Tüzet visznek

A bajai Duna Népzene-Néptánc Tanoda épületét könnyű felismerni: bár a városkának ez a része elég csendes, délután fél négy körül igencsak felélénkül a környék, ilyentájt kezdődnek ugyanis a tanoda délutáni foglalkozásai. Az elsők egyike a nyolc-tíz éves gyerekek néptáncórája. A csoportba vegyesen járnak fiúk-lányok, kacarászva, jókedvűen köszöntik egymást, aztán bemasíroznak a terembe, a földre telepednek és amolyan ráhangolódásként rábaközi dallamokat énekelnek. Elámulunk rajta, micsoda erő van a hangjukban: nemcsak energikusan, de jól és élvezettel fújják a dalokat. Ez utóbbi persze nem magától értetődő. Szükség van hozzá tehetséges és lelkes tanárokra, mint amilyenek a tanoda néptánc-pedagógusai, Fajd Flóra és Király Sándor. Puszta jelenlétük is motiváló a gyerekek számára, és nem csak azért, mert mindketten képzett és gyakorlott tanárok – Fajd Flóra jó néhány évvel ezelőtt az akkor még Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc- és néptáncpedagógus szakán diplomázott, és Király Sándor is itt végezte tanulmányait –, hanem mert szívvel-lélekkel szeretik a szakmájukat, és ez minden mozdulatukon visszatükröződik.

Közösség születik

A Baja kertvárosában álló tanoda története négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Ölveczky Tamás és párja, Fajd Flóra olyan közösséget akart életre hívni, ahol saját gyermekeik is méltó módon tanulhatnának autentikus magyar hangszeres és énekes népzenét és néptáncot, de nem találtak ilyen lehetőséget a városban.

– Ez a vidék ebből a szempontból fehér foltnak számított. Az autentikus magyar népzenének, néptáncnak az elmúlt évtizedekben nem voltak errefelé jeles képviselői, sem hiteles oktatói, miközben igény volt és van rá, lévén a környék népművészeti hagyományban igen gazdag. Azt mondtuk hát Flórával egymásnak: majd mi megszervezzük. Korábban mindketten egy művészeti iskolában dolgoztunk, nagy bátorság kellett, hogy elindítsuk ezt a műhelyt, tulajdonképpen a semmiből – mesél a kezdetekről Ölveczky Tamás, akinek amellett, hogy a tanoda vezetője, klasszikus zenei és népzene-pedagógusi végzettsége is van: népi fúvós hangszereken, klarinéton, szaxofonon és tárogatón is játszik, valamint a tanoda fesztiválon vagy éppen versenyeken fellépő tánccsoportjait kísérő szabadkai Juhász zenekar tagja immár 21 éve.

Az első időszak nem volt egyszerű: hiányzott a pénz, és helyszín sem állt még rendelkezésre. 2019-ben azonban sikerült elindítani a működésükhöz szükséges Duna Népművészeti Alapítványt, a katolikus egyháztól kibérelték az egykori olvasókör épületét, szakmai berkekből pedig számos művészt, pedagógust nyertek meg az ügynek. Ma már kilenc állandó tanáruk van, és neves művészek is jönnek hozzájuk hosszabb-rövidebb ideig kurzusokat, mesterkurzusokat tartani.

Az eltelt négy év alatt a tanoda valódi műhellyé vált: a néptánc mellett a népzene minden ága-bogát, a legkülönbözőbb népi hangszereket – a népi hegedűtől a citerán, furulyán át az ütőgardonig – és népi éneket is tanulhatnak a gyerekek. A versenyekkel – például Tüzet viszek, lángot viszek… címmel indítottak népdaléneklési versenyt, ami idén már az ország minden szegletéből várja a jelentkezőket – és a népzenei fesztiválok, koncertek szervezésével pedig egyfajta kulturális küldetést is teljesítenek. Ölveczky Tamás hangsúlyozza: minden pedagógusuk színpadi ember is, a zenei és táncos szakmai képzettség, színpadi jártasság mellett a hitelesség is fontos. Egyvalamiben ugyanis nem kötnek kompromisszumot: a „tiszta forrásból” elvét a legkomolyabban szem előtt tartják.

Közben egyre többen érkeznek órára, a gyerekek egytől egyig hatalmas mosollyal lépnek be az aulába, a szülők felszabadultan ücsörögnek, beszélgetnek vagy éppen az ablakból figyelik csemetéjük próbáját. Ölveczky Tamás pedig hagyja, a hogy a szülők kíváncsiskodjanak, hiszen annál inkább megértik: amit itt tanul a gyerek, az ezerszeresen a hasznára válik.

