Szirupos naivitás

Egy korosodó takarítónő az ötvenes évek Londonjában beleszeret egy Dior ruhába, és a fejébe veszi, hogy neki is kell egy. A cél érdekében néhai férje örökségét megforgatja szerencsejátékokon, többszöri bukás után előteremti rá a pénzt, majd azonnal Párizs felé veszi az irányt. Arra azonban maga sem számít, hogy nem csupán az áhított ruhát szerzi be, hanem a híres divatház jövőjére is hatással lesz. A részben Magyarországon forgatott és a Nemzeti Filmintézet által támogatott produkció az európai helyszínek ellenére is az ötvenes évek amerikai melodrámáit idézi: a lassú tempóban hömpölygő történetben, akár egy Dickens-mesében, a főszereplőnőt eleinte az ág is húzza, majd minden jóra fordul, és kiderül, hogy a leg­mo­gor­vábbnak tűnő embernek is helyén van a szíve. Ettől a karácsonyi filmekre emlékeztető szirupos naivitástól a végére könnyen besokallhat a néző, ám Lesley Manville elbűvölő játéka és a hangulatos képek minden sematikusságuk ellenére szerethetővé teszik az alkotást.