Százhetven éve tették le a Szent István-bazilika alapkövét
Százhetven éve, 1851. október 4-én tették le ünnepélyesen a budapesti Lipótvárosi plébániatemplom, azaz a Szent István-bazilika alapkövét.
Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása:
A II. József kívánságára a mai Szabadság téren épített Neugebäude (Újépület) és a pesti városfal közötti területet II. Lipót 1790-es koronázása óta hívják Lipótvárosnak. A helyi gyülekezetnek otthont adó első kis templom 1808-ban épült, de ennek állaga egyre romlott, s Buda 1849-es ostroma alatt úgy megrongálódott, hogy le kellett bontani. A gyorsan fejlődő városrész lakossága és elöljárósága már az 1810-es évektől követelte egy új, reprezentatív templom felépítését, amire több terv is született. A pesti tanács végül az esztergomi és egri bazilikát is tervező Hild Józsefet bízta meg a feladattal, aki klasszicista épületet képzelt el, négy saroktoronnyal, oszlopokkal körülvett magas kupoladobbal. Az új templom helyét azon a téren jelölték ki, ahol korábban állatviadaloknak otthont adó színház, majd mázsaház állt.
Az 1848 februárjában megkezdődött földmunkák a szabadságharc miatt félbeszakadtak, a Scitovszky János hercegprímás elnökletével ülésező „városi tanácskormány” 1850-ben határozta el a munkák újrakezdését, a végleges döntést 1851. június 14-én hozta meg az Építési Bizottmány.
A bazilika alapkövét 1851. október 4-én tették le ünnepélyesen. A folyamatos pénzhiány miatt akadozó építkezés csak 1858-ban gyorsult fel, amikor I. Ferenc József évi 40 ezer forint hozzájárulást helyezett kilátásba azzal a feltétellel, hogy a város is mindenkor ekkora összeget ad. Az építkezés már előrehaladott állapotban volt, amikor 1867 márciusában Hild meghalt, a tervezés folytatásával és a művezetéssel pedig Ybl Miklóst bízták meg. Ekkor már látszott, hogy a hosszú éveken át szabadon álló pillérek, amelyeket ráadásul különböző minőségű, adományként kapott kövekből falaztak, nem fogják elbírni a kupoladobot. Az épülő kupola 1868. január 22-én egy nagy vihar következtében be is omlott, s a romok eltakarítása után újabb kényszerszünet következett. Ybl ezalatt átdolgozta Hild terveit, így amíg a kelet-nyugati homlokzat az eredeti klasszicista felfogást tükrözi, addig a főhomlokzat és a mai Bajcsy-Zsilinszky útra néző hátsó homlokzat már neoreneszánsz stílusban készült.
A munkák 1875-ben indultak újra, de a kupola teljes vasszerkezetét csak 1889-ben tudták felszerelni. A két és fél méter magas keresztet október 19-én tűzték fel a nagykupola csúcsára, amelyet a következő évben beboltoztak. Ybl 1891. január 22-én, napra pontosan 23 évvel a kupola beomlása után meghalt, a még hátralévő munkálatokat az ő tervei alapján Kauser József irányította. A templomot 1905. november 9-én szentelte fel Kohl Medárd esztergomi segédpüspök, a zárókövet (amelyben elhelyezték a templom építését leíró okmányt) 1906. december 8-án Ferenc József jelenlétében helyezték el.
Budapest legnagyobb, Magyarország rangban második temploma 8-10 ezer ember befogadására alkalmas. A görögkereszt alaprajzú, északi és déli kápolnasorral övezett, 4147 négyzetméter alapterületű templomot kettős kupola koronázza. A 22 méter átmérőjű belső kupola magassága 65, a templom teljes magassága 96 méter, a főhomlokzatán két 57 méter magas toronnyal. Érdekesség, hogy a Duna közelsége miatt hatalmas alapokat és három pinceszintet kellett építeni, így majdnem akkora ház van a föld alatt, mint felette.
A homlokzati timpanon szoborcsoportját, a toronyfülkék szobrait és a szentély, továbbá a kupola külső szobordíszét Fessler Leó készítette. A templombelsőt Than Mór, Székely Bertalan, id. Vastagh György, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Feszty Árpád, Stetka Gyula, Roskovics Ignác és Nádler Róbert mozaikjai, képei és Stróbl Alajos, Fadrusz János, Mayer Ede, ifj. Vastagh György, Damkó József, Senyey Károly, Pátzay Pál és Ferenczy Béni szobrai díszítik. Az egykori Szent Lipót, 1987 óta Szent Jobb-kápolnában őrzik az első magyar király, Szent István jobb kézfejét, a kettős ereklyetartót Lippert József építész rajza alapján a bécsi W. Bröse ötvöscég készítette el.
A köznyelv által a kezdettől bazilikának nevezett templomot 1931-ben emelte XI. Pius pápa a „Basilica minor” rangra, s az 1938-as Szent István-emlékév óta hívják Szent István-bazilikának. Budapest legnagyobb, Magyarország rangban második templomát 1993-ban II. János Pál pápa a Főegyházmegye társszékesegyháza rangjára emelte. 2001. augusztus 16-án, a millenniumi év egyik záróeseményeként a magyar állam ünnepélyes keretek között átadta a budapesti Szent István-bazilika tulajdonjogát a magyar katolikus egyháznak.
A második világháború során megsérültek a tornyok és a külső falak, szükségessé vált a teljes tetőszerkezet cseréje. 1947-ben kezdődött meg a nagykupola fedésének helyreállítása, munkavégzés közben a fa héjszerkezet le is égett. 1982-ben a vihar az utcára sodorta a nagykupola lemezfedését, a templom ismét életveszélyessé vált, ezért kezdődött el 1983-ban az immár halaszthatatlanná vált teljes rekonstrukció. A 2003-ban befejeződött munkálatok során öt kilogramm aranyat, 250 ezer aranyfüstlemezt és 10 kilogramm féldrágakövet használtak fel, s elkészültek az ólomüveg-ablakok is, melyeket eredetileg az oldalhajókba terveztek. A bazilika 1990-ben német hívők adakozásából új, Szent Istvánról elnevezett harangot kapott a német csapatok által 1944-ben lefoglalt helyébe. 1993-ban a Szent Imre hercegről, Szent Erzsébetről, Szent Henrik császárról és Boldog Gizelláról elnevezett harangokat szentelték fel a németországi Passau város adományaként.