– A népi játékok, mondókák, a népzene, a néptánc mind-mind eleink gazdag öröksége, mi ezt az anyagot használjuk és adjuk tovább. A néptánc komplex mozgásformája a gyerekek finom- és nagymozgásait egyaránt fejleszti, ami kihat a tanulásra is – szögezi le Fajd Flóra, akivel a kicsik néptáncórája előtt beszélgetünk. Ő a Semmelweis Egyetem Pethő András Karán konduktor-tanító szakon diplomázott, hívták külföldre is dolgozni, hiszen a Pethő Intézetben elsajátítottak világszerte keresetté teszik a szakembereket, de úgy érezte, itthon van dolga. Elvégezte a néptáncpedagógus-képzést, majd néhány vargabetű után Baján talált otthonra. Eredeti szakmájából fakadóan pontosan látja, hogyan fejlesztik a népi játékok, mondókák-énekek és a néptánc komplex anyaga a gyerekek még alakuló idegrendszerét.

– A tánc segít az anyanyelv, az írás-olvasás tanulásában és a memória javításában. A hozzánk járó gyerekek között nincsenek diszlexiások – magyarázza Fajd Flóra, hozzátéve, hogy ez a mozgás­anyag indirekt módon fejlesztő. A gyerekek élvezik a néptáncórákat és a szülők, sőt, a tanárok is észreveszik jótékony hatásait. Ezért is óriási siker, hogy a tanoda elérte: a város több általános iskolájában a mindennapos testnevelésóra része legyen a néptánc, amit Fajd Flóra és Király Sándor tart délelőttönként iskolai keretek között.

Szívből jövő dallamok

A Duna Népzene-Néptánc Tanoda működési formáját tekintve nem sorolható be sehová. Ahogyan Ölveczky Tamás magyarázza, ők nem alapfokú művészeti iskola, mégis szakképzett pedagógusok tanítanak náluk felmenő rendszerben – óvodástól az idős korosztályig.

– Igyekszünk egyelőre elkerülni az iskolai rendszer kereteit, kötöttségeit, új utakat keresünk, és a lehető legjobb működési formát – teszi hozzá. Náluk minden megvan, ami egy művészeti iskolában, ám minden kicsit szabadabban, kötetlenebb formában, ami a tehetséggondozás területén a legszembeötlőbb. A gyerekek közül bárki indulhat versenyeken, aki szeretne szerepelni és hajlandó sokat tanulni, az eredmények pedig önmagukért beszélnek: számos aranyat és kiemelt arany minősítést, első helyet hoznak el a tanoda tanítványai a területi, sőt, az országos néptánc- és énekversenyekről is.

Lex Orsolya, a népi ének tanszak tanára szerint van azonban egy másik hozadéka is a megmérettetéseknek: a népművészettel foglalkozó gyerekeket az iskolában sokszor csodabogárnak tartják, akik azonban a versenyeken rácsodálkozhatnak arra, hogy egyáltalán nem furcsa vagy szokatlan, amivel szabadidejükben foglalkoznak – és ez felszabadító lehet. Lex Orsolya délelőtt a bajai Szent László ÁMK-ban tanít magyar nyelv és irodalmat, hon- és népismeretet, drámapedagógiai foglalkozásokat tart, sőt népdalkört is szervez, míg délután a tanodában ad énekórákat. Ahogy meséli, az éneklés szeretete részben énekkaros múltjából fakad, de a népi kultúra iránti érdeklődéséhez hozzátettek az erdélyi Válaszút vagy Kalotaszentkirály néptánctáboraiban szerzett élményei is.

– A tanodában van felnőtt- és gyerekcsoportom, és egyéni énekórákat is tartok, versenyekre is felkészítem a tanítványaimat, ám leginkább a közös éneklést szeretem. Régen a paraszti világban a bölcsőtől a koporsóig végigénekelték az életüket az emberek. Daloltak örömükben, bánatukban. Az ének lelki szükséglet, és közösségmegtartó ereje van – magyarázza Lex Orsolya, és tapasztalatból beszél: szerinte a gyerekek is érzik ezt a pozitív erőt; sokszor azon kapja tanítványait, hogy az iskolai szünetben csak úgy, a maguk örömére dalolnak – és ezt pedagógusként látni szívet melengető érzés.

Zene minden sarokban

Közben telik az idő, kezd beesteledni, a tanodában azonban még csak most indul be igazán az élet. Az idősebb táncosok érkeznek a késő délutáni, esti próbákra, és befutnak a népzenészek is. Túlzás nélkül állítható, száztíz százalékos a helykihasználás, minden szabad teremben és a legapróbb helyiségben is órák zajlanak – a népi ének foglalkozások például egy kisebb kamrában.

– A Tanodában több mint kétszázötven tanítványunk van, igaz, több turnusban tartjