Túl a hangokon
Az Óbudai Danubia Zenekar tavaly, a zeneszerző születésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából indította el a Beethoven-projektet. A program keretében tartott koncerteken arra vállalkoznak, hogy a siket és hallássérült közönséghez különleges módszerekkel közelebb vigyék a zene élményét.
Hallók, siketek és nagyothallók érkeznek az Óbudai Danubia Zenekar (ÓDZ) délelőtti programjára október 1-én, a zene nemzetközi világnapján a Budapest Music Center épületébe. A Beethoven-projekt részeként meghirdetett hangverseny célja megismertetni a zene világát azokkal, akiknek életéből hiányoznak a hangok. A mostani, rendhagyó alkalmon halló fiatalok is részt vesznek; a szervezők célja, hogy a kamaszok minél szélesebb körben megismerjék a siketek hétköznapi küzdelmeit, és közösséget vállalva velük megértsék a legfontosabbat: nem is vagyunk annyira különbözőek.
A zene áradása
A világ tavaly ünnepelte Ludwig van Beethoven születésének kétszázötven éves évfordulóját. Az Óbudai Danubia Zenekar a zeneszerző iránti tiszteletből szeretett volna egy hozzá kapcsolódó programsorozatot indítani – sablonok nélkül.
– Egyik fontos törekvésünk, hogy olyan emberekhez juttassuk el a klasszikus zenét, akiknek valamilyen okból nincs rá lehetőségük arra, hogy találkozzanak vele. Így adódott az ötlet, hogy azokat keressük meg, akiknek egészségi állapotuk miatt nélkülözniük kell a zene élményét, azaz a siketek és nagyothallók közösségét. A Beethoven-projekt névadója előtt is tiszteleg, aki fiatalon már hallásvesztéssel küzdött, idősebb korára pedig szinte teljesen siketté vált – mondja Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, karmestere.
Hámori Máté kereste a lehetőségét, hogy a siketek számára valamilyen módon megtapasztalhatóvá tegye a harmóniák és dallamok világát. Mivel azonban az ő hallásjavításukra nincsenek olyan előrehaladott kutatások, mint a látássérültek esetében, a zenekarral együtt azt a módszert követik, amelyhez maga Beethoven is folyamodott.
– A zeneszerző munka közben halántékához illesztett egy, a zongorára erősített fémeszközt, a hangszer rezonanciáját használva a zene rezgésének érzékeléséhez. Ezt az elvet követi a mi ötletünk is: a siketeknél, ahol adott esetben a hallóideg hiánya miatt lehetetlen a hallás a legcsekélyebb szinten is, ez az egyetlen működő módszer. A közönség között lufikat osztunk ki, amelyeket a koncert közben a kezükben tarthatnak, így érzik, ahogy azok felerősítik a levegőben terjedő hanghullámokat. Aki szeretne, akár a zenekarba is beülhet a nagyobb testű hangszerek, a nagybőgő vagy a cselló mellé, és megérintve őket, érezheti a hanghullámok keltette rezgéseket, így a zene áradását is – magyarázza Hámori Máté.
Finom rezgések a bőrön
A délelőtti koncerten Mozart Esz-dúr szimfóniáját játsszák. Néhány vállalkozó kedvű halló fiatal és siket vendég is helyet foglal a zenészek között elhelyezett székeken. Többen a közönség soraiban ülve lufit tartanak a kezükben, figyelve a zene intenzitását és ritmusát követő rezgéseket. Az átszellemült arcokat látva többeknek ez lehet az első ilyen jellegű élményük, de akad sokadszori résztvevő is. Mint például a nyugdíjaskorú Erzsike, aki harmincöt éves korában vesztette el hallását az egyik fülére, majd néhány éve a másikra is; ő a szerencsésebbek közé tartozik, mivel őriz emlékeket a sok esztendeje hallott zenedarabokról.
– Fiatal koromban örökké szólt a lakásomban a rádió, a klasszikustól az operán át a magyar nótáig minden műfajt szerettem, a zenehallgatás volt a legkedvesebb kikapcsolódásom. Amikor elvesztettem a hallásomat, az orvosom azt javasolta, semmiképpen se hagyjam abba a koncertlátogatást, járjak minél több élő zenei eseményre – meséli a jeltolmács segítségével Erzsike. Kezdetben még nem mert elmenni egyre sem, mert félt tőle, hogyan érinti majd, hogy kedves darabjait nem hallja többé, és amúgy is hiányoztak neki a hangok: a muzsika, a természet zeneisége éppúgy, mint a mindennapok megszokott zajai. Aztán egy nap villamossal utazott, és egy vak lányra lett figyelmes, aki mosolyogva hallgatta a párja magyarázatát arról, éppen merre, milyen épületek mellett járnak. Ekkor döbbent rá, hogy ha ez a fiatal nő nincs elkeseredve, neki sem szabad. Így ismét elkezdett operába, Zeneakadémiára járni, és lassan kialakult egy különös képessége: a zenészek játékát figyelve és az emlékeiből építkezve, a hangszerek keltette rezgések segítségével képes rekonstruálni a zenei élményt. De nemcsak a memóriájában őrzött dallamok segítenek, hanem a hozzájuk társuló érzelmi töltés is, az a katartikus élmény, amit a zenehallgatás képes kiváltani.
– Minden hangszert másképpen érzek, a mély zengésű csellót és a bőgőt a hasamban, a hegedűt a torkom tájékán. Egyetlen hangszer létezik, amelynek finom rezgéseit a bőröm egész felületén érzékelem, ez a hárfa – teszi hozzá Erzsike. Szerinte mindez csak élő zenével működik, ezért ha teheti, a koncerteken az első sorban ül, és amint a zenekar elkezd játszani, kibújik a cipőjéből: a talaj erőteljesen közvetíti a hanghullámokat.
– Koncerten a zenészek flow-állapotban játszanak, és ez magával viszi a közönséget is. Katartikus tapasztalásoknak voltunk tanúi, hiszen a siketek között sokan úgy érezték, számukra végleg elveszett ez a világ, és óriási revelációként élték meg, hogy a zene nemcsak a hangokig tart, hanem azon túl is. Mindez ráadásul a közösségről is szól, hiszen az emberek együtt élik át a zenei élményt, rádöbbenve arra, hogy sokkal több minden köti össze őket, mint ami szétválasztja – meséli Hámori Máté. Az ÓDZ Beethoven-projektjének híre pedig az országhatárokon is túljutott, így a terveik között szerepel, hogy Európában partnerzenekarokat keresnek, akiknek átadhatják a metodikát.
Zaj, ami körülvesz
A Beethoven-projektnek van ugyanakkor egy olyan aspektusa is, amely a társadalom jóval szélesebb körét érinti. Egy nyolcvanéves embernél nem tartjuk szokatlannak, ha hallókészüléket használ, ám a kimutatások szerint már a 65 év felettiek is nagyfokú hallásvesztéssel számolhatnak. Persze ez nem törvényszerű, ám manapság számos olyan hatás érhet minket, ami hallásromlást okoz, a városi életforma zajterhelésétől a headset túlzott használatáig. Ennek bizonyítására Hámori Máté egy korábbi koncertjükön a halló közönség részvételével egy kísérletet is végzett.
– Lejátszottunk egy rövid zeneművet, majd megismételtük úgy, hogy bizonyos frekvenciákat kivettünk a darabból. Ezután a közönségnek válaszolni kellett néhány kérdésre, mivel azt szerettük volna megtudni, észleltek-e a darabok között változást. A kérdőívekből, amelyeket audiológusok dolgoztak fel, kiderült, hogy a válaszadók hatvan százalékánál tapasztalható valamilyen mértékű hallásvesztés, tizenöt százalékuknál nagyfokú romlás. Bár a klasszikus zene közönsége az idősebb korosztályból kerül ki, az eredmény mégsem megnyugtató. Jelzi, hogy ezzel a problémával igenis foglalkozni kell – összegzi az ÓDZ művészeti vezetője. Hámori Máté szót ejt arról is, hogy a hallásromlás éppen a zenészeket sújtja a leginkább, akik óriási zajtermelésnek vannak kitéve, elég csak a koncertek előtti intenzív próbahétre gondolni; a zenekari árokban ráadásul rendkívül felerősödnek a hangok. Ezért kulcsfontosságú a zenészek hallásvédelme, így az Óbudia Danubia Zenekar nevében pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) speciális füldugó vásárlására. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az Emmi azóta más együttesek számára is megnyitotta az erre szánt pályázati keretet.
