– Ismerjük el, a baloldal nagyot változott.

– Van egy posztkommunista baloldalunk, amelyik az utódpártból és annak klientúrájából áll, valamint az egykori demokratikus ellenzékből, a Szabad Demokraták Szövetségből. Az utóbbi 13 év nyilvánvalóvá tette, hogy ez a valamikori ellenzék valójában szalonellenzék volt. Mindig megvoltak a kapcsolataik és családi kötődéseik révén egyfajta érzelmi, intellektuális, kulturális közösség szerves részei voltak. Az egyéb kapcsolattartásról most ne is beszéljünk. Így nézve a dolgot, az egykori kommunista pártnak három utódpártja van: a Munkáspárt, az SZDSZ és az MSZP. Világszerte az egész rendszerváltozásra jellemző az a képmutatás, ahogyan a volt kommunista pártok gyakorlatilag egyik napról a másikra átalakultak úgymond demokratikus baloldali párttá. Egy este bevonultak egy nagy terembe mint kommunisták, és néhány óra múlva kijöttek mint szociáldemokraták és szocialisták. Azóta az új ideológiát ugyanolyan vehemenciával szolgálják, amilyennel azelőtt támadták. Ebben a folyamatban fordulópont volt a Demokratikus Charta megalakulása 1991-ben, ezzel az SZDSZ lényegében elárulta a rendszerváltoztatás ügyét, hiszen erkölcsileg rehabilitálta a volt kommunistákat. Ez a rehabilitáció tette szalonképessé őket a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt. A köztük létrejött összefogás – miután az SZDSZ uralta a médiumokat – egyenesen vezetett az 1994-es választási összefogáshoz. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a baloldalon ma lényegében egy meghatározó erő van, ez a Magyar Szocialista Párt, amelyik frazeológiájában kétségkívül megújult, eszmeiségében azonban nem. Mondanivaló hiányában egyre többet beszélnek Európáról és szociáldemokráciáról.

– Újabban magyarságról is…

– Így van, Gyurcsány Ferenc felbukkanásával a párt a nemzeti közép pártjaként kezdte meghatározni magát. Az ő személye azért érdekes, mert sokkal fontosabb és befolyásosabb, mint amennyi ebből a közvélemény előtt látszik. Ő az Altus cégbirodalom vezére, az ő embereivel töltötte be Medgyessy a legtöbb fontos helyet. Gyurcsány több teoretikus írásában kifejtette, hogy a baloldalnak nyitnia kell, hogy integrálhassa a konzervatív és liberális értékeket is.

– Mi lehet emögött?

– Szerintem az, hogy ő és köre felismerték, hogy a baloldal teljes értékválságban van, magyarán: nincsenek olyan baloldali értékek a XXI. század elején, amelyekre politikát lehetne építeni. Talán az egyetlen, ami megmaradt, a szociális érzékenység, amire szeretnek is hivatkozni. Ezzel csak az a baj, hogy nem baloldali érték, hanem a keresztény etikából következik, ráadásul, ha valami nem jellemző az MSZP gazdaság- és társadalompolitikájára, az éppen a szociális érzékenység. Tehát csapdában vannak. Ezzel együtt ideológiai szempontból érdekes jelenség, hogy a baloldali politikusok a kiutat a jobboldali és liberális értékek mentén keresik, így aztán felmerül a kérdés: végül is mitől lesznek baloldaliak? Ez világszerte komoly gondja a baloldalnak, mindenütt válságban van, a polgári baloldal éppúgy, mint a posztkommunista. Ha megnézzük Tony Blair vagy Schröder esetét, láthatjuk, hogy mindketten konzervatív, jobboldali értékek hangoztatásával győztek. Az ilyen harmadikutas megoldások azt mutatják, hogy a baloldal már nem tud saját értékeire építkezni. Ebből a szempontból a jobboldal sokkal jobban áll, mert azok az alapvető értékek, amikre támaszkodik: a nemzet, a haza, a család, a rend, a munka, a hit, olyan értékek, amelyek köré lehet társadalmi egyetértést teremteni, rájuk lehet politikai filozófiát építeni.

– Úgy tűnik, mintha egy új nemzedék is helyet kérne magának a baloldalon.

