Hirdetés

Kenneth Branagh a hatvanas évek végén, Belfastban nőtt fel, ahol akkoriban a vallási színezetű politikai viták csaknem polgárháborúba csaptak át. A rendező a hét Oscar-díjra jelölt önéletrajzi alkotásában ezt az időszakot dolgozza fel, komor dráma helyett azonban naiv gyermeki rácsodálkozással ábrázolja a vérzivataros időszakot. És,ha lenne szótári definíciója annak, hogy milyen a jó film, akkor a Belfast valószínűleg minden kritériumnak megfelelne: a fekete-fehér felvételek szemkápráztatóak, a színészek kiválóak, a forgatókönyv lendületes, a történet pedig önmagán túlmutató bölcsességeket is megfogalmaz. Ám mégsem válik maradandó élménnyé, mert hiányzik belőle az az egyediség, amely a nagy klasszikusokat jellemezi. Ráadásul minden képsorán azt érezni, hogy a legfontosabb célja a világ a filmfesztiváljainak meghódítása. Remek mű, de nem remekmű.

Korábban írtuk