Sólyomlélekkel a nemzetért

– Négy történelmi regénytrilógiát írtam az elmúlt tízegynéhány évben, mindet a ma Mianmarnak, korábban Burmának nevezett ország területén élő karennik között. Az origó 1956, amikor értesülve a fővárosi harcokról, 18 éves fiatalemberként gondolkodás nélkül felkéredzkedtem egy Pestre tartó teherautóra. Nem tudtam, mi vár rám, mit eszem vagy hol alszom, csak azt tudtam, hogy mennem kell. Ilyen a természetem: ha érzem a hívást, nem mérlegelek, hanem megyek – idézi fel élete meghatározó indítópontját Cey-Bert Róbert Gyula, akinek a szabadságharc vérbe fojtása után oly sok honfitársunkkal együtt menekülnie kellett.

Ausztriában érettségizett, Svájcban járt egyetemre, közgazdász, szociológus és pszichológus diplomát szerzett, Genfben PhD-zett az étkezési szokások pszichoszociológiája tárgykörében, disszertációja kutatásait Jean Cazeneuve professzor, a párizsi Sorbonne egyetem szociológiai tanszékvezetője felügyelte. E témában folytatott kutatásokat, ám egyre kevésbé érezte jól magát Svájcban.

Az 1970-es évek végén már érezhető volt annak az előszele Nyugat-Európában, amit mai kifejezéssel globalizációnak hívunk,

ezzel párhuzamosan számomra elviselhetetlenül elhatalmasodott a narcisztikus önzés. Úgy éreztem, ez kikezdi az életemet vezérlő Isten, haza, szabadság hármasságot. Valamiért mindig vonzott a Kelet világa, talán lelki okokból. Jung szerint a lélek mélyén ott rejtőzik a közösségi tudatalattink, amivel kapcsolatba tudunk lépni. Lehetséges, hogy ez segített ugyanúgy dönteni, mint 1956-ban: nem tudtam, miből élek majd meg a Távol-Keleten, de nekiindultam – mondja Cey-Bert Róbert.

A szabadságharcos-író megállta a helyét, gasztronómiai szakemberként Hong-Kongban, majd Kínában szimpóziumokat rendezett a kínai konyhák (merthogy ebből többféle is van a hatalmas birodalomban) és a francia borok párosításáról, Thaiföldön luxus-szállodák és légitársaságok gasztronómiai tanácsadójaként dolgozott, ő formálta az 1980-as években a világ legjobb szállodájának minősített bangkoki Hotel Oriental konyháját. Itt résztvevője volt a világ első gasztronómiai csúcstalálkozójának, ahol a Gasztronómiai Világtanács főtitkárává választották.

Ebbéli tisztségében sikerült elérnie, hogy a komminizmus e téren is rettenetes pusztítása ellenére Magyarország a gasztronómiai nagyhatalmak listájára kerüljön.

Egyszóval a maga uraként szabad, a magyarság számára is hasznos alkotó munkát végzett.

Emellett kutatni kezdte gyerekkora óta kedves témáját, a magyar eredettörténetet. Így jutott el a ma Kína fennhatósága alatt álló Belső-Mongóliába, majd az ujgurokhoz, később Tibetbe. De a keleti őserdők eldugott falvait is nagy érdeklődéssel járta, elvetődött az egykor Burmának nevezett Mianmar területén élő karenni néphez.

– Közöttük találtam meg mesteremet, Amőt, aki látóember volt, afféle táltos. Nagyon sokat tanultam tőle. Egyszer azt mondta:

„Ha szabadon akarsz élni, barátkozz meg a halállal!”

A haláltól való félelem korlátozza a szabadságot, szélsőséges esetben megbénít. Valaha Nyugat-Európában is így tekintettek a halálra, mára azonban ez megváltozott, mert a hit elvesztésével a halálban mindennek a végét látják. Igaz, hogy ’56-ban szembe kellett nézni a szovjet tankokkal, de Amő tanítása tudatosította bennem ennek a felfogásnak a jelentőségét – mesél a sorsfordító találkozásról az író.