– Valóban nemcsak az értékválság okoz gondot a baloldalnak, hanem a személyi rivalizálás is, aminek hamarosan tanúi lehetünk az MSZP-n belül. Az ifjú törökök érezhetően nagyon éhesek, és el akarják foglalni a fontos pozíciókat, ugyanakkor azt látjuk, hogy az élete delén levő késő kádári politikus réteg nem nagyon szeretne visszavonulni. Valójában arról van szó, hogy a késő kádári MSZMP-elit összecsap a korabeli KISZ-elittel, tehát nem az a generáció lép színre, amelyik érintetlen a kádári szocializációtól. Ugyanazt a frazeológiát, ugyanazokat a gondolati sémákat, ugyanazokat a reflexeket tapasztalhatjuk náluk. Ha megnézzük akár Juhász Ferencet, akár Kiss Pétert, hogy ne is beszéljünk olyanokról, mint Szanyi Tibor vagy Keller László, még az a kérdés is felmerül az emberben, hogy ezeknél nem volt-e jobb színvonalú az eredeti kommunista garnitúra, amelyik még Moszkvában, Kijevben és Rosztovban végzett. Ha mondjuk Újhelyi István vagy Szanyi Tibor szereplését nézi valaki, megdöbben a felszínességtől, a felkészületlenségtől, a műveletlenségtől, a tudatlanságtól. A szocialistáknak nincs társadalomképük, jövőképük, emiatt nem is tudják elmondani, mit akarnak, és azt sem, hogy mitől baloldaliak. Lányos zavarukban ezt úgy oldják meg, hogy minden kérdésre azt válaszolják: EU.

– Lehet, hogy az unióba való belépés nagyobb csalódás lesz a magyar társadalomnak, mint amekkora a rendszerváltozás volt, hiszen a lehetőségek megnyílását emlegetni a csatlakozással kapcsolatban ugyanolyan álságos dolog, mint amilyen a rendszerváltozással kapcsolatban volt.

– Nyilvánvaló, hogy 2004-ben óriási csinnadrattával meg fogják ünnepelni a csatlakozást, de az első három-négy évben ennek csak a hátrányait fogjuk érezni. Várhatóan jelentősen megugrik a munkanélküliek száma, elképzelhető akár 10-20 százalékos életszínvonal-csökkenés is, iparágak kerülhetnek bajba a multik kivonulása miatt, a mezőgazdasági vállalkozók rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, de ezt mind gondosan elhallgatják, lényegében azért, hogy ne kelljen semmilyen politikai célt megjelölni. Ha pedig nem kell ilyen célt megjelölni, akkor elég annyit hajtogatni, hogy csatlakozzunk az unióhoz, utána majd csak lesz valami.

– Ugrás a sötétbe?

– Így van. Ez teljesen felelőtlen politika. Ha fel akarnák készíteni az országot a csatlakozásra, nem állítottak volna le olyan programokat, amelyek éppen a kis- és középvállalkozások megerősítését szolgálták. A csatlakozás előnyei az ország számára csak hosszú távon érvényesülhetnek, rövid távon csak a hátrányokat érzékeljük majd, és ez biztosan sokként fogja érni a társadalmat.

– A szocialisták mára az SZDSZ-t is integrálták, valójában mint önálló politikai tényezőt meg is szüntették. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kormányzó másfél párt jóformán csak érdekszövetségként működik.

– Igen, az MSZP-t ma már nem pártként, hanem gazdasági-politikai érdekszövetségként lehet megérteni, ha elemezni akarjuk. Egyfajta „politikai bűnszövetkezetté” vált, ami addig működik, amíg van mit elosztani. Ez kormányzati helyzetben ideig-óráig megy, de manapság a társadalom részéről egyre nagyobb a nyomás, sokkal kevésbé tűri a korrupciós ügyeket, és amikor csökkennek a források, egy ilyen érdekcsoportban az óhatatlanul feszültségeket kelt.

– Milyen folyamatok zajlanak ezalatt a jobboldalon?

– Úgy látom, hogy a politikai jobboldal is válságban van. Ennek van egy általános oka, hogy az egész magyar politikai elit erkölcsileg is és intellektuálisan is elhasználódott, úgy tűnik, mintha ebben az elitben már nem lenne több, és ez a jobboldalra vonatkozóan is igaz. Lényegében mindegyik jobboldali párt erodálódott, erkölcsileg és intellektuálisan elhasználódott. Most éppen az MDF vezetői, Dávid Ibolya és Herényi Károly tettek olyan lépéseket, amelyek következtében nyugodtan leírhatjuk a leltárból az ő pártjukat is. Lehetetlen, hogy ezután ne törjön ki komoly válság, a feszültségek már elérték azt a szintet, amiből könnyen pártszakadás lehet. Nem maradhat következmények nélkül, ha egy pártnak, amelyiknek jobboldali szavazórétege van, két vezető politikusa a baloldalt kiszolgáló, felelőtlen, narcisztikus politizálást folytat. Ily módon egyetlen ütőképes párt maradna, ez lenne a Fidesz, de én úgy látom, hogy a Fideszen belül még nem néztek szembe a vereség okaival. Még senki nem mondta el a magyar társadalomnak, hogy mi és hogyan is történt valójában. Az nem válasz, hogy a küldöttgyűlés elfogadta a választási vereség okairól szóló beszámolót, meg hogy aki kérdezni mer, az nem ismeri a Fideszt vagy áruló. Az ehhez hasonló szánalmas magyarázatok olcsó kibúvók.

– Mi lehet ennek az oka?

– A Fidesz megújulásának gátját én két személyben látom. Az egyik az egyébként korrekt és jó képességű Áder János, aki sajnos már jó ideje biztosítja, hogy Wermer Andrásnak és holdudvarának komoly befolyása legyen a pártban. A választási vereség egyik döntő oka az Ezüsthajó és a Happy End Kft. működésében keresendő. Ezt minden további nélkül ki merem jelenteni, és úgy érzem, hogy ezért személyesen Áder János felelős. Gyászos szerepet játszott Kövér László is , aki egyébként közel áll(t) hozzám, sok mindenben egyetértek is vele, ugyanakkor mint elemző és mint magyar polgár nem tudom megbocsátani neki, hogy az egyik illetékes döntéshozóként nem alakította ki a jobboldali Magyarország infrastruktúráját a polgári kormány idején. Ez szerintem történelmi bűn. Ô volt a felelős a Fidesz megszervezéséért is, ezt sem tette meg. Nem beszélve arról, milyen rossz taktika örökösen szidni a kommunistákat és aztán nem tenni semmit. Ezt éppen fordítva kell csinálni. A rendszerváltozást végre be kellene fejezni, ami személycseréket is jelent. El kell mozdítani a kulturális és gazdasági életben vezető pozíciókat betöltő kommunistákat, hiszen ezek az emberek erkölcsileg, szakmailag alkalmatlanok arra, hogy abban a pozícióban legyenek, amelyben vannak. Nem ijesztgetni kellett volna őket, hanem leváltani.

– Mi volt az oka, hogy a Fidesz nem tette meg ezeket a lépéseket?

– A belső megosztottsága. Ugyan formális politikai támogatottság nélkül, de érezhetően végig jelen volt a Fideszben egy balliberális politikai vonal és logikusan éppen a média és a kultúra területén hatott ez az irányzat. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy jó néhány fideszesnek családi háttere, személyes érintettsége, neveltetése, kapcsolatrendszere miatt nem tetszett, hogy a Fidesz liberális pártból jobboldali párttá vált. Ilyen túlsúlyos baloldali erővel szemben nem lehet liberális elvekre politikát építeni. Egy ilyen erőt csak egy szervezett jobboldal verhet meg. Aki középre áll, nevetségessé válik, az a két lövészárok között, a senki földjén emelgeti a zászlót. A jobboldalnak komoly esélye van 2006-ban. Abban biztos vagyok, hogy a miniszterelnököt Orbán Viktornak fogják hívni, csak azt nem tudom, milyen politikai szervezetek lesznek körülötte. Tudom, hogy ez brutálisan hangzik, hiszen sokan kötődnek érzelmileg a Fideszhez, de a politika nem az érzelmek világa. Az a véleményem, hogy egy kifejezetten radikális, jobboldali értékeket valló pártra van szükség, a jelenlegi Fidesz pedig erre a szerepre nem alkalmas.

– Kemény szavak…

– Ron Werber tehetségesebbnek bizonyult Wermer Andrásnál, aki félreértette a helyzetet, hiszen ő és társai nem ismerték a magyar társadalmat, nem voltak kellő gazdasági, pszichológiai és szociológiai ismereteik. Ezért az a kampány, amit a választásra terveztek, maga volt a csőd. A pozitív kampány elmélete úgy butaság, ahogy van. Amikor van egy masszív politikai ellenfelem, aki minden eszközt igénybe véve kampányol ellenem, bűn nem válaszolni a rágalmakra, vádakra. Az, hogy ehelyett saját értékeimet emlegessem meg önmagamat dicsérgessem, enyhén szólva komikus. De ez szerintem a világon sehol sem működik, úgyhogy jobb lett volna, ha Wermer és társai nem találnak ki semmit, hanem a Fidesz a szakkönyveknek megfelelően egy klasszikus politikai kampányt folytatott volna. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben ma kétharmados többségünk lenne a parlamentben. Mert egy Orbán Viktorra épített, határozott politikai kampánnyal a padlón lévő politikai ellenfelünk nem tudott volna mit kezdeni. Áder János kampányfőnök és Wermer András hibája, hogy nemcsak fölkeltek, hanem le is tudtak győzni minket. Erre én igazából nem látok mentséget. Sajnálatosan keveset hallunk arról, hogy ennek lennének személyi konzekvenciái. Azoknak, akik őt támogatták, most félre kellene állniuk, mert megbuktatták a jobboldalt.

– Négy évig Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója volt. Miért csak most kritizál?

– Bizonyos fokú felelősség nyilván engem is terhel, de nem árt, ha tisztázzuk: én csak tanácsadó és nem döntéshozó voltam. Talán a legújabb kötetem, A kettészakadt ország meggyőzően bizonyítja, hogy sok mindent már korábban is szóvá tettem. Tanácsot egyébként bárki adhat. Most jelentős átalakulások előtt állunk, amiknek a tétje óriási. Még egyszer nem szabad elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt elveszítettük a választásokat. Hatékony, egymással összefogni képes jobboldali erőkre van szükség.

Fotó: Ágg Károly