– Elsőként a Demokratának nyilatkozik arról a felfedezéséről, hogy a XVI. századi lanttabulatúrában Sacarus címen szereplő dal valójában szkítát jelent. Biztos ebben?

– Strabón ókori történetíró Geographikha című művében már ismertette, hogy a perzsák a sacaraucae, a görögök pedig a sacaraulos nevet használták a szaka (szkíta-szittya) népcsoportra. Egyértelmű, hogy lanttáncunk Sacarus címe a szkítákra utal, csak erre még senki nem hívta fel a figyelmet.

– Elképzelhető, hogy nemcsak a név, hanem a zene is szkíta korból származik?

– A szóban forgó Szkíta című tánc dallama a magyar duda-dallamokkal összevethető, ami már semmiképp sem véletlen. A hasonlóság figyelmeztet, hogy elkezdődött a szkíta–magyar zenei láncszemek összekapcsolása. A Sacarus dallama sokban hasonlít a „Miska bácsi, János bácsi…” kezdetű lakodalmi szokásdallam első részéhez, felépítésében pedig azonos a XV. század végi Nyugat-Európában ungareschának nevezett magyar táncokkal, amelyek jellegzetes dallamszerkezetét a XIX. század eleji verbunkosokig nyomon tudjuk követni.

– Ennek tükrében mondhatjuk, hogy a dallamot eredetileg a mi muzsikusaink közvetítették Nyugat-Európába?

– Az 1562-ben olasz típusú lantkottában megjelent Sacarus előtt majd száz évvel, Mátyás király idejében szinte Európa-szerte ropták a magyar, az „ungarescha” táncokat. Erre többek között Milánóból, Innsbruckból, Münchenből vannak adataink. Zolnay László régészprofesszor kutatásai jóvoltából számos esetről tudunk, midőn magyar hercegek, királyok 6-700 lovassal, köztük több száz trombitással, üstdobossal vonultak királyleánykérő külföldi útjaikra. Az ilyen, lovait táncoltató, fanfáros seregre sokáig emlékezett Európa nyugati fele. A küldöttséget számos mulattató, lantos-kobzos-énekes is kísérte, közöttük olyan neves trubadúrok, mint Vidal és Faidit, akik viszont Imre király uralkodása alatt jöttek s működtek évekig.

– Milyen hasonlóságokat tapasztalt a magyar és szkíta zene között?

– Hérodotoszra hivatkozom, aki leírta, hogy egy kissé kapatos szkíta jókedvében énekelt, és magát íja húrját pengetve kísérte. A magyar, köztük a székely és csángó népzenészek is használnak egy állandó orgonapontot énekeik, táncaik kíséretére, például az ütőgordon és a tekerőlant megszólaltatásakor. Ez az évezredes gyakorlat rámutat, hogy fölösleges a régi magyar táncok zöméhez nyugati, divatos akkordokat erőltetni. Ázsiában csak egyszólamúság létezik napjainkig, a magyar népdal-hagyomány is ezt tartotta meg. Így lett a duda a magyarság közkedvelt hangszere, mivel dallamainak zöme mind a mai napig csak az állandó basszust igényli. Ezért nehéz a népénekekhez „európai módra” illő, többszólamú művet, illetve kíséretet alkotni, amellyel csak igazi nagyjaink, Kodály, Bartók és tanítványaik éltek.

– A Magyar Tudományos Akadémia eddig hallani sem akart a magyarság szkíta kapcsolatáról. A zene megtörheti a jeget?

– Ha a valós magyar történelmet és műveltséget folyónak képzeljük, akkor egyelőre csak föld alatt, úgymond kazamatákban folyik, ahogyan az ókeresztény tanok terjedtek az üldözések idején. Amíg Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence élt, nagy erővel áramlott hivatalos mederben a magyar régizenekutatás, a két nagy mester halála után ez a vonal vezető híján elerőtlenedett. A hivatalos zenetudománynak végre tudomásul kéne vennie, hogy a magyarság a zene területén is átadó volt, Kodály és Bartók a magyar népi zenei műveltségünk szomszéd népekre gyakorolt hatását már részben tisztázta. A közelmúltban dr. Juhász Zoltán dudaművész – egyébként kommunikációs mérnök – magyar és más népek több ezer dalát táplálta számítógépébe. A feldolgozás eredményéből kiderült, hogy a Kárpát-medencéből évezredekkel ezelőtt kirajzottak vitték magukkal és adták át különböző népeknek hagyományos dallamaikat. Így már érthető, hogy ezek miért bukkannak fel távoli népek dalaiban a magyarok nyelvrokonaitól kezdve a kurdon, Bartók török gyűjtésén át a vallonig és a baszkig. A kutatást ki kell terjeszteni a Kaukázus térségéből a Tigris és Eufrátesz forrásvidékére és a ma még élő gael területekre is. Az általunk felfedezett és közzétett szkíta-magyar tánc, a Sacarus éppen ezért lehet fontos láncszem abban a bizonyítási eljárásban, amelyet már Kodály is megpendített: Ahol a nemzet nyelvi eredete, ott kell keresni muzsikája bölcsőjét is! Gyermekdalainkban, táncainkban a mai napig több száz, ötezer évesnél idősebb dallam található meg népzenénk ősrétegéből.