Szómúzeum a jövőnek

Ahogyan a fák évről évre elhullatják a levelüket, majd tavasszal frisseket hajtanak, úgy változik a szókincsünk is időről időre, így Horatius. A római költő valószínűleg a babérfákra gondolt, amelyek jóval lassabb tempóban újulnak meg, véli Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó alapítója, a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője. Az ötvenötezer népies vagy tájszó jelentését ismertető kötet ötlete régen megfogalmazódott a nyelvész fejében. Általános iskolásként a nyarakat az ötszáz lelkes Nógrád megyei Cserháthalápon töltötte a nagyszüleinél, és már akkoriban is feltűnt neki, hogy Pesten teljesen ismeretlen szavakat használnak: a kertkaput sarampónak hívták, a combot boncnak, ha pedig valaki meztelen volt, vagy túl lengén öltözött, azt mondták rá, hogy nyuszka.

Érik a szőlő

Talán ez az élmény is közrejátszott benne, hogy később az ELTE-n a programozó matematikus szak mellett az általános nyelvészetet is elvégezte. Pályakezdőként a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez került, ahol részt vett az első olyan számítógép kifejlesztésében, amely a begépelt magyar szöveget felolvasta, később pedig még oroszul is „megtanult”. A projekt­nek komoly sikere lett; amikor a gépet 1985-ben Moszkvá­ban a Magyarország negyven éve a szocia­lizmus útján című nagyszabású kiállításon bemutatták, Farkas Bertalan egykori űrhajóstársa, Valerij Kubaszov is megtekintette. A találmány jelentősége óriási volt, hiszen a telefonközpontok megszűnésével és a gyárak automatizálásával a hetvenes években egyre több vak és gyengén látó lett munkanélküli, a készülék azonban segített nekik a tanulásban, sőt, az újságcikkeket és az irodalmi műveket is felolvasta. A program megvalósításakor ráadásul Kiss Gábor és a kollégái minden korábbi vizsgálatnál alaposabban feltérképezték a magyar és az orosz nyelv akusztikai szerkezetét. A harminckét alaphang mellett háromszázhetven hangrészecskét is meghatároztak és szintetizáltak, a számítógépen pedig a felolvasás ritmusát, a központozás hangsúlyozását és a magánhangzók megszólalásának erejét is be lehetett állítani. Így, kissé robothangon ugyan, de az oroszországi bemutatón az Érik a szőlő kezdetű népdal is felcsendült a készülék tolmácsolásában.

Vörösmarty öröksége

Kiss Gábor a rendszerváltás után is a nyelvészet tudományterületén folytatta pályáját. Feleségével, Temesi Violával megalapította a Tinta Könyvkiadót, 1998-ban megjelent gazdag tartalmú szinonimaszótáruk, a Magyar szókincstár a műfajban egyedüliként három hónapig vezette a könyveladási sikerlistákat. Adtak ki emellett gyűjteményeket régi szavakról, szólásokról, közmondásokról, a szavak és toldalékok etimológiájáról; a Nagy magyar tájszótár A magyar nyelv kézikönyvei című sorozatuk harmincadik kötete. Magyar nyelvterületen természetesen nem ez az első ilyen összeállítás. Vörösmarty Mihály 1838-ban többek közreműködésével szerkesztette meg az első tájszótárat, akkoriban az ország különböző részeiről levélben küldték el a régióban használatos kifejezéseket. 1893 és 1901 között Szinnyei József állított össze kétkötetes tájszólexikont, majd 1979-től az Akadémiai Kiadó Új magyar tájszótár néven ötkötetes gyűjteményt jelentetett meg. Ezeken kívül további hatvan-hetven kisebb, egy-egy tájegységet felölelő regionális tájszótár is készült. Kiss Gábor ebből a tengernyi nyelvi adatból állította össze a most kiadott grandiózus művet, ami így egy igazi „szómúzeum” lett.

Szavak háborúja

– Nyelvünk folyamatosan változik. Ennek olykor egészen prózai okai vannak, mondjuk eltűnnek azok a tárgyak, amelyeket jelölnek, elég csupán a szakajtóra, a mángorlóra vagy a rokkára gondolni. Máskor a kultúra is hatást gyakorol rá, Jókai Mór életműve például nemzedékek szókincsét gazdagította, formálta. Még erőteljesebben befolyásolja az életmódunk. Évszázadokkal ezelőtt, amikor az emberek többnyire nem utaztak messzebb a szomszédos falunál, a katicabogárnak vagy a kamillának tizenöt-húsz különböző elnevezése élt a magyar nyelvterületen, ellenben az országos vásárokon árult olyan termékekhez, mint a krumpli, a zab vagy az árpa, már jóval kevesebb elnevezés társult. Szókincsünkre a legerőteljesebben azonban a média hatott. A rádió és a televízió megjelenésével a dialektusok szinte teljesen eltűntek, az iskolákban is az egységesítésre törekedtek, sokszor megalázva azokat a diákokat, akik az édesanyjuktól tanult akcentussal szólaltak meg. Egyeduralkodóvá vált a központi e-ző nyelvváltozat, amely az 1590-es Károlyi-, avagy vizsolyi biblia nyelvezete volt. Nem egyedülálló jelenség, hogy egy nemzet nyelvezetét egy irodalmi mű vagy a szentírás egységesítse, Németországban a Luther-biblia jelenti a mai napig a kiindulópontot – sorolja a szakember, mennyiféle szempont szerint alakulhat egy nép nyelve. Ami természetes folyamat még olyan az olyan alapvetően egységes nyelveknél is, mint a magyar. Már Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini is lejegyezte, hogy legyen szó úrról vagy parasztról, a kisebb-nagyobb eltérések ellenére az ország más-más szegletében élők is megértik egymást.

A nyelv formálódása azonban nem mindig logikus, a történelem során nem csupán nemzetek, hanem szavak és kifejezések is háborúznak egymással. Fél évezreddel ezelőtt például a kalapácsot verőnek hívták, majd ismeretlen okokból a szláv eredetű szó kiszorította. A szelfit sokan kezdetben még önképnek vagy önfényképnek nevezték, végül az angol kifejezés nyert teret. A globalizmus viszont még a technika világában sem mindig diadalmaskodik: ennek ékes példája a billentyűzet, számítógép, egérpad vagy képernyő szavaink megmaradása angol megfelelőik helyett. A kifejezések persze csak építőkockák, nyelvünk lelkét a nyelvtani szabályok alkotják, amelyek szerencsére lassan változnak. Ugyanakkor szókincsünk a legfontosabb hungarikum, a világ magyarságának összetartó ereje és a kultúránk legfőbb hordozója. Ezért fontos, hogy életben tartsuk a régmúlt idők elfelejtett kifejezéseit, nehogy eljussunk odáig, hogy néhány generációs különbséggel már a családtagok sem értik meg majd egymást.