Amit játszik, annak a magyar folk az éltető forrása. Itt nem a népzene ismert dallamkincséről van szó, mert adott esetben annak a töredékei, jelzésértékű fragmentjei is megjelennek a szaxofonos kompozícióiban, de még fontosabb, hogy Dudás akkor is a magyar népzene eszközeivel operál, amikor a dzsessz kereteibe illeszkedve játszik. Számtalan lemeze a bizonyíték erre, mindezt a nemzetközi dzsessz világ is ismeri, sőt, elismeri és nagyra értékeli.   Hiszen számára ez jelent izgalmas zenei újdonságot és nem az, ha egy kelet-európai zenész a már unalomig ismert amerikai formákat és előadókat utánozza. Igazodás címen. Az izgalmas Dresch-féle dzsesszre, és annak nyugati fogadtatására legyen példa az a bakelit lemez is, amely tavaly jelent meg idehaza, és a muzsikus 2022-es londoni koncertjét rögzíti. (Dresch Quartet – Live in London)

Hirdetés

No de vissza eredeti mondandónkhoz, vagyis ahhoz, hogy mi van akkor, ha a Dresch-féle képletben megfordulnak a dolgok, és a szaxofonos nem magyar népzenei elemeket illeszti a dzsessz keretébe, hanem fordítva. A népzenei keretbe illeszti a dzsesszt, illetve annak lényegét, a rögtönzést, ami a két világ közötti természetes átjárót jelenti. Hiszen a spontaneitás egyként sajátja a dzsessznek és az autentikus magyar parasztzenének is. Dudás már évtizedekkel korábban is játszott folk zenekarokkal, de ezt akkor csak afféle kirándulásnak tekintette a közönség, s talán ő maga is. Most azonban másról van szó. Reptető címmel már a negyedik olyan CD-jét készítette el Dresch Dudás Mihály a maga vonós kvartettjével együtt, amely tisztán népzenei alapokon áll, ezek az alapok adnak keretet a kompozícióknak, a dzsessz itt sokszor jól érzékelhető vendég, máskor viszont éppen csak halovány ezüstszál, ami ott bujkál a muzsika szövetében.

Felemelő zenei produkcióról beszélünk, nem félve attól, hogy bárki is a multikulturalizmus erőltetésével vádolna bennünket. Bartók zenei őstengerére hivatkozunk, amelynek forrásvize sokfelé szakadt napjainkra, de természetes, hogy ezek a csorgók és erek, mint a végtelenben tartó egyenesek, keresik egymást.

A Reptető dallamairól időnként igencsak nehéz megállapítani, hogy ezek előre megírt részletek, vagy spontán módon születtek a játék során. Az biztos, hogy nem lejegyzett zenei örökségről van szó, hanem a magyar folklorisztikus kincs Dresch-féle értelmezéseiről. A zenei anyag természetességéről, mesterkéletlenségéről csak felső fokokban lehet beszélni. És a küldetésről is, amit Dresch Dudás Mihály felvállalt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a CD nemcsak megőrzi, de egyben meg is újítja a hagyományainkat. Már ha ez nem tűnik képtelenségnek. Nem töröl el, nem ír felül semmit, de ajtót nyit egy új dimenzióra, ahová anélkül léphetünk be – tarisznyánkban féltve őrzött kincseinkkel –, hogy feladnánk, vagy még inkább megadnánk magunkat.

Korábban írtuk