TÉR///ERŐ
E címmel nyílt meg és augusztus végéig látogatható a II. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A tárlat az elmúlt öt év kortárs magyar építészetének legjavát vonultatja fel az irodai és a szakrális tereken keresztül egészen a lakóházakig. A kiállítás központjában az építészetben is egyre fontosabbá váló közösségi erő áll.
Egyesek Goethének, megint mások Friedrich von Schlegelnek tulajdonítják a közismert szállóigét, miszerint „az építészet megfagyott zene”. Bármelyiküktől származik is az idézet, annyi bizonyos, hogy egy épületnek, minként a zenének is, van formája, ritmusa, harmóniája és magassága, ráadásul ugyanúgy szüksége van egy komponistára, aki mindezeket harmonikus egységbe rendezi. És a zenével együtt ugyanolyan korlenyomat is, mint a kortárs irodalmunk vagy képzőművészetünk.
A kérdés már csak az, mit gondol majd rólunk az utókor, vagyis hogyan építkezünk ma, milyen stílusban és miféle szempontok szerint építjük fel házainkat, közösségi tereinket, templomainkat? A gyorsan változó divatokat, trendeket követjük, vagy inkább a köztes utat választjuk, és megpróbáljuk ezeket ötvözni évezredes hagyományainkkal? A Műcsarnok II. Építészeti Nemzeti Szalonja, amelynek középpontjában a közösség építő ereje áll, erre is keresi a választ, miközben rámutat az építőművészet társadalmi felelősségére, és felhívja a figyelmet a fenntarthatóság, illetve a környezetterhelés egyre égetőbb problémájára is.
A kiállítás keresztmetszetének három terme az elmúlt öt év több mint százhúsz elkészült, illetve kiemelt beruházásként már épülő házát mutatja be Szegő György építésznek, a Műcsarnok művészeti vezetőjének, a tárlat kurátorának válogatása alapján. A különböző tematikus egységek – mint például a lakó- és szakrális épületek, irodaházak, műemléki felújítások, kulturális és sportlétesítmények vagy a kereskedelem és vendéglátás épületei – közös jellemzője az építészeti minőség. Mert ez a szalon nem a kérészéletű divatot, hanem azokat az egyes épületekben megbújó gondolatokat és üzeneteket közvetíti nekünk, melyek akár évszázadokkal később is érvényesek lehetnek. Ebben pedig nincs helye az önmegvalósításnak, sokkal inkább a szolgálatnak, amely példát mutat és közösséget nevel. Egy ház ugyanis, amíg csak terveken, vagyis papíron létezik, magánügy, de amint elkészül, azonnal közüggyé válik, és óhatatlanul is esztétikai befolyással bír.
Nem véletlenül kapott helyet a kiállításon a budapesti 4-es metró több állomása is, ezek amellett, hogy a kortárs építészet nívós alkotásai, esztétikailag is kiemelkedő minőségűek, közülük például a Spora Architects által tervezett Fővám téri és a Szent Gellért téri megálló az Architizer amerikai építészeti portál szakmai és közönségdíját is elnyerte. És bár még javában tart az építése, ugyanígy nemzetközi elismerést kapott a Ferencz Marcel vezette Napur Architect építésziroda nevéhez köthető új Néprajzi Múzeum épülete, amely 2018 decemberében Európa legjobb középülete lett, majd a világ legjobbjának járó World’s Best díjra is érdemesnek találta a zsűri az International Property Awardson. Szintén a szalon szereplője a 2108-as Év Ingatlanfejlesztése elismeréssel kitüntetett Telekom-székház, amely az ország legnagyobb és egyik legmodernebb irodaháza, és a Tiba Építész Stúdió koncepciója alapján valósult meg százezer négyzetméteren, kilenc emeleten, huszonhatezer négyzetméternyi homlokzatüveggel. A díjat egyébként a főváros arculatát meghatározó monumentalitása mellett – hiszen alapterületével a budapesti irodapiac majd két százalékát teszi ki – fenntartható megoldásaival, kreatív és inspiratív tereivel érdemelte ki.
Persze nemcsak az új építések, de a felújítások is helyet kaptak a Műcsarnok központi termeiben. Ilyen például az egykori Ózdi Kohászati Üzemek romossá vált fúvógépházát és széntüzelésű erőművét újraértelmező Kultúrgyár, ahol a Csontos Györgyi vezette tervezőcsapat nem eltüntetni akarta az épület ipari jellegét, hanem éppen ellenkezőleg: kiemelte azokat az ipari elemeket, amelyek építészeti és esztétikai értéke is van. A 2016-ban Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark néven átadott új ózdi kultúrközpont nem véletlenül kapott 2017-ben Pro Architectura díjat. Csakúgy, mint az 1893-ban Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján épült budapesti Eiffel Palace, amelyet a teljes lebontást követően építettek újjá a XXI. századi elvárásoknak megfelelően, a megtartott és rekonstruált utcai homlokzatok mögött egy hétemeletes irodaházat létrehozva.
És ha már a II. Építészeti Nemzeti Szalon hívószava a közösség, a kiállítás olyan műhelyeket is bemutat, mint az egyedi, helyspecifikus és közösségteremtő fainstallációk tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Hello Wood stúdió vagy a közösségben való alkotás nyolcvanas évekbeli legendája, a Plesz Antal nevéhez köthető Miskolci Építész Műhely. És láthatunk válogatást olyan szolidáris, jellemzően nonprofit építészeti projektekből is, mint egy ghánai iskolaépítés vagy a Kőrösi Csoma Sándor által lakott zangliai palota felújítása – ezeken jellemzően hazai építészek, illetve építészhallgatók dolgoznak. A jövő körvonalait villantják fel a működő 3D-nyomtató mellett azok a diplomamunkák és pályázati tervek, amelyek olyan, a gyerekeink életében már egyre hangsúlyosabbá váló problémák megoldására keresik a választ, mint a környezetszennyezés, a fenntarthatóság vagy a generációk együttélése. Ezzel párhuzamosan pedig emlékkiállítás idézi fel a hatvan éve elhunyt neves építész, Medgyaszay István életútját és törekvéseit, innovatív gondolkodásmódját is.
Az augusztus 25-ig látogatható II. Építészeti Nemzeti Szalonhoz számos kísérő rendezvény kapcsolódik, így például május 28-án az építészeti 3D-nyomtatás jelenéről és fejlődéséről hallgatható előadás a FreeDee 3D Akadémia szakemberei révén, június 12-én pedig a Közösség és építészet szekció kurátora, Balázs Mihály építész, egyetemi tanár tart tárlatvezetést, és egyben megnyitja a kiállítás Építészet és oktatás címet viselő különtermét.