Sorsszerű, hogy a megvilágosító mondat gyorsan kiállta a gyakorlat próbáját. Cey-Bert Róbert Gyula az egyik karenni faluban tartózkodott, amikor arról érkezett hír, hogy egy közeli hegy mögött állomásozik a burmai állam reguláris hadseregének egy alakulata, amely meg akarja támadni a falut. A karennik ugyanis egykorvolt autonómiájukért szabadságharcot vívtak. A magyar szabadságharcos úgy döntött, hogy fegyvert fog mellettük, így keveredett bele háborújukba.

Innen Laoszba vezetett az útja Amő táltos társaságában, megismerte az ottani kommunisták ellen harcoló gerillák egyik parancsnokát. Amikor elváltak, megígérte neki, hogy visszatér. Így is lett, de addigra mindennek vége lett, a parancsnok családját lemészárolták, ő maga haldoklott. Kiderült, hogy az amerikai hadseregben szolgáló ikertestvére Afganisztánban harcol a szovjet megszállók ellen a mudzsahedek oldalán. Cey-Bert Róbert Gyula megpróbálta megkeresni, de nem járt sikerrel, az illető addigra már elesett a harcokban. A magyar szabadságharcos viszont Afganisztánban maradt, és

fegyvert fogott ugyanazok ellen, akik ellen 1956-ban Budapesten harcolt.

Mert már megtanulta, hogy a haláltól való rettegés bénít.

– Ezek az élmények hihetetlen lelki fejlődést jelentettek számomra. Ez adta az egész regény alapötletét – avat be a friss mű keletkezéstörténetébe a szerző. Ezúttal azonban ne gondoljon hagyományos történeti regényre az olvasó! Sokkal inkább naplószerű történetfüzér Cey-Bert Róbert Gyula új kötete, amelyeket itt-ott megálmodott jelenetek, látomások egészítenek ki.

– Elsőre talán furcsa lehet, hogy miként kerül egy ’56-os magyar szabadságharcos előre nem tervezetten, akaratán kívül Kelet-Ázsia különféle fegyveres konfliktusaiba. Választanom kellett, hogy elmenekülök a megtámadott karenni faluból az asszonyokkal és a gyerekekkel, vagy ott maradok. És folyamatosan hasonló választások elé állított a Fennvaló. Amő táltos egyszer azt mondta, hogy a sólyom embere vagyok, mert szabadon, magasra akarok szállni, és egyenes a röptöm. Ez rádöbbentett, hogy a sólyom embereként mi a dolgom. Azt is Amőtől tanultam meg, hogy a külső ellenséget csak akkor tudod legyőzni, ha a lelkedben már legyőzted.

A legnagyobb küzdelem a saját lelkünkben zajlik, legnagyobb ellenségünk az egó

– hívja fel a figyelmet az itt és most számunkra is megszívlelésre érdemes tanításra Cey-Bert Róbert Gyula.

A karenni bölcsnek módszere is volt e belső harc megvívására. Ezt ő a belső kék csend elérésének nevezte, tulajdonképpen egyfajta meditáció, amelynek során minden külső zajtól, élménytől, impulzustól meg kell tisztítani a bensőnket, és akkor megértjük a lényeget. Ez a gyakran böjttel kísért elcsöndesedés, a végső értelmet jelentő Istenre figyelés a kereszténység sajátja is.

– Az életemet vezérlő Isten, haza, szabadság hármasság talán megmosolyogtató, ósdi elvnek tűnik egyeseknek, de ez tartotta meg a magyarságot a pozsonyi csatától Rákóczin át máig. Meggyőződésem, hogy ez a hunoktól eredő lélekvezetés. Ma is ezekért harcolunk, ezeket védjük, legfeljebb más eszközökkel – mondja Cey-Bert Róbert Gyula, aki az elmúlt tíz-tizenöt évben megjelent, könnyen olvasható tematikus regénytrilógiáit azzal a szándékkal írta meg, hogy erősítse az olvasók magyarságtudatát, és így a nemzet lelkét. Ugyanez a célja A sólyom harcosa a tűzviharban című új kötetének, melyben tibeti és kínai élményeiről is olvashatunk.