terme – középpontjában a torvaji szószék koronájával – végül rádöbbent bennünket, hogy európai identitásunknak hány és hány olyan fontos eleme van, amely létrejöttét a reformációnak köszönheti.

– A reformáció, a humanizmussal karöltve, fontos irányváltást hozott az európai hagyományban és kultúrában – mondja a kurátor. – A magunkról való gondolkodásban fontossá vált a különböző felekezetekhez vagy politikai táborokhoz tartozók közötti vita és a kritika, amelyek megtanították a különféle módon gondolkodó embereket az együttélésre, ezzel újfajta közösségi identitásokat eredményeztek.

Így pedig szép lassan kialakult a nemcsak önmagáért, de a közösségért is tenni vágyó és felelősséget vállaló modern ember lelkisége.

Barta Boglárka

Fotó: T. Szántó György/Demokrata