Fotó: MTI/Kiss Gábor
Hirdetés

Szilágyi Péter a Kalotaszegi Magyar Napokon mondott köszöntőjében rámutatott: a rendezvénysorozat ékes bizonyítéka annak, hogy a kalotaszegi magyaroknak nemcsak a régi hagyományok megőrzéséhez, de újak teremtéséhez is jó érzékük van.

Az 5. Kalotaszegi Magyar Napok csúcspontja a vasárnapi felvonulás volt, amelyre 23 kalotaszegi település mintegy félezer lakosa öltötte magára színpompás népviseletét. A díszes menet a református templomtól vonult a Barcsay-kertbe, ahol a falvak népdalait, táncrendjét is bemutatták.

Szilágyi Péter beszédében rámutatott: a rendezvény a hagyományőrzés ünnepének is nevezhető, a Kolozsvárhoz közeli térségben a népviselet, népi szőttesek, népdalok nem „poros emlékek”, hanem élő valóság, a helyiek büszkén ünneplik magyarságukat, ezért „felemelő érzés” a részesének lenni. Emlékeztetett, hogy a világon élő 15 milliós magyarság számára a nyelv mellett a hagyományok és a kultúra jelenti a legszorosabb köteléket.

Hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy minden magyar – bárhol is éljen – érezze, ugyanolyan megbecsült tagja a nemzetnek. „A legnehezebb időben sem engedjük el nemzettársaink kezét, és továbbra is hiszünk a magyar nemzet határokon átnyúló, átívelő egységében” – fogalmazott.

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Felidézte: őseink tudták, hogy a hagyományokra jövőt lehet építeni, hiszen közös kultúra és hagyományok nélkül nemzet sincs. Ezek tisztelete és továbbvitele „őseink és önmagunk tisztelete”, nélkülük „gyökerét vesztett nemzetté válnánk”. „A mi feladatunk, hogy a mai modern világban – ahol ezek az értékek mindinkább háttérbe szorulnak – megtartsuk és továbbörökítsük a ránk bízott örökséget” – üzente a jelenlévőknek.

Szilágyi Péter a közmédiának nyilatkozva elmondta: a kalotaszegi rendezvény is mutatja, hogy érdemes magyar óvodába, iskolába íratni a magyar gyerekeket, néptáncra tanítani őket, mert „kifizetődik”. Szerinte évről évre látni, hogy fejlődik a kalotaszegi magyar közösség, van értelme a különböző támogatásoknak.

Korábban írtuk

A politikus maga is kalotaszegi népviseletbe, bujkába öltözve vett részt a rendezvényen. Az MTI-nek elmondta: 2019-ben járt először Kalotaszegen, és nagyon megtetszett neki a férfi népviselet, így megkérte Bálint Tibor türei bujkakészítőt, hogy készítsen neki is, és idén először a helyszínen is magára ölthette. „Nagyon nagy sikert szokott aratni más rendezvényeken is, sokan ismerik, csodálják” – mesélte.

Búzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad RMDSZ-es alpolgármestere a nemzet egységét hangsúlyozta. „Egy a nemzet, mert vigyáznak ránk, segítenek nekünk, köszönjük szépen, érezzük a gondoskodásukat” – fogalmazott. Felidézte a magyar kormánytámogatással épült óvoda akadályoztatását is, és megköszönte mindenki támogatását.

„Jó magyarnak lenni ma itt, Bánffyhunyadon” – mondta Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei elnöke, aki az óvoda kapcsán sajnálatosnak tartotta, hogy vannak, akik a magyar közösségépítést rombolásnak érzik, miközben ez senki ellen nem irányul.

Biró Rozália parlamenti képviselő hangsúlyozta: az erős nemzet alapja az erős közösség, az erős család, és ezek a kötelékek elszakíthatatlanok„, míg Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke azt kívánta, hogy ötven év múlva is ennyien vegyenek részt a rendezvényen.

Jakab Mihály bánffyhunyadi református lelkész rámutatott: a jelen lévő fiatalok a jövő, akikért érdemes fáradozni, és megköszönte a magyar kormánynak a Ravasz László-emlékház felújításához nyújtott támogatást.

Az 5. Kalotaszegi Magyar Napok a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásával és a Bikini együttes koncertjével zárul.