Hirdetés

Az idén Fonó Életműdíjjal kitüntetett Dresch Mihály művészete túlmutat a műfaji határokon és stílusirányzatokon, egyszerre univerzális és magyar, hagyományőrző és modern, népzene és jazz. Nem szeret előtérbe tolakodni, ahogyan a lemezborítón maga is így mutatja be új alkotását: „Árnyékban lenni számomra annyi, mint nem a rivaldában, folyamatos ricsajban, dumálásban…” A folklórból jazzt kreáló „Dresch-jelenség” most sem a világzene divatjának terméke, hanem a magyar népzene szellemiségéből fakadó belső világ visszatükröződése. Hét remek saját kompozíció, amelyek összetevői a népzenei hagyaték (Bartók és Kodály öröksége) és a modern fősodrú jazz némi free elemmel (John Coltrane elkerülhetetlen spirituális hatása). A két meghatározó szólista ezúttal is a zenekarvezető tenor- és szopránszaxofonon, illetve az általa kifejlesztett fuhun nevű hangszeren, valamint az ugyancsak hungarikum cimbalom mestere, Lukács Miklós. A kissé fiatalabb generációt képviselik a ritmustandem hangszeresei: Gyányi Marcell bőgős és Csízi László dobos. A lemezborító varázsát Dresch Mihály Anna lányának árnyas falut ábrázoló képe adja.

Korábban írtuk