Szabadságvágy és a halál szerelmes csókja: Sisi örök
Október 3-án tartotta második bemutatóját az Erkel Színház: Lévay Szilveszter és Michael Kunze alkotása, az Elisabeth című, 1992-es bécsi bemutatója óta világszerte nagy sikerrel játszott musical emlékezetes alakításokkal, fantasztikus zenei élménnyel és grandiózus látványvilággal örvendeztette meg az Erkel közönségét.
Az Elisabeth című musical (zene és hangszerelés: Lévay Szilveszter, szövegkönyv és dalszöveg: Michael Kunze) Erzsébet császárné életét kíséri végig, amely a XIX. század derekán indul és meggyilkolásáig, 1898-ig tart. A bajor hercegnőt, Sisit a hercegi család nem kis megdöbbenésére Ferenc József, Ausztria császára feleségül kéri: a szerelmes leány igent mond, ám a bécsi udvar merev társadalmi kötöttségei, és főképp zsarnoki anyósa elvárásaitól szorongatva, a házasságában egyre elhagyatottabbá, egyre magányosabbá válik. A darabot 1992-ben mutatták be Bécsben, hazánkba 1996-ban jutott el, azóta országszerte – a Budapesti Operettszínháztól a Kecskeméti Katona József Színházig, a Győri Nemzeti Színháztól a Miskolci Nemzeti Színházig – sikerrel játszották.
Erzsébetnek ma is hatalmas a népszerűsége, nemcsak a német nyelvterületen, hanem hazánkban is: ehhez a császárné magyarok iránti legendás szimpátiája, és az ötvenes évek derekán, Romy Schneider főszereplésével forgatott, igencsak idealizált Sisi-történet ugyancsak hozzátette a magáét. A musical egyébként némiképp igazodik a film történetvezetéséhez, annak jól ismert motívumai itt is visszaköszönnek – többek közt Zsófia kegyetlenségében, aki a császári házaspár minden pillanatát kontroll alatt kívánja tartani, kifogásokat emel Sisi viselkedése ellen, elszakítja tőle a gyermekeit, a fiatal Rudolfot érzékeny idegrendszere ellenére katonás nevelésben részesíti. Ám a musical mégsem romantikus lányregényként építkezik, mindent elsöprő szerelemmel, és a Habsburg udvar rózsaszínbe csomagolt, csillámporral telehintett világával. Jóval mélyebbre néz, emberi drámákat tár fel, mindennek középpontjában a császárné kötöttségekhez nehezen igazodó lelki alkatának ábrázolása áll. A darab rendezője, Szente Vajk talán ezért is választotta ketté a címszerepet: a fiatal Sisit Kovács Gyopár, míg a nőisége teljében ragyogó fiatal feleségből a már csak feketét viselő, a legnagyobb szenvedéseket eleinte lázadozva, majd beletörődve elviselő, sápadt és magába forduló felnőtt Erzsébetet Vágó Bernadett játssza. Az ötlet beválik, Kovács Gyopár szertelen fiatal lányként nyújt meggyőző alakítást, ám Sisi karakterének drámai oldalát, a sokszor depressziós, vívódó császárnét Vágó Bernadett hozza elmélyült szerepformálással, a címszerephez méltó énekesi kvalitásokkal. Méltó ellenpontja az akarnok, zsarnok Zsófia nagyhercegnő, (Ferenc József anyósa szerepében Szinetár Dóra), aki afféle jégkirálynőként uralkodik környezetén, a birodalom ügyeit a háttérből irányítja, és aki halálos ágyán is csupán egy pillanatra esendő: mintha az is az ő döntése volna, hogy végére ér az élete.
A darab Luigi Lucheni (Ember Márk), Sisi anarchista eszméket követő gyilkosa sírjánál indul: a temető bölcselkedő sírásója (Trokán Péter) – Hamlet óta tudjuk, a sírásók hajlamosak kutatni az élet és halál nagy igazságait – faggatja az öngyilkos merénylő szellemét, vallaná be végre, miért ölte meg a császárnét. Lucheni a kérdésre furcsa választ ad: Sisi maga vágyott a halálra, ő csak segített neki. Innen indul az emlékezés, Lucheni pedig végigvezeti a közönséget a történeten, narrálja a cselekményt. Kifejezetten üdítő Ember Márkot nem szívtipróként, hanem táncos-komikusként látni, aki megcsillantja személyisége humoros oldalát is. A történetben a Halál vágya – és egy kicsit a halálvágy, a menekülés a hétköznapok kibírhatatlanságából – az, ami Sisit a végzete felé húzza. A Halál szerepében Veréb Tamás egyszerre jeleníti meg a természetfeletti erőt, az örök álmot hozó karaktert, aki csókjával viszi át kiszemeltjeit a túlvilágra, miközben vágyódó férfi is: alakítása összetett, érzékeny, és itt is kiemelkedő. Puskás Péter Ferenc Józsefje puhány, gyengekezű uralkodó, aki szerelméért képtelen kiállni anyjával szemben, ám a karakteres Erzsébet mellett sem tud igazán érvényesülni, vagy talán mert nem is érti annak lázadó szellemét.
A tánckarra most sem lehet panasz, hatalmas energiával dolgoznak a táncosok, szinte végig a színpadon vannak, pontosak, lendületesek, és ez a közel háromórás előadás esetén igencsak megsüvegelendő teljesítmény. Egyszóval minden együtt áll a nívós előadáshoz, és még erre is sikerül rátenni egy lapáttal: a rendezés bővelkedik a jobbnál-jobb ötletekben, ilyen például, mikor az esküvői jelenetben Erzsébet csipkefátyla, mint egy hatalmas, mindent elborító lepel vonja be a nézőteret, a közönség pedig boldogan adja-emeli tovább feje fölött a gigantikus textíliát. Talán így gördül majd tovább ez a történet is, és megéri, hogy ez a szereposztás akár a századik előadást is ünnepelhesse az Erkelben. Mi mindenesetre nagyon drukkolunk nekik.
