Szelfizek, tehát vagyok

Menthetetlenül exhibicionisták lettünk. Legalábbis erről tanúskodik egy Európa-szerte, közel hatezer fő részvételével lebonyolított felmérés, ami szerint évente átlagosan hatszáz szelfit lövünk magunkról. Igaz, akad egy kis szórás az egyes nemzetek között, míg a spanyolok kimondottan szeretik magukat fotózni, a britek a legkevésbé. Sőt, a nemek között is mutatkozik némi eltérés, meglepő módon az erősebb nem javára: állítólag az Egyesült Királyságban és Hollandiában élő férfiak egy hét alatt több szelfit készítenek, mint a hölgyek. Természetesen egy kutatásból nem érdemes messzemenő következtetést levonni, ám maga a tény, hogy elkészülhetett, bizonyítja, hogy a szelfi világjelenséggé vált.

Lájkfüggés

A történelem során a nagy európai művészeti irányzatok alkotói által készített önarcképek lényege az önmeghatározás: a tárgyi környezet, a háttér, a jól átgondolt beállítások, az arckifejezés mind-mind üzenet, egyfajta vallomás a művészi identitásról. A festészetben jól ismert az efféle ábrázolásmód, a legnagyobb művészek többsége, Albrecht Dürertől El Grecón át Szinyei Merse Pálig élt a lehetőséggel, amelynek révén vizuálisan meséltek ars poeticájukról, és meg akarták mutatni, ki létezik, gondolkodik és alkot a vászon előtt. A fényképezés hőskorában is születtek efféle művészi önportrék, ám a posztmodern kor tömegterméke, a közösségi oldalak által fogva tartott felhasználók lőtte szelfi lényegesen eltér ezektől. Kommersz kontextusban végzi ugyanis az önmeghatározás aktusát, unásig ismételve a témát: a középpontban az egó áll, körülötte a mindennapi élet pillanatai cserélődnek. És mivel a pillanat elillan, és a lájkok száma sem végtelen egy-egy poszt alatt, a szelfiző nem tehet mást, mint hogy emeli a tétet: rémisztő helyeken fotózza magát, igyekszik híres embereket használni díszletként. Célja, hogy ezáltal kiemelkedjen a tömegből.

A szelfi tehát az átlagember műfaja, aki az önarckép komponálásánál sokszor vét az arányok ellen, rossz és előnytelen beállításokban fotózza magát, vagy éppen a szűrők használatával műanyag, hamis képet készít önmagáról. Mindannyian láttunk már szelfit a háttérben kéretlen szereplőkkel, amelyek a lehető legviccesebb hatást keltik. És hiába komikusak, e kvázialkotások mégis a közösségi oldalon landolnak, egyetlen okból: posztolójuk tetszeni akar. És szeretve lenni.

– Az önportré jelensége már régóta létezik, ám a maihoz hasonló kritikus tömegben akkor jelent meg, mikor megszületett a közösségi média – 2006 körül robbant be a Myspace, 2008-ban pedig a Facebook. Nem sokkal később jelent meg a szelfi technikai feltétele, az első okostelefon az előoldali kamerával. Korábban a nyilvánosság a sajtó privilégiuma volt, a szerkesztők döntöttek arról, ki jelenhet meg a médiumokban. A közösségi oldalon viszont hiányoznak a kapuőrök, és nincs időbeli korlát, napi huszonnégy órán át lehetünk online – szögezi le Szűts Zoltán médiakutató, az Esterházy Károly Egyetem tanszékvezető docense. Szerinte mi, felhasználók igen rossz munkát végzünk, hiszen akarva-akaratlanul, de a közösség igényeit igyekszünk kiszolgálni.

– Amikor dicséretet, pozitív kommenteket olvasunk a posztunk alatt, beindul agyunk jutalmazómechanizmusa, és dopamint termel. Az örömérzésért felelős hormon azonban függővé tesz, ez is közrejátszik abban, hogy úgy érezzük, újabb elismerésre van szükségünk, így még többet posztolunk – mondja a szakértő, kiemelve, hogy a szelfi egyszersmind tükre a társadalom énközpontúságának is.

Az internet világában a korábbi sémák felborultak, még a televízió sem hozott akkora változást, mint az online tér. Utóbbitól úgy váltunk függővé, hogy csupán töredékét ismerjük az általunk használt okoseszközök vagy a közösségi oldalak kínálta lehetőségeknek.

– A különböző platformok tulajdonosai megrendelik a programozóktól az algoritmusokat, aztán úgy optimalizálják őket, hogy megragadják a felhasználó figyelmét: a töredékpillanatok, a mikroidők is mind értékes reklámfelületek, amiket el lehet adni a hirdetőknek. Egy alkalmazás tehát nem önmagáért való, izgalmas és megismerni vágyott felület, hanem remek lehetőség a felhasználó idejének megragadására. Hiszen az a cél, hogy minél több percet, órát töltsünk a telefon előtt. Mint egy hatalmas vidámparkban, amit több nap alatt sem lehet bejárni. Ez a lényeg: egy komplex és kiismerhetetlen rendszer, amit nem lehet megunni – magyarázza Szűts Zoltán.

Kacsacsőr és biggyedt száj

A közösségi média ugyanakkor erősen torzíthatja az önképünket, és nemcsak azért, mert lájkokra vadászva kiszolgáltatjuk magunkat a virtuális világnak, hanem mert a technikai lehetőségek is erre predesztinálnak. Ilyen például az egyik közösségi platform szelfifunkciójának filtere, amely azt mutatja meg, hogyan néznénk ki plasztikai műtét után.

– Amerikában e filter megjelenése után sokan megrohanták a plasztikai sebészetet, így ezt a funkciót a tengerentúlon hamar betiltották. Szürreális helyzet állt elő: az emberek a virtuális énjükhöz igazították a valódit. Nem kell magyarázni, hogy mennyire káros ez a mentális egészségre nézve, ráadásul innen már csak egy lépés a programozott gének világa és más, egyelőre csak a sci-fiben látott extrém elmélet – teszi hozzá a médiakutató.

A szelfi ugyanakkor nem csak torzít, uniformizál is. Irányzatok határozzák meg, milyen az aktuális póz vagy arckifejezés, amivel menő lesz a végeredmény: az egyik internetes portál által összegereblyézett, divatos szelfipózok között a fejbillentés, a kacsa csőrére emlékeztető, enyhén csücsörítő szájtartás, a „duck face” vagy éppen az üres, kamerába révedő tekintet egyaránt szerepel. A közösségi oldalakon bőven akad példa e tanácsokat megfogadó szelfizőkre. A pillanat e trendkövető emlékművei kevés egyediséget tükröznek, inkább a virtuális világ fősodrához igazodnak.

Jelentős torzulást mutat az is, ki válik ma híressé a közösségi oldalakon: a tényleges értékek felmutatása és az insta celeblét között ugyanis jókora szakadék tátong.

– Korábban a bulvársajtó használta azt a jól beárazható kört, amely engedte, hogy életük legapróbb titkait kiteregesse a sajtó, néhány perc hírnévért cserébe. A közösségi média önjelölt celebjei önmagukat termékként kezelik, és ha elég rafináltan teszik, milliókhoz juthatnak el. Az algoritmusok felemelik őket, ám ha néhány paramétert változtatnak, visszazuhanhatnak az ismeretlenségbe – fejtegeti Szűts Zoltán.

A kontextus ugyanakkor megkerülhetetlenül fontos momentuma a szelfinek, elég, ha csak arra a világot bejáró fotóra gondolunk, amin 2013 decemberében Helle Thorning-Schmidt akkori dán miniszterelnök néz mosolyogva a telefonja kamerájába, közös szelfin pózolva az ugyancsak elégedett Barack Obama korábbi amerikai elnökkel és David Cameron korábbi brit kormányfővel. A kép Nelson Mandela dél-afrikai elnök temetésén készült. E fénykép története remekül illusztrálja, hogyan lépi át valaki a jó ízlés határát, csak mert képtelen ellenállni a pillanatnak. Ez a függés ráadásul nem egy szelfizőnek az életébe került, amikor mondjuk leestek egy szikla széléről önmaguk bősz fotózgatása közben, vagy felborult az autójuk, mert még vezetés közben sem tudtak lemondani önmaguk hirtelen megörökítéséről.

Bakik a virtuális térben

A közösségi média és a szelfi készítésének kényszere átszövi a mindennapjainkat. A járványhelyzetben és a kényszerű karantén idején megjelent egy másik, igen sokat használt forma: az online értekezletek, konferenciák és digitális tanórák világa.

– Egyre kevéssé engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy távol tartsuk magunkat az online terektől, és erre a karanténidőszak a legjobb bizonyíték. Személy szerint soha ennyi konferencián nem vettem részt, mint a pandémia két hulláma idején, a laptopom kamerája előtt ülve a saját nappalimban – mondja Szűts Zoltán. Úgy véli, a mostani digitális kényszerhelyzet biztosan átformálja a világunkat, és ennek már mutatkoznak jelei. Éppen ezért a digitális kompetenciákat nélkülözők lemaradhatnak, vagy kellemetlen helyzetbe kerülhetnek.

– Szemtanúja voltam, mikor az online konferenciára bejelentkező előadó nem vette észre, hogy már csatlakozott, és a nagy számú hallgatóság előtt önmagáról megfeledkezve káromkodott, mert azt hitte, nem működik a gépe – mesél egy jellegzetes helyzetet a szakértő. Szerinte a szelfi esetében kontrollálhatóak a megnyilvánulásaink, hiszen több önportrét készítünk, amiből kiválasztjuk a legjobban sikerültet a közösségi oldalunkra. A kamera előtt azonban más veszélyek leselkedhetnek ránk: a képernyővideóval bármikor rögzíthető a monológunk, ami egyetlen gombnyomással kikerülhet a nagyvilágba.