Fotó: ShutterStock/Ben Houdijk
Hirdetés

Az 1945. január 10-én Londonban született Roderick David Stewart sem földi érkezése pillanatát, sem helyszínét nem választotta meg jól. Nem sokkal születése előtt az utóbbitól alig pár száz méterre csapódott be az egyik német V2 rakéta, majd 19 éves korában nem kevésbé jelentős, külső megjelenését máig meghatározó esemény történt vele. Minthogy futballrajongó édesapja e sport máig el nem múló szeretetét oltotta gyermekébe, Roderick egy edzőmeccsen orrát törte, és bár azóta többen javasolták annak „szépítését”, ő ragaszkodott a baleset következtében módosult vonásaihoz. Jól is tette, hiszen ez ugyanúgy hozzátartozik egyediségéhez, mint rekedtes hangja!

Soha nem próbált a valóságnál szebbnek látszani, okosabbnak tűnni, gondolkodásában viszont az egyszerű ember „magad uram, ha szolgád nincs” ravaszsága jellemzi, ami a szorult és bonyolult helyzeteken mindig átsegítette. Az 1960-as években hangadó Decca Kiadó a jól fésült ifjakat szerződtette, így először elküldte Stewartot, aztán mégis lemezfelvételre szólította. Az érintett viszont elaludt, amikor pedig telefonon figyelmeztették, hogy azonnal taxiba kell szállnia, azt felelte, hogy nincs pénze. Húzása bejött, a cég kifizette helyette a számlát.

Eleinte két vasat tartott a tűzben, azaz a Faces együttessel és szólóban is adott ki sorlemezeket. Az áttörést az Every Pictures Tells a Story albuma jelentette, ami 1971-ben egyidejűleg vezette a brit és amerikai albumlistákat.

A Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer is beválasztották, 2016-an pedig Erzsébet királynő születésnapja alkalmából zenei munkássága és jótékonysági szolgálata elismeréseként lovaggá ütötték, a kitüntetést stílszerűen skót kockás nadrágban vette át Vilmos hercegtől a Buckingham-palotában.

Korábban írtuk

Rod Stewart 1986 augusztusában lépett fel először Budapesten, legutóbb pedig 2018-ban hallhatta a hazai közönség. Leginkább a dallamos, lírai nótákat kedveli, de számai között a diszkó is helyet kapott – Da Ya Think I’m Sexy? –, akárcsak a Royal Philharmonic Orchestrával áthangszerelt korábbi sikerei. Mostani, mintegy kétórás műsorának két tucat jól ismert dala között mások szerzeményei is helyet kapnak. Ezek egyike a néhai Them együttes énekesének, Van Morrisonnak meghatóan szép szerzeménye, a Have I Told You Lately. Koncertjeit általában a Brit Királyi Tengerészet nem hivatalos himnuszával, a Sailinggel zárja.

Bár nagy zenés körutakat a jövőben már nem tervez, a színpadot nem kívánja mellőzni. „Sosem vonulok vissza!” – fogadkozott nemrég. Úgy legyen!