Hirdetés

–  Nem volt rizikós vállalás egy ilyen típusú szórakozóhelyet alapítani a fővárosban?

–  Minden hasonló kezdeményezésnek vannak kockázatai. Mi abban bíztunk, hogy ami Kapolcson jó volt, az a fővárosban is működik majd. A Kobuci mai kínálatát, vendéglátásának ethoszát, szellemiségét meghatározza a kapolcsi évek szépsége, az ott tapasztalt zenei élmények mélysége. Amiben hiszünk, az mind Kapolcson forrt ki. Fontos számunkra az a családias, személyes hangulat, ami a fellépők és a közönség között működik. Kapolcson éltük át először, hogy a zene közösségteremtő erővel bír, és ezt az eszmét, ha lehet ilyet mondani, sikerült átemelnünk Budapestre is.

–  Ám míg a Művészetek Völgyében az autentikus népzene volt a Kobuci udvarban uralkodó zenei műfaj, addig Óbudán jóval szélesebb a merítés. Nagyobb közönség, bővebb kínálat? Vagy más, tudatos építkezés áll mögötte?

–  A népzene és a világzene jelenti továbbra is az alapot, ez áll a szívünkhöz a legközelebb. A világzenének annak a tartományában hiszünk, ahol a Kárpát-medencei népzenék egymást inspirálva, áthatva működnek. És ami a nyitottságról szól, ahol a hagyományokat, a tradíciókat tiszteletben tartva játszanak a zenészek, miközben a kortárs, individuális megszólalás is a sajátjuk. E nyitottságnak pedig a zene a legfőbb közvetítő ereje. Ami nem jelenti azt, hogy mindez ne igényelne komoly energiabefektetést, empátiát a fellépők, de a közönség részéről is. Ugyanakkor a műsorkínálatunk egyben kulturális misszió: azokat a műfajokat is felkaroljuk, amelyek a könnyűzene peremvidékein találhatók, mint például a blues, a jazz vagy az underground.

–  A világzenének tíz éve nagy felfutása volt, kitartott ez máig?

–  Igen, miközben a világzene egyáltalán nem tartozik a mainstreamhez. A június 16-tól induló Világzenei hetünk vendégei is bizonyítják majd ennek a hatalmas hagyományanyagot felhalmozó műfajnak a létjogosultságát. Olyan fellépőink lesznek, akik, túlzás nélkül állítható, zenetörténelmet írtak, többek közt Lajkó Félix, a Romano Drom vagy Dresch Mihály. A Világzenei hét egyébként meghívásos alapon működik, a válogatás pedig kizárólag esztétikai szempontú. A minőségért egy szűk szakmai stáb felel, olyan résztvevőkkel, mint például Kaszap Atilla barátom, a Kert programigazgatója, aki autentikus népzenei együttesben és világzenei formációban is zenél, így belülről ismeri ezt a közeget. Úgy látom, jelenleg is óriási expanziója van a világzenének, sőt, a táncházmozgalom is konjunktúra szakaszában van, rohamtempóban alakul, változik.

–  A világzenén belül léteznek trendek? Oda kell erre figyelni az adott szezon koncertjeinek összeállításánál?

–  Meghatározó trendek mindig vannak, ám mi sokkal inkább azt igyekszünk kitapintani, mi lesz siker, mi lesz a holnap vagy a holnapután zenekara, akiket ma még nem ismer a közönség, viszont bízik bennünk, bízik az értékítéletünkben, és eljön a koncertre. Igaz, hogy az ízlés nagyon személyes dolog, a jó zenét azonban könnyű felismerni. Ráadásul a világzenén belül ennek van egy küszöbértéke: azok a fiatal zenekarok, amelyek a világzene jelentős muzsikusainak munkásságán szocializálódtak, szert tesznek arra a fajta zenei minimumra, ami hitelessé teszi a megszólalásukat.

–  Meg lehet fogalmazni, miben áll a Kobuci szellemisége?

–  Talán abban, hogy minden egyes koncerten bebizonyosodik, igenis van igény a finomabb, bonyolultabb zenei világok iránt, van élet a tömegkultúrán túl is. És hogy a zenének felszabadító, közösségépítő ereje van. Talán nem túlzás, ha azt állítom, a nézőszám-növekedés mellett a Kobuci ma kulthellyé vált. Szimbolikus, hogy idén tízéves a Kert, amit a Világzenei héten belül, június 19-én a Szent Margit Kórház javára tartott jótékonysági bulival koronázunk meg: fellép a Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Szalonna és bandája is. Így elmondható, hogy a Kobuci nemcsak a főváros emblematikus kulturális bázisa, hanem a szolidaritás helyszíne is.