Vajon képesek-e az általános iskolás gyerekek tudományos kutatásokat folytatni? Ezt kérdezte magától jó tizenöt esztendővel ezelőtt Zsolnai József professzor, az ismert pedagógiai szakember, egyetemi tanár. Úgy érezte, minél korábban fel kell fedezni a gyerekekben szunnyadó képességeket, hogy felnőttként gyarapítani tudják a nemzet szellemi kincsestárát, s hogy öregbítsék a magyarok tehetségéről kialakult képet a világban. Megfelelő előkészítés után öt évvel ezelőtt útjára indult a verseny, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia.

Nem csoda, hogy ilyen irányban kezdett gondolkodni, ő ugyanis az ismert Zsolnai-program megalkotója. Ez a maga korában új, sőt forradalminak is nevezhető pedagógiai módszer az értékközvetítésre és a gyerekek képességeinek fejlesztésére épül. Hogy milyen képességekére? Zsolnai professzor szerint minden gyermek tehetséges valamiben, csak meg kell találni, hogy miben. Ez természetesen az iskola és a pedagógus feladata. Pont az értékközvetítés és a képességfejlesztés jegyében kezdte építgetni tizenöt évvel ezelőtt egy olyan országos verseny terveit Zsolnai József, ahol a gyerekek igazi kutatómunkát végeznek, méghozzá a tudományos kutatás szigorú szabályai és módszerei szerint, s az ebből született dolgozatokkal, illetve élő előadásokkal mérik össze az erejüket először területi szinten, majd az országos döntőben. A tudományosság szigorú szabályai azt jelentik többek között, hogy a felnőtt tudósokhoz hasonlóan itt is egy feltételezésből, például abból kell kiindulnia egy iskolás kutatónak, hogy a magyar műszaki elme – mint olyan – igen sokat tett a repülés fejlődéséért. Jó tízévnyi tervezgetés és előkészítés után hivatalos formájában is útjára indult a verseny, amely az idén májusban ünnepelte ötödik évfordulóját. Az országos döntőt, mint eddig mindig, most is a budapesti XXII. kerületi Rózsakerti Általános Iskolában rendezték, s itt tartott előadást épp a magyar légi utas szállítás történetéről a hatodik osztályos Szpiszár Tamás, Osztopánról. Alapos kutatást végzett, szólt például annak az Asbóth Oszkárnak a személyéről és munkásságáról is, akit a helikopter feltalálójaként tisztel a világ. De szó volt ebben a vetítéssel, vagyis korabeli fényképekkel kísért előadásban arról is, hogy milyen fejlett volt az 1940-es évek végén Magyarország belső utasszállító légiforgalma, no meg hogy eredetileg nem is a Ferihegyen, hanem Budaörsön volt hazánk nemzetközi légikikötője. Rendkívül sok irányban kutattak egyébként az idei verseny részvevői is. Az idén 47 tanuló jutott a döntőbe, volt, aki földrajzi kérdésekkel, mások történelmi, technika történeti témákkal, megint mások pedig saját környezetük, lakóhelyük érdekes jelenségeivel kapcsolatosan kutattak. Felnőtt fejjel nézve és hallgatva is igen sok érdekességet tartalmaztak az előadások. A várdombi Mózes Máté például a vályogépítkezés történetét kutatta, elmondva, hogy a vályog mint építőanyag éppen a világ fejlettebb, azaz nyugati részén kezdi reneszánszát élni olcsósága, természetessége és jó hőszigetelő képessége miatt. A hatvani Túzsér Lillától viszont azt tudhattuk meg, hogy az üvegakváriumok története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, az egyiptomiak voltak az elsők ugyanis, akik hatalmas üvegtartályokban különleges szépségű halakat tartottak. Ugyancsak kevésbé ismert tényre hívta fel a hallgatóság figyelmét a szintén hatvani Szalatnai Balázs, amikor néhány kivetített fotó kíséretében elmondta, hogy 1938-ban egy magyar gyártmányú 203-as modell állította be a gőzmozdonyok sebességi világrekordját. Hosszan lehetne sorolni a példákat, amelyek elsősorban arról a friss és természetes érdeklődésről árulkodnak, amelyekkel a gyerekek a világ felé fordulnak. Az osztopáni Bogdán Renáta például saját iskolájuk szabadidő és sportéletéről tartott érdekes, már-már szociológiai mélységű előadást. Zsolnai József szerint a magyarság szellemi előnyben van szomszédaival, de a világ legtöbb népével szemben. És ezt meg kell őriznie, mert ez az egyetlen kincse és kútforrása, amelyből táplálkozhat. Ehhez pedig olyan szellemi fészkekké és otthonokká kell változtatni az iskolákat, ahol nem a hagyományos jellegű „tananyagmozgatás”, hanem alkotó munka folyik. A professzor szerint ezért olyan fontos a kisiskolák megőrzése, mert az ott folyó alkotómunka és tehetségfeltárás esélyt ad az apró települések és a tanyavilág gyermekeinek is. A professzor hozzátette, ő érzelmileg sem tudja elfogadnia a kisiskolák halálos ítéletét, érveljenek bárhogy a politikusok, hiszen ő is a tanyavilágban nevelkedett, pontosan tudja, mit jelent ott az írott betű, a tanító okos szava. Terjed a tudományos konferencia eszméje és szelleme. Eleinte azok az iskolák vettek részt benne, amelyek a Zsolnai-módszer szerint tanítanak, az idén azonban már hat olyan intézmény is képviseltette magát, amely más szakmai utakat követ. Zsolnai professzor járt a határ túloldalán levő révkomáromi Sellye János magyar egyetemen, ahol a pedagógushallgatóknak tartott előadást a versenyről, s meghívták őt Erdélybe is, egy hasonló jellegű bemutatkozásra. Nem kell hangsúlyozni, hogy a határainkon túli magyarság számára mit jelenthet majd a tehetségkutatást, tehetséggondozást serkentő és segítő verseny. Az OTDK egyébként a magyarországi versenyek hivatalos listájára került. A hazai pedagógusok egy része azonban még idegenkedik. Ki tudja, miért? Talán azért, mert az alkotóműhellyé változtatott iskola több munkát és áldozatot követelne attól a tanítótól és tanártól, akit egyébként kirúgásokkal, iskolabezárásokkal és drasztikus óraszámemelésekkel riogat a politika. Sinkovics Ferenc