Szelfi a kádból, kagylós telefonnal

A tárlat a vezetékes telefon múltját, virágkorát és lassú agóniáját járja körül, hiszen a telefon maga is lassan a múlt részévé válik – e jelenségről és persze szélesebb kulturális és társadalmi hatásairól a Kiscelli Múzeum munkatársai már régóta szerettek volna kiállítást rendezni. E mostani tárlat apropóját Benda Károly gyűjtő jelentkezése adta, aki patinás, régi telefonjait, gyűjtői darabjait és más technikatörténeti ritkaságait ajánlotta fel a telefon történetét felölelő anyaghoz.

Angyalok vonalban

A fogadótérben jókora ólomüveg ablak díszeleg, ami egykor a Baross utcai József telefonközpont éke volt: a míves mestermunka rózsaágon ücsörgő, telefonáló angyalkákat ábrázol, valamint T. A. Edisont, a korszak nagy hatású feltalálóját mint a modernitás profán szentjét. A tárlat az új eszköz bűvöletében született iparművészeti remektől indul, hogy aztán a távírón mint a telefon ősén keresztül eljussunk a Puskás-féle telefonközpontok, majd a nyilvános telefonfülkék világán át a hétköznapi használatban álló, hófehér presztízskészülékekig vagy a kulcsfontosságú adatokat továbbító katonai és a robusztus bányatelefonokig, sőt, a szocializmus potentátjaiig: a Kádár János titkárságán használt távbeszélő berendezésig.

Perényi Roland történész, a Kiscelli Múzeum igazgatója elmondja, a tárlaton számos interaktív elemet – a látványtervező, Szepessy András ötleteit – alkalmaztak. A régi telefonok némelyikét használni is lehet, a látogatók felhívhatják egymást a múzeumi tér különböző pontjairól, hallgathatnak XX. századi slágereket egy régi telefonközpont-készüléken, sőt, használhatnak akár morzejelfordítót is.

– A gyerekek számára mindez kifejezetten informatív, hiszen sokuk nem tudja azt sem, hogyan kell a tárcsás telefont használni – mondja Perényi Roland, aki Balla Lóránd, a múzeum műszaki gyűjteményének vezetője és Benda Károly műgyűjtő mellett a kiállítás kurátora.

A színes, készülékekben és korabeli filmrészletekben gazdag kiállítás Samuel Morse találmányára, a távíró történetére is kitér, ami forradalmasította a kommunikációt, hiszen ez volt az első olyan eszköz, ami lehetővé tette a távközlést, még ha kissé bonyolult és körülményes módon is: a szöveget morzejelekre fordította, majd a célállomáson visszafordította üzenetté. Hazánkban a távíró a XIX. század közepén jelent meg, főként üzleti célokra használták, ám a telefon terjedt el a széles körű lakossági használatban. Perényi Roland hangsúlyozza, a tárlat anyagát javarészt magángyűjtőktől kölcsönözték, valamint olyan közgyűjteményektől, mint a Postamúzeum vagy Budapest Főváros Levéltára. Ám a Kiscelli Múzeum is őriz témába vágó tárgyakat. Például egy 1930-as évekből származó, kisebb méretű, LB 100 kézi kapcsolású telefonközpontot, amire még a gyűjtők is elismerően csettintettek: ez bizony egyedi darab.

Írók és telefonbetyárok

A XX. század eleje a telefon lázában égett, számos film, irodalmi mű vagy képzőművészeti alkotás foglalkozott a telefonnal: volt, hogy a mindennapi élet banális eszközeként és volt, hogy főszereplőként – ez utóbbira jó példa Örkény István kedves írása, a Ballada a költészet hatalmáról című novella. Persze Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes írásaiban is megjelenik a modern civilizáció e vívmánya, sőt, Karinthy egy véletlen hívásnak köszönhette élete nagy szerelmét. Böhm Aranka és barátnői ugyanis unatkozó középosztálybeli hölgyekként azzal szórakoztak, hogy a korabeli celebek, vagyis az írók kávéházait hívogatták. Az egyik hívással Karinthyba futottak bele, akit Böhm kacéran elhívott a lakására. Karinthy három nappal később el is ment a randevúra, aminek eredménye az irodalomtörténet egyik legviharosabb románca lett – és talán az egyetlen, ami telefonbetyárkodásnak köszönhetően szökkent szárba.

