Tehetségesek, magyarok…
Nemzetközi és mégis magyar alkotók festményei, fotói és kisplasztikái tekinthetők meg a Magyarság Háza jóvoltából a Bálna egyik termében. Olyan művészek munkái, akik távol élnek az országtól és akikről keveset vagy éppenséggel semmit sem tudunk, ám ők magyarnak, a magyarsághoz tartozónak tekintik magukat.
A képzőművészet terén is erősödik az összetartozás a világban élő magyar diaszpóra szigetei között. A Magyarság Háza mindig élen járt abban, hogy a művészetek minél több területén – eddig az irodalom, a zene, a tánc, a film világában – megmutassa az itthoniaknak is e szigetek kulturális teljesítményeit. Akinek már volt lehetősége látni a Magyarság Háza Mi, magyarok címet viselő filmsorozatának alkotásait, az meglepve, de annál büszkébben állapíthatta meg, hogy a diaszpórában élő magyaroknak a nyelv mellett éppen az alkotás jelenti a legfőbb kapcsot az anyaországgal.
Ezúttal közel negyven művet tekinthetünk meg a Magyar | Művész | Világ című tárlaton. A Magyarság Háza által meghirdetett pályázatra 300 alkotás érkezett be, a kiírást elsősorban az interneten, majd a diaszpóra saját helyi sajtójában ismerhették meg a művészek. Nem volt könnyű dolga Bedi Kata esztétának, a tárlat kurátorának, aki a beérkezett anyagot szelektálta, már csak azért sem, mert tekintettel kellett lennie a kiállítóterem relatív szűkösségére, azaz kénytelen volt erősen megrostálni a beküldött alkotásokat.
Többféleképpen kategorizálhatja a látogató mindazt, ami eléje tárul a Bálnában. Az egyik kategória talán az lehet, amelyben a művek feltűnő természetközeliséget mutatnak. A japánok szerint a civilizált világban csak ők és a magyarok vannak birtokában e mentalitásnak, többek között ezért is vélik úgy, hogy rokonok vagyunk. A természetábrázolás terén az egyik legérdekesebb mű a Brazíliában élő Follmann Jenő Győző Ellenfény a parkban című festménye, amely – noha parkról van szó – színvilágában mégis a dús növényzetű, félhomályba burkolózó dzsungelek koloritját használja. A művész a civil életben hangszerekkel, zenével, illetve az akusztika kérdéseivel foglalkozik, a képzőművészet afféle kulturális másodállás számára. Sok diaszpórában tevékenykedő alkotó él hasonló módon, azaz teljesen átlagos, mindennapi munkája mellett keresi az önkifejezés lehetőségeit festészetben, szobrászatban.
Másképpen, de szintén bravúrosnak tekinthetjük a kanadai Göttli Adrienn Pipacsok című képét: nagyon izgalmas a piros virágok és a fekete háttér kontrasztja. Plasztikussá, élővé, virulóvá teszi a komor mögöttesség a pipacsokat. Göttli Adrienn szüleivel vándorolt ki Kanadába a felvidéki Léváról 1968-ban, miután Moszkva pontot tett a csehszlovák pártvezetés reformkísérletének végére.
Az alkotások másik számottevő csoportja a valláshoz kötődik. Itt van például a Prágában élő Lőrincz Zsuzsa érzékeny textúrájú, visszafogott színvilágú Szárnyas oltára az áldozati bárányt kezében tartó Madonnával. Vagy a németországi Palásthy Gergely Ferenc Sion de la Trinidad című fametszete, amely egy kápolnát ábrázol. Megfogja a nézőt a mű egyszerű, letisztult szerkezete, a harmónia, amit sugároz, és ami azonos a keresztény hitvilág harmóniájával. Palásthy Gergely Ferenc egyébként Isten szolgája, hiszen a papi hivatást gyakorolja.
Külön csoportba lehet sorolni azokat a műveket is, amelyek direkten és deklaráltan hirdetik alkotójuk magyarságtudatát. Ez a legnyilvánvalóbban a kanadai Szucsány Károly Árpád című festményén érzékelhető; a kép tulajdonképpen egy Árpád-sávos zászló, beleépítve, szinte belekarcolva Árpád nevével. Szucsány Károly Párizsban született 1932-ben, magyar szülők gyermekeként. A magyar elem sok alkotónál csak áttételesen érvényesül. Ilyen például az olaszországi Puppi Adrianna Emlékek című gobelinje, amelyet Udine város felkérésére készített, de mintha a magyar falvak barátságos világát ábrázolná. Hogy ez csak belemagyarázás volna? Talán nem véletlen, hogy épp ezt a címet adta művének az egyébként pécsi születésű alkotó.
Több alkotás is bizonyítja a kiállításon, hogy Magyarország fotónagyhatalom. Varga Villő Méhkas című felvétele a látás, a megfigyelés, az arányérzék és a szerkesztés magasiskolája. A szerző 1983-ban költözött Magyarországról Amerikába.
Meg kell említeni azokat a képeket is, amik jellegükben közelítenek a fényképfelvételek valósághű ábrázolásmódjához. Ilyen a kanadai Sárkány Mária kedves, oldott hangulatú festménye, amely a Promenádon címet kapta. Fölényes ecsetkezelés, meggyőzően visszafogott, hivalkodásoktól, túlzásoktól mentes színvilág jellemzi, de még mindig benne vannak azok az elnagyolások, azok a leheletnyi stilizálások, amelyek elválasztják egymástól a festményt és a fényképet. Teljes mértékben fotórealista alkotás viszont a dél-afrikai Krebs Sándor Nelson Mandeláról készített szénpor portréja. Drog, kábítószer-kereskedelem, halálos ítélet Thaiföldön, amit aztán száz év életfogytiglanra változtatott a bíróság, majd a börtön a maga mindennapos életveszélyeivel. Krebs Sándor a művészettel, az alkotással volt képes maga mögött hagyni a poklot.
Kiemelkedően érdekes sors és pálya az is, amit az ausztráliai Ilosvay Gusztáv mondhat magáénak. Még 1973-ban távozott a távoli földrészre, ahol szakmájának megfelelően lakatos, hegesztő, kovácsként kezdett dolgozni Sydneyben. Mindeközben valahogy megtalálta magában a szobrászkodás tehetségét, és ma már köztéri alkotásokat kér tőle az ausztrál állam. Nem mellesleg motorja a kinti magyarság kulturális életének, szerveződéseinek, magyar nyelvű rádiócsatornát is működtet. A tárlaton egy szép kisplasztikáját, a Vándor címűt láthatjuk. A Mi, magyarok sorozat egyik filmje egyébként az ő életéről készült…
A tárlat július 31-ig tekinthető meg, ezután a művek nagy világjárásra indulnak, felbukkanva olyan országokban is, ahonnan érkeztek.
