Az augusztus 26-ig tartó Zempléni Fesztivál házigazdái idén azzal lepték meg a nagyérdeműt, hogy a rendezvényt kéthetesre bővítették és a már bevált négy központi helyszín mellett – Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj – a környező falvakat is bevonták a programba. Hallhattunk koncerteket a Hollóházi Porcelángyár múzeumában, több templomban is, sőt a Ghymes a sárazsadányi labdarúgópályán lépett fel. A programsorozat szombaton zárul, addig Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen minden éjjel hallgathat jazzt a nagyérdemű, sor kerül többek között zenés irodalmi estre és a Honvéd férfikar előadására is.

A Sárospataki Református Kollégium önmagában megéri, hogy a fesztiválra látogassunk, hiszen az Oroszországból nemrégiben visszakapott negyven legértékesebb kötet látható itt – a másik húsz Pápán van kiállítva. A tolcsvai kastély könyvtártermének berendezése, különösképpen mennyezetének faburkolata és csodaszép cserépkályhája szintén kihagyhatatlan, a szomszédos református templom gyönyörű szószéke pedig csúcstartó is, hiszen Európában a legnagyobb, egy kőtömbből kifaragott talapzaton áll. A nyitókoncerten a Kocsis Zoltán vezényelte Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar mellett a Bartók Hegedűversenyét játszó fiatal szólista, Kokas Katalin aratott osztatlan sikert, még nagyszerűbb élmény volt Kodály Psalmus Hungaricusa Cselóczki Tamás tenor előadásában. Az Union Rézfúvós Kvintett eközben Tolcsván komoly szórakoztató zenét játszott, operettrészletektől a jazzig – sok derűvel. A zenés programsorozathoz kapcsolódó, ám csak háromnapos III. Tolcsvai Borfesztivál pedig tovább fokozta a zenekedvelők hangulatát, és a községben működő pincékben most is zamatos hegyaljai borokat kóstolhatunk, így aztán az esti órákon a hivatalos műsoron kívül – közel sem meglepetésszerűen – edzettebb borisszák alkalmi népdal- és magyarnóta-éneklése is hallható, nem is akárhogyan… Idén sor került egy ősbemutatóra is, Zsuráfszky Zoltán Bartók Béla egyik művére írt Makrokozmosz című alkotását a Budapest Táncegyüttes adta elő. A modern párkapcsolatokról kritikát megfogalmazó táncköltemény után így mélyebb értelmet kapott a szerelmi tragédiát feldolgozó Rigoletto a Kolozsvári Magyar Opera előadásában. A címszerepet éneklő Massányi Viktor nagyszerű teljesítménye mellett az ifjabb korosztályhoz tartozó főszereplők frissessége és lendülete emeli ki a darabot az operaelőadások sorából. A francia kézben lévő Disznókő Szőlőbirtok területén felépített Traktorgarázs nevű, részben fedett szabadtéri színpadon zajló előadás kapcsán tudtuk meg: a hegyaljai borászat 90-95 százalékban francia kézben van. A francia borászok pedig valóban otthonosan érezték magukat az operaelőadáson, egyikük-másikuk többnapos borostája, viseltes és gyűrött pamutpólója már önmagában is feltűnést keltett, de egy idős – 60 év feletti – francia borász még annyira sem méltatta a művészeket és hallgatótársait, hogy fehér joggingcipőbe bújtatott lábára zoknit húzott volna… A szerelemről még egy előadás erejéig szó esik majd, pénteken Szeretsz engem? címmel Kiss Mari és Dunai Tamás estjén arra a kérdésre kaphatunk majd tizennyolc féle választ, hogy él-e még a szövetség az idők múlásával, vagy a hajdani szerelmesek csak együtt élnek, de nem egymással. A néző nevethet, sírhat, dönthet a megoldások között. Szintén pénteken lép fel a Budapest Klarinét Kvartett, akik a barokktól a XX. századig terjedő repertoárjukban a klarinétok lágy, harmonikus megszólaltatásával egyedülálló hangzásvilágot teremtenek. Az utolsó napon pedig egy ritka csemege vár az érdeklődőkre, a Corvinus Ensemble kamarakoncertet ad barokk zeneszerzők műveiből, ám kivétel nélkül női alkotók szerzeményeiből. Kádár István