A tárlaton felvillan néhány ikonikus filmrészlet is, amiben a telefon főszerepet játszik: az egyik snittben Kabos Gyula jellegzetes orrhangján, a szobában megcsörrenő telefonra mutatva azt mondja a feleségének: „Megismerem ezt a csörgést. Az anyád az.” És persze ott vannak a képzőművészeti alkotások, mint például Moholy-Nagy László 1923-as EM 1 Telephonbild című képének reprodukciója – Moholy-Nagy szinte elsőként dolgozta fel a telefon témáját, alkotása 2016-ban a Sotheby’s árverésén 2,164 milliárd forintnak megfelelő dollárért talált gazdára. Andy Warhol amerikai képzőművészt, a pop art egyik ikonikus alakját is kifejezetten érdekelte az eszköz, a fogyasztói kultúra egyik jelképeként többször is komponált ilyen telefont ábrázoló alkotásokat, sőt, gyűjtötte is az érdekes készülékeket. Tulajdonában volt például egy olyan, a hetvenes évek végén igen keresett, vörös szájat formázó telefon, ami a kiállításon is látható. És ha már popkultúra: a múzeumi enteriőrben kialakított szelfiponton egy jókora hófehér kádból még szelfit is lőhetünk egy kecses, fekete kagylós, százéves telefonnal.

Titkok az éterben

A telefonközpont szolgáltatása 1881-ben indult el Pesten. A legenda szerint a T. A. Edisonnal szoros munkakapcsolatban álló Puskás Tivadar használta először a „halló” szót, mégpedig abban az interurbán beszélgetésben, ami 1878. áprilisában zajlott le New York és Philadelphia között, amikor Puskás és Edison először tesztelte a vonalat. A telefon széles körű elterjedésében egyébként – nem meglepő módon – a technikai újítások játszották a főszerepet.

– A telefonhírmondó szolgáltatása a húszas évekre olyan nyereségessé vált, hogy a felhalmozott tőkét a vállalat be tudta forgatni a telefonhálózat fejlesztésébe. Közben a telefonokat is fejlesztették, az első típusok Local Battery (LB) készülékként akkumulátorral működtek, a későbbi változatok, a Central Battery (CB) készülékek pedig a központból kapták az elektromos impulzust – magyarázza Perényi Roland. Az enteriőrben a legkülönbözőbb gyártók által készített telefonok is megjelennek az 1910-es, 1920-as évekből – ezeken még nem volt hívómű, a telefonközpontban, a szám bemondását követően kapcsolták a hívott felet –, valamint a két világháború közötti időkből, többek közt a Standard vagy a svéd Ericsson vállalat készülékei. A telefónia virágkora a II. világháborúval ért véget, az államosítással hazánkban már csak az állami vállalat gyárthatott telefont, igaz, a szocializmus alatt hálózatfejlesztésre nem volt igazán igény, hiszen a lakosság megbízhatatlan felének úgysem járt készülék. A kiállításon megjelenik e korszakból az örök telefonigénylő is: az a kérelmező, aki 37 éven át várt a telefonra, míg végül a rendszerváltás után két évvel nagy kegyesen bekötötték a lakásába a készüléket.

A tárlaton külön egység foglalkozik a telefonközponttal mint a Puskás testvérek fejlesztésének köszönhető találmánnyal. A telefonközpontokat arról a városrészről nevezték el, amelyben működtek – volt többek közt József, Teréz és Krisztina központ –, a korabeli tervezők a technika templomaiként álmodták meg ezeket az épületeket. A központokban nagy volt a sürgés-forgás: telefonos kisasszonyok kapcsolták össze a hívó feleket. A női emancipáció hajnalán ugyanis a hölgyeket is alkalmasnak tartották a munkakör betöltésére.

A honi telefonközpont első kezelője egy bizonyos Matkovics Júlia volt, aki Puskás Tivadartól tanult, és 1881-ben tett sikeres vizsgát.

– E munkakör nagy elvárásokat támasztott a jelentkezőkkel szemben. A telefonos kisasszonynak jó memóriával kellett rendelkeznie, hiszen az előfizetők nevét és számát is fejből kellett tudnia. Két úri család ajánlólevelével kellett érkeznie a felvételi meghallgatásra, és beszélnie kellett egy idegen nyelven is – magyarázza Perényi Roland, és elmondja azt is, hogy a diszkréció ugyancsak fontos szempont volt a felvételnél, hiszen a központ kezelőinek sokszor kényes témájú beszélgetéseket is végig kellett hallgatniuk. Az automata telefonközpont 1928-tól váltotta fel a telefonos kisasszonyok munkáját, ám vidéken sok helyütt még a 80-as években is kézi kapcsolással működött a hívás, ha valaki interurbán akart telefonálni.

A tárlaton sétálva még számos érdekességgel találkozhatunk: látható például a Horthy Miklós Turán nevű vonatának hordozható telefonközpontja, ami olyan volt, mint egy hatalmas, ősi mobil, igaz, csak az állomásokon tudott rácsatlakozni a telefonhálózatra.

A tárlat legvégén egy sci-fit idéző installációt láthatunk, kőkorszaki és kortárs telefonok villantják fel e kommunikációs eszköz sajátos egyedfejlődését: kicsit olyan ez, mint egy búcsú attól az eszköztől, ami másfél évszázadon át meghatározta a kommunikációt, mára pedig érdeklődés hiányában egyszerűen kiment a divatból.