Október 23-án mutatják be a várva-várt Szabadság, szerelem című filmet, amely a számos ’56-ról készült film között a legnagyobb szabású produkció. A műegyetemista forradalmár, Viki és a vízilabdacsapat sztárja, Karcsi szerelmén keresztül a forradalom eseményeit és a Melbourne-i orosz-magyar meccset mutatja be a film, legfőbb célja, hogy a fiatalságot fogja meg. Az ötletgazda és a producer a magyar származású Andrew G. Vajna, akinek nevéhez több mint ötven film fűződik, többek között a Rambo-filmek, az Elemi ösztön, az Evita, a Die Hard 3., a Terminátor 3., a Skarlát betű, a Nixon, a Jákob lajtorjája és az Amerikai rapszódia.

– 12 éves volt 56-ban, amikor elhagyta az országot. Mire emlékszik? – Bujkálás a pincében krumpliszsákokon, amíg lövöldöznek fölöttünk. A papám kézen fogva végigvitt a körúton, az Andrássy úton, ahol kilőtt tankokat, felégetett teherautókat, romba dőlt házakat láttam, és egy ávóst felakasztva. Erre emlékszem, meg arra, hogy hazavittem egy kézigránátot. Csak tanító kézigránát volt, sárga csíkos, de három akkora pofont kaptam, mint a ház. – A szülei részt vettek a forradalomban? – Azt hiszem, a papám igen, de erről nem tudok sokat, nem beszéltünk róla. Ők nem jöttek el velem Magyarországról, és gondolom, azért nem, mert a papám úgy érezte, hogy itt még dolga van. Ezért engedtek el egyedül. De akkoriban, gyerekként engem a forradalom nem is érdekelt, mással foglalkoztam. A mai tizenévesek sem törődnek vele, volt-e forradalom, csak azért tudnak róla, mert tele van vele a televízió. Én sem éreztem át akkor, mi volt ez igazán. Körülbelül tíz évvel ezelőtt éreztem meg, hogy mennyire fontos volna Magyarországon filmet készíteni erről a történelmi pillanatról. Onnantól kezdve kutattam a témában, könyveket olvastam, dokumentumfilmeket kerestem. – Több olyan filmet készített már, ami a huszadik századi magyar történelem sajátosságaihoz kapcsolódik. Személyes indíttatásból, vagy mert ezek jó sztorik? – Mindegyiket más okból. A Berlinben Arany Medvével jutalmazott Music box számomra nagyon érdekes történet volt, különösen azért, mert a film azt a kérdést feszegeti, hogy bár a szülei állnak az emberhez a legközelebb, mégis előfordul, hogy róluk tudja a legkevesebbet. Elfogadja száz százalékban, amit mondanak, pedig lehet, hogy semmi nem igaz belőle. – Személyes élmény? – Nem, személyes kérdőjel. Ahhoz a különös lehetőséghez kapcsolódik, hogy az ember esetleg kénytelen abban csalódni, akinek addig minden szavát készpénznek vette, akiben feltétel nélkül hitt és bízott. De ha csalódnod kell abban, amit a szüleid állítanak magukról, azt hogyan dolgozod fel? Az Amerikai rapszódia szintén Budapesten játszódott részben, és valamennyire összecseng az életemmel, hiszen egy disszidálás történetét és annak messze ható, megrázó következményeit beszéli el. Az 56-os forradalom pedig azért érdekel, mert akkor hagytam el Magyarországot, és úgy éreztem, hogy tartozom Magyarországnak azzal, hogy megpróbálom elbeszélni a történetét. Természetesen a saját nézőpontomból, azokkal az érzésekkel, amik bennem vannak.. – Milyen érzések ezek? – Ez egy nagyon fontos és különleges pillanat volt a magyar történelemben. Az emberek el sem tudták képzelni, hogy mire képesek; hogy mit tudnak létrehozni a semmiből, szinte perceken belül. Szinte hihetetlen, egy nép felkiált, feltámad, ahogy a versben van, mint a tenger, és aztán újra teljesen elcsendesül. Azt szeretném elérni, hogy a fiatalok értsék meg és érezzék át, hogy mi volt olyan különleges és csodálatos ezekben a napokban, tisztelni tudják azokat, akik harcoltak. A filmmel fel akarom ébreszteni a fiatalokban a büszkeséget a múltjuk iránt, szeretném megmozgatni az érzelmeiket. – Miért most, ha már kilenc éve megszületett az ötlet? – Az ötlet még nem film: nagyon hosszú, nehéz utat kell bejárnia addig, amíg elkészül. Kerestem, hogyan fordítható mozivá, amit gondolok, kerestem a sztorit, amiben hiszek, amivel képes leszek évekig dolgozni. Kutattam Nagy Imre életét, Maléter életét, bizonyos diákok, sportolók életét, de nem állt öszsze a fejemben a film. Aztán láttam a Miracle (Csoda a jégen) című amerikai filmet, amely a Lake Placid-i téli olimpia egy orosz-amerikai hokimeccséről szól. Amikor kijöttem a moziból, eszembe jutott, hogy 56-ban is volt egy vízipólómeccs, ami – az 56-os felfokozott hangulatban – véresen, a magyarok melletti szimpátiatüntetéssel végződött. Sokan a sporttörténet legvéresebb meccsének nevezik, az itt készült fotók bejárták a világsajtót, sok újságban Zádor vérző arca került a címlapra. És akkor összeállt. Vízipóló, meccs, történelmi pillanat, és ennek az előterében egy szerelemi történet két olyan hősről, aki soha életében nem akart hős lenni, nem akart semmi különlegeset, de a történelem magával sodorja őket. Joe Eszterhas barátom és régi munkatársam segítségével ezekből a motívumokból írtuk meg a forgatókönyv első változatát. – A Freedom’s Fury című dokumentumfilm szintén a forradalom-vízilabda párhuzamra épít, és többek között ön is a producere. Mennyire lett a játékfilm alapja ez a dokumentumfilm? – Már megszületett a Szabadság, szerelem ötlete, amikor rábukkantam Colin Keith Grayre és Megan Raney Aaronsra. Elkezdték a filmet, de nem volt pénzük, és azt szerettem volna, hogy tényleg befejezhessék, ezért segítettem nekik, de a két film nem kapcsolódik egymáshoz. – Mennyiben fikció, mennyiben valóság a Szabadság, szerelem története? – Száz százalékban fikció, csak a történelmi pillanatok valóságosak benne. Megtörtént események adják a hátteret: a Műegyetem, a Bem-szobor előtti gyűlés, a Kossuth téri, a rádió előtt zajló események… Ezeket mind a történelmi részletekre figyelve, hitelesen mutatjuk be. Az viszont, hogy a film főszereplői hogyan reagálnak minderre, már a forgatókönyv-írói fantázia szüleménye. Viszont biztos vagyok benne, hogy ha keresnénk, könnyen találnánk az övékéhez igen hasonló történeteket. – Nagy hangsúlyt fektettek a forradalmi akciójelenetek kidolgozására, Vic Armstrongot többek között a Terminátor 2., a Világok harca című filmek akciójelenet-rendezőjét kérték fel. Miért? – A cél nem bravúroskodás, legfontosabb szempontunk a filmkészítés minden szakaszában a hitelesség és az átélhetőség volt. – A Csak szex és más semmi című nagysikerű film rendezőjét, Goda Krisztinát választotta. – Nagyon sok rendezővel találkoztam, egy olyan fiatalt kerestem, aki a mai közönséggel tud párbeszédet folytatni. A vele való beszélgetés során úgy láttam, ő tökéletesen megértette, mit szeretnék ezzel a filmmel elérni. Vállalta a feladatot, ami nem kis dolog, hiszen ez a második filmje, de merte és megcsinálta, le a kalappal. Rendkívül tehetséges rendezőnek tartom. – Hogyan tudott együtt dolgozni négy író is a forgatókönyvön? – Joe Esterhas fantasztikus író, sokszor dolgoztam vele. Ő kezdte el az ötletet feldolgozni, aztán Gárdos Éva folytatta és lerövidítette, mert Joe Eszterhas elvitte egészen 1989-ig a történetet, de szerintem ez a filmnek túl sok lenne. Utána Bereményi Gézát kértem meg, hogy segítsen. Ő elsősorban az 50-es évek, 56 hitelességére figyelt, arra, hogy a szövegek úgy hangozzanak, ahogy akkoriban hangoztak volna. Végül Divinyi Réka hozzáadta mindazt, amitől ez a film a fiatalok számára is vonzóvá lehet. – A film költségvetését arányaiban, méreteiben milyen produkciókhoz hasonlítaná? – Valahol a Hídember és a Sorstalanság között van. Érdekes, mindenki a költségvetésről beszél. Egy mozijegy ezeregyszáz forint. Önnek ennyibe fog kerülni, hogy megnézze a filmet. Az, hogy nekem mennyibe került, más kérdés. – Korábbi munkáihoz képest ez mennyire volt új feladat? – Ez az eddigi legszemélyesebb filmem, ez áll hozzám a legközelebb. 1956 története számomra különösen fontos, és a magyar témák általában nem közömbösek: én még mindig ide tartozom. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a fiatal közönségben is felébresszem a forradalommal kapcsolatban érezhető büszkeséget. Ha ez sikerül, akkor elégedett leszek. A kommunikáció a legnehezebb dolog a világon. Egy egyszerű beszélgetés során sem sikerül feltétlenül megértetni a másikkal, amit mondani szeretnénk neki. Most pedig több százezer nézőnek szeretnénk elmondani valamit. – A Fehér Házban is bemutatják a filmet. Hogyan figyeltek fel rá? – Amikor az amerikai elnök itt volt Magyarországon, találkoztam vele és megmutattam neki öt percet a filmből. Amit látott, annyira meghatotta, hogy azt mondta, szeretné megnézni a kész filmet is. A múlt héten felhívtak, hogy vigyem a hónom alatt a kópiát. Ez nekem személyesen, de Magyarországnak is nagy megtiszteltetés, hiszen a mi történetünk válik ezzel ott is ismertté, talán fontossá is. A Szabadság, szerelem számtalan meghívást kapott már a világ minden tájára, pedig még nincs is teljesen kész. Bízom benne, hogy a végleges változat mindenütt visszaigazolja majd az előzetes várakozást. Itt már az én szerepem véget ér, a külföldi bemutatókban legfeljebb azért tudok segíteni, mert a nemzetközi filmvilág figyel arra, amit csinálok. De attól még nem lesz se jobb, se rosszabb. Remélem, siker lesz, és akkor újból erre, a nekünk annyira fontos, magyar történetre fog figyelni a világ. Fehérváry Krisztina