A Magyar Katolikus Egyház a 2017-es évet a Szent Szűz évének nyilvánította, a fatimai jelenések századik évfordulója alkalmából. Milyen céllal érkezik hozzánk Isten országából Szűz Mária, és mit üzen az emberiségnek?

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

1917. május 13-án a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek egy asszonyt pillantott meg, aki ragyogóbb volt, mint a Nap. Imádságra buzdította őket, és azt kérte tőlük, hogy minden hónap 13-án jöjjenek el. Szűz Mária ezután még öt alkalommal jelent meg, és három dolgot kért: mindennapi rózsafüzért és imát a bűnösök megtéréséért, Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét és hogy a pápa ajánlja föl a világot, Oroszország külön említésével, Mária Szeplőtelen Szívének.

A Szűzanya három titkot is közölt a látnokokkal. Az első a pokol látomása és azoknak a büntetéseknek a jövendölése, amelyek a világra várnak, ha nem hallgat Mária intésére. A második titok Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének kinyilatkoztatása, amely reménycsillag a világ békéje és a lelkek üdvössége számára. A harmadik titkot az egyház csak 2000-ben hozta nyilvánosságra. A látomás arról szólt, hogy a pápa püspökök, papok és szerzetesek kíséretében egy félig lerombolt városon megy keresztül, majd felérve egy hegy tetejére, térdre borul egy kereszt lábánál. Ekkor egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzet nyit rájuk, és mindenkit megölnek.

A nyilvánosságra hozáskor XVI. Benedek pápa úgy magyarázta a látomást, hogy az nem a jövőről szól, hanem szimbolikus jelentése van: a XX. században az ateista kommunizmus által üldözött keresztényekről, a pápák által vezetett vég nélküli keresztútról, a pápa szenvedéséről szól. A „fehér ruhás püspök”, akit a katonák megölnek, maga II. János Pál, aki 1981-ben megmenekült a gyilkos merénylet után, mert Mária megoltalmazta. Amikor már pápaként 2010-ben Fatimába látogatott, már másképp értelmezte a látomást: az nem a II. János Pál pápa elleni merényletről szól, hanem az egész egyház szenvedését jelzi előre, és csak a történelem távlatában láthatjuk meg ennek a látomásnak a mélységét.

Idén jelent meg Michael Hesseman német történész és újságíró Fatima titkai című teológiai alapossággal, közérthetően megírt könyve. A szerző felhívja a figyelmet, hogy sokáig mindenki úgy hitte, a harmadik titok csak a múltra vonatkozik, a XX. század szörnyű háborúról és keresztényüldözéseiről szól, amelynek csúcspontja a II. János Pál pápa elleni merénylet volt. Szerinte a jelenések 100. évfordulóján újabb értelmezést nyerhet Fatima profetikus küldetése. Korunk keresztényellenes erői nemcsak általában az emberi civilizációnak üzentek hadat, hanem kifejezetten Európának és Rómának, ezért a fatimai titok ma is figyelmet érdemel.

Dr. Perger Gyula püspöki referens, a szombathelyi Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont igazgatója figyelemre méltó gondolatokkal ajánlotta a fenti könyvet.

– 1517-ben Luther Márton azt mondta, „kell az Isten, kell a Jézus Krisztus, de nem kell az Egyház”. Pontosan 200 év múlva 1717-ben megalakult az első szabadkőműves-páholy, ahol azt mondták, „kell az Isten, de nem kell a Jézus Krisztus, nem kell az Egyház”. Pontosan 200 év múlva 1917-ben Oroszországban összeült az első ateista kongresszus, ahol kijelentették, hogy „nem kell az Isten, nem kell a Jézus Krisztus és nem kell az Egyház”. Mit csinált Isten 1917-ben? Nem ölbe tett kézzel hallgatta, hogy nem kell Egyház, Isten, Jézus, hanem elküldte az ő legszentebb anyját Fatimába.

Bár Fatima a világ egyik legismertebb Mária-kegyhelye, ahová évente milliók zarándokolnak, a Szűzanya előtte is és utána is, a világ minden táján számos alkalommal üzent az emberiségnek. Az újkori Mária-jelenések a felvilágosodás korszaka óta egyre gyakoribbak, ahogy az Istentől való elszakadás is egyre nagyobb teret öltött. Napjainkban is láthatjuk, hogy egyre kevesebb a templomba járó, és azok többsége is Istentől eltávolodva él.

Dr. Molnár Gyula mariológus, diakónus évtizedek óta behatóan foglalkozott a Mária-jelenések történetével, a téma egyik legnagyobb szakértője volt Magyarországon. Azt írja Szűz Mária a történelemben című művében, hogy az utóbbi kétszáz évben nemcsak a keresztény hívek fogyatkoznak egyre, de „az Egyház belső élete is meggyengült: a hívek felé csaknem minden korábbi vonzerejét elvesztette. Pasztorációja elerőtlenedett, elfáradt és idegessé lett a világi tudomány káprázataitól, amelynek ateizmusától tanítói hatalmával nem tudta megóvni híveit. Katekizmusával már a gyermekek szívét sem tudta meghódítani. Mintha elpárolgott volna mindaz az erő, kegyelmi segítség, amely hajdan küldetéstudatot és szilárd világnézetet és tájékozódást adott a népeknek és a keresőknek. Ebben a lehanyatlásban jön Mária, hogy az egyházi tanítás és figyelmeztetés kiegészítéseképpen a népeket könnyeivel, intéseivel a társmegváltás munkatársaivá tegye. Isten megengedte a Szűzanyának, hogy személyesen vegye fel a termékenyítő kapcsolatot nemcsak Fia Egyházával, a hívek világával, de ezen túl az egész emberi fajjal, valláskülönbség nélkül.”

Mária-jelenéseknek az olyan típusú víziókat nevezzük, amikor Szűz Mária személyesen jelenik meg, de a jelenések tágabb körébe tartoznak a könnyező képek vagy szobrok is. Magyarországon – a könnyezéseket is beleértve – négy jelenést ismert el az egyház: Máriagyűd (1687), Máriabesnyő (1759), Hercegszántó (1838) és a pócsi fogadalmi kegykép könnyezései (1696, 1715, 1905).

Molnár Gyula szerint a Mária-jelenések célja minden egyes ember üdvösséghez segítése. Minden egyes üzenete Szent Fia evangéliumának újrahirdetése, újrahangsúlyozása. Mária legfőbb célja pedig a bűnösök megtérése. A Mária-jelenések a vallástól egyre jobban eltávolodó emberiségnek üzennek. Az üzenetek nemcsak a fenyegető helyzetről szólnak, hanem magában hordozzák a megmenekülés reményét is. A jelenések üzenete három részből áll. Az első a figyelemfelhívás, amely gyakran tartalmaz fenyegető tartalmú előrejelzést: a világ mind vallási, mind erkölcsi értelemben katasztrofális helyzetben van. A második rész ennek megváltoztatására irányuló felszólítást közöl, és az egyházban bevett kegyességi szokások gyakorlását és megújítását kéri. Végül a harmadik részben a Szűzanya kinyilvánítja, hogy a legnagyobb bajban sem hagy el minket, hanem segítséget kíván nyújtani nekünk. A segítségnyújtásra a legjobb példa az 1531-es guadalupei jelenés, ahol az esemény után három év alatt kilencmillió indián keresztelkedett meg.

A jelenés gyakran bíz a látnokokra titkos üzeneteket, amelyek a pápához kerülnek. Ez azt jelenti, hogy Mária az egyszerű embert és a legmagasabb egyházi méltóságot egyszerre vonja be a terveibe. A Szűzanya nem nagy művészeket, hittudósokat, közéleti vezetőket szólít meg közvetlenül, hanem pásztorokat, szegényeket, a nép legegyszerűbb gyermekeit. Molnár Gyula szerint azért, mert ők együgyűségükben semmit sem tehetnek hozzá ahhoz, amit kaptak.

A jelenések megannyi közös vonása mellett van egy eltérés is: Szűz Mária szinte mindig máshogyan mutatkozik be. Lourdes-ban (1854) azt mondta: „én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”, a belgiumi Beauraing-ben (1932) pedig azt, hogy „én vagyok a Szeplőtelen Szűz”. Tre Fontane-ben (1947) könyvvel a kezében jelenik meg, és kijelenti: „én vagyok a Kinyilatkoztatás Szüze.” Guadalupében ő az „Irgalmas Anya”, Fatimában pedig azt mondja: „én vagyok a Rózsafüzér Királynője”. A belgiumi Banneux-ban (1933) a „Szegények Szüzeként” mutatkozik be, és ugyanitt, utolsó jelenésekor azt mondja: „Én vagyok az Üdvözítő Anyja, Isten anyja.”

Mária a megtérésen és az imádságon túl gyakran kéri egy kápolna felépítését a jelenések helyszínén. Ezzel hangsúlyozza, hogy üzenete nem magánjellegű, de nem is arról van szó, hogy Isten népének eggyel több istentiszteleti helyisége legyen. A kérés célja az, hogy zarándokok keressék fel a helyszínt, és élő valósággá tegyék Isten akaratát.

A jelenések helyszínén gyakran fakad új vízforrás : La Salette-ben (1846), Lourdes-ban, Fatimában és Banneaux-ban. Fontanelle-ben (1947) a Szent Szűz maga száll le a forráshoz vezető lépcső legalsó fokára, és kezével érinti a víztükröt, kifejezve kívánságát, hogy jöjjenek a kegyelem forrásához a betegek és gyermekek. Egyetlen jelenés sem volt néma, de volt olyan jelenés is, amely fénybetűkben közölte az üzenetet. 1871-ben a franciaországi Pontmain-ben Mária nem szólt a köréje gyűltekhez, de lábai alatt egy fénycsík jelent meg, rajta aranybetűkkel egy felirat: „Imádkozzatok gyermekeim! Isten nemsokára meg fog hallgatni benneteket. Fiam kegyes lesz hozzátok.”

Kovács Zoltán mariológus szerint a Szűzanya folyamatosan jelen van életünkben, nem hagy magunkra minket, üdvösségünket akarja és munkálja.

– Odafigyel ránk, figyelmeztet, vezet bennünket. Úton vagyunk, a földi élet zarándokútját járjuk. Ezen az úton könnyű eltévedni, könnyű elbukni, megsebződni, beszennyeződni, de van célunk: Jézus Krisztus. És van, aki kísér minket ezen az úton: Jézus az ő édesanyja személyében is kísérőt adott nekünk – fogalmazott.

2000. október 8-án, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén II. János Pál pápa felajánlotta a világot Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába. Ezzel a Szentatya eleget tett Szűz Mária Fatimében megfogalmazott óhajának, és a harmadik keresztény évezredet, valamint az egyetemes emberi jövőt Mária oltalmába helyezte, csakúgy, mint tette azt a második évezred elején Szent István, amikor Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot.

Lass Gábor