– Nemrég jelent meg önéletrajzi kötete, amely Oroszországban már bestseller és egyben botránykő is.

– Még a 60-as években, amikor az orosz tudat is felszabadult, volt Moszkvában egy nagyon szabadszájú színház, a Mi Házunk. A rendszer szerint túl sok szabadságot kapott, és természetesen meg akarták fojtani. Ez sikerült is, engem pedig szovjetellenesnek tituláltak, nem dolgozhattam színházban, szinte az oxigént is elvették tőlem. ’72-ben aztán Georgij Tovsztogonov, Szovjet unió legjobb színházának vezetője munkát adott, és ezzel megmentette az életemet. Nagyon neves rendező volt, és mindenki tisztelte a szakmától kezdve a csinovnyikokig. Az ő színházában rendeztem meg a Legenda a lórólt, amin hónapokig dolgoztam. Pár nappal a bemutató előtt megnézte az előadást, és másnap már a saját színpadán láttam viszont a darabot, és a plakáton az ő nevét tüntették fel rendezőként. Mikor kérdőre vontam, számomra hihetetlen módon elmosolyogta magát, és annyit mondott, hogyha nem tetszik, akkor teljesen máshogy állítja színpadra, én pedig mehetek, amerre látok. Sarokba szorítottak, s ha azt akartam, hogy a gyermekem, az előadásom ne haljon meg, kompromisszumot kellett kötnöm. Azért írtam meg ezt a könyvet, hogy mindenki tudja, a szovjet színházban soha nem volt etika. Az a rendszer nem tudta, mi az intellektuális tulajdon. Tosztogonovot azóta pedig már csak lótolvajnak nevezi a közönség.

– Tehát ez mindennapos eset volt?

– Annak idején a tudományos körökben nagyon gyakori volt a lopás, de Oroszországban a mai napig nem hoztak a szerzői jog védelmében törvényt. Karamzint, Puskin tanítóját egyszer megkérdezték, mit csinálnak az oroszok. Azt válaszolta: lopnak. Ő ezt a 18. században mondta. Ami most történik az ennek az ezerszerese.

– Milyen az orosz színház?

– Elsősorban emberi. Nagyon erős benne az orosz irodalom hagyománya, az, hogy az elesett embereket védeni és támogatni kell. Bűn és bűnhődés, hit és hitetlenség, az önmagunkban lévő Isten keresésének kérdéseiről beszél.

– Tolsztoj azt írja a Feltámadásban: misztikum nélkül nincsen költészet. Igaz ez a színházra is?

– Gogol és Dosztojevszkij ezt fantasztikus realizmusnak hívta, aztán Bulgakov és Majakovszkij művein keresztül ment tovább ez a vonal. De a színház már önmagában is misztikus, hiszen talán az egész világon az egyedüli bizonyíték arra, hogy van olyan élet, amely nem itt, hanem valahol másutt létezik, amely a semmiből jön és a semmiben enyészik is el. Hiszen a színház csak kiindulópont, korlátolt időben és térben működő jelenség, amely a nem létezőből teremt valóságot. Na, ez a miszticizmus.

– Oroszországból világot hódító színházi irányzatok indultak, elég ha csak Sztanyiszlavszkijra vagy Mejerholdra gondolunk. Mitől ilyen különleges az orosz színház?

– Nem vagyunk különlegesek. Idióták lennénk, ha ezt gondolnánk magunkról, mint ahogy egykor azok is voltunk, amikor a legjobbakként hirdettük magunkat. Vannak persze saját eredményeink, aminek talán az lehet az oka, hogy az orosz földön mindig hiánycikk volt a szabadság, ahogy az emberség is. Ezért a színház feladatává vált, hogy betöltse ezt az űrt, itt lehetett csak tanítani az embereket, átadni a jót. A színház nem a szórakoztatásról szólt, a közönség az igazságot kereste benne, amit a való világban nem kaphatott meg. Mindent magunkévá akartunk tenni, ami jó és szabad volt, más országok kultúráját, így vált például Shakespeare is vérbeli orosz szerzővé. Ezek a motívumok idővel persze szétmázolódtak. Ma már elvileg nincs cenzúra és több a szabadság, így az emberek főleg szórakozni járnak a színházba, amellett hogy a magasabb filozófia is fontos szerepet kap.

– Magasabb filozófia?

– Sztanyiszlavszkij hagyománya a pszichológiai színházra épül. De ő még nem ismerte Freudot. A lélektani színház ma már egész más tudatról beszél, az emberek bensőjét sokkal mélyebben lehet feltárni. Mejerhold, akinek a színháza pedig főként a látványról szólt, még azt sem tudta mondjuk, mi az a szürrealizmus. Ők ellenfelek voltak, mára azonban kiderült, hogy kettejük módszerének szimbiózisa adja az igazi eredményt.

– Miből táplálkozik az orosz kultúra?

– A fájdalomból.

Herbák Dóra

Mark Rozovszkij író, rendező, színész pályája a moszkvai Lomonoszov Egyetemen indult, majd évekig Szentpétervárott rendezett, 1983-ban pedig Moszkva központjában megalapította saját színházát, a mára legendássá vált Tyeateru Nyikitszkih-t. A Nas Dom egyetemi színpad művészeti vezetője, színházi szakkönyvek sorának szerzője, továbbá az első orosz rockopera megalkotója. Legenda a lóról című Tolsztoj-átirata bejárta a fél világot, a Broadwayt is.