Szerelmi tervek és ellentervek csatája

Ha meghallja a Figaro házassága címet, olvasóink egy része bizonyára az 1786-os vígoperára gondol. Csakhogy Mozart műve a francia Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais 1778-ban bemutatott komédiáján alapul – e vígjátékot tűzte műsorára a szolnoki Szigligeti Színház, Szabó Máté rendezésében.

A XVIII. század végén, Andalúziában játszódó darab a ius primae noctis, vagyis az első éjszaka joga körül bonyolódik (amelyet a valóságban vélhetőleg sosem alkalmaztak, ám a létezéséről szóló legendák a középkor letűnte után is fennmaradtak). E privilégium lényege az elképzelések szerint az volt, hogy a földesúrnak – a birtokán élő jobbágyok esküvője esetén – jogában állt, hogy az előtt háljon az újdonsült feleséggel, hogy az a férjével eltöltötte volna a nászéjszakát.

Beaumarchais komédiájában Almaviva grófnak hívják az urat, aki olyannyira szemrevalónak találja felesége komornáját, Suzanne-t, hogy úgy dönt: élni kíván az első éjszaka jogával. Az ötlet ellen nem csak Suzanne berzenkedik, hanem a vőlegénye, Figaro is, aki amúgy a gróf inasa, és előmenetele a gazdája jóindulatától függ. A fiatalember ellentervet dolgoz ki ura tervével szemben. Végrehajtásában legfőbb szövetségese a menyasszonya, no meg a gróf felesége, akit igazán bánt, hogy a férje, akit a maga részéről még mindig szeret, másért lángol.

Csakhogy egyiküknek sincs könnyű dolga: Figaro korábban – arra az esetre, ha nem tudná visszafizetni a tőle felvett kölcsönt – házasságot ígért egy idősödő hölgynek, Marcellinának, aki bíróság elé citálja őt e kötelezettség elmaradó teljesítése miatt. Talán mondanunk sem kell: a gróf Marcellina pártján áll e kérdésben, hiszen így elmarad inasa Suzanne-nal tervezett frigye, ebből következőleg a lány szabad marad, és talán az első éjszakához fűződő jogosítványával sem kell élnie, hogy ágyába csábítsa.

A grófnő pedig egy Chérubin nevű fiatalember közeledése miatt kerül kellemetlen helyzetbe: ő a gróf apródja, valamennyi csinos hölgy lázba hozza, és az utóbbi időben éppen a grófnéért kezdett epekedni. Almaviva kis híján rajtakapja kettejüket, és mivel úgy gondolja, bizonyítéka van a felesége hűtlenségére, még erőteljesebben Suzanne megszerzésére összpontosít.

A darab középpontjában tehát a szerelem különféle irányai és megnyilatkozási módjai állnak, miközben konfliktus támad az úr és a szolga, valamint a gróf és a felesége között. És nyilvánvalóvá válik: Figarónak és Suzanne-nak jó adag kitartásra és leleményességre volna szüksége ahhoz, hogy megnyugtató körülmények között mondhassák ki egymásnak a boldogító igent; míg a grófnénak hosszú tűrésre és néhány cselre, hogy ismét maga felé fordítsa a gróf szívét, és persze férfiúi érdeklődését.

Egyesek a francia forradalom győzelmét előrevetítő alkotásként méltatták a darabot. Ebben az olvasatban Figaro az egyik első polgár, aki a hármas jelszó – szabadság, egyenlőség, testvériség –gyakorlati megvalósításával ura, a korhadt ancien régime élveteg arisztokratája fölé kerekedik. Mások arra mutattak rá, hogy a komédia nem csak a társadalmi, de a szerelmi viszonyok és választások terén végbement forradalomra is reflektál.

Ma leginkább pikáns komédiaként jellemezhetnénk a Figaro házasságát, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy ha érzésekről, no meg a testi vágyak beteljesítéséről van szó, csak egy bizonyos pontig számítanak a szigorúan hierarchizált, alá-fölérendeltségi viszonyok.

A néző szórakoztatásáról – a hódítási kísérletek, valamint a tervek és ellentervek csatájának bemutatása mellett – a bőségesen adagolt helyzetkomikum gondoskodik, olyan megjegyzésekkel és párbeszédekkel kísérve, mint például: „Azért ne vonjon le messzemenő következtetéseket abból, hogy nincs rajta ruha!” Vagy: „– Szavanként fogok a nyakadba nyalni egy szonettet! – A rímképlet is elég lesz!” Mindezeken túl a politikusok, az ügyvédek, valamint a sajtó működtetői is megkapják a maguk fanyar jellemzését.

A darabot könnyű lett volna korhű környezetben játszódó, kosztümös-erotikus vígjátékként, esetleg a metoo mozgalom szempontjaira és indulataira is tekintettel lévő, társadalomkritikus műként színpadra állítani, ám Szabó Máté egyik lehetőséggel sem kívánt élni. Rendezése mértéktartó, kerüli az otrombaságot és az öncélú harsányságot. Ehelyett azon van, hogy ne egy adott korhoz vagy tájegységhez kapcsolja a történetet. 

E furcsa és érdekes, alapvetően időtlennek mondható közeget elsősorban Horesnyi Balázs modern eszközöket és berendezési tárgyakat is magukban foglaló díszletei, valamint a Füzér Anni tervezte, korhű és kortalan vonásokat elegyítő jelmezek teremtik meg. Ezek láttán a néző akár úgy is érezheti, hogy a cselekmény a beatkorszakban játszódik – a Beatles All You Need is Love-ja rá is erősít erre.

Az ily módon időtlenné tett darab középpontjába a szintén koroktól független kérdések kerültek: milyen utakra űzheti az embert a vágy? Mitől marad hű, s mitől válik hűtlenné valaki? Milyen túlélési stratégiák léteznek megcsalás esetére? Milyen lehetőségei vannak egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, ám a szívére hallgató lánynak s választottjának egy hatalmi helyzetben lévő kéjenccel szemben?

Dósa László csavaros eszű, magabiztos fiatalemberré formálja Figarót, aki okkal van meggyőződve arról, hogy sikerül túljárnia gazdája eszén, és meggátolni őt Suzanne kihasználásában. A második felvonás elején látható, a manapság oly divatos stand up comedy-k világát idéző jelenet kissé hosszú és statikus, így megakasztja a cselekményt, de Dósa igyekszik ezt is izgalmassá tenni. A grófot életre keltő Molnár László játékában egyszerre van jelen a hatalmat birtoklók magabiztossága, a házasságukra ráunt férfiak esetlensége, az új hódításra készülő szoknyavadászok botladozó izgatottsága. Csákvári Krisztián libidójától gyötört, szertelen lakliként jeleníti meg Chérubint. Pertics Villő a státuszával járó kockázatokkal tisztában lévő, ám mindvégig a vőlegénye mellett álló, ugyanakkor úrnőjének is segítő, öntudatos lányként ábrázolja Suzanne-t. Marcellináé egyértelműen komikus szerep, s Gombos Judit számos kellemes másodpercet szerez a nézőnek az idősödő hölgy megformálásával, aki olyannyira nem hajlandó tudomást venni bájainak elvirágzásáról, hogy még a bíróságot is megkeresi, hogy legalább a törvény erejével magához köthessen egy fiatal férfit.

Aki tehát megnézi a Figaro házasságát a szolnoki Szigligeti Színházban, könnyed hangulatú, jól működő előadást láthat, amely a klasszikussá érett darabok magabiztosságával szórakoztat, de nem elégszik meg ennyivel: néhány, a XXI. század elején is aktuális kérdést kínál végiggondolásra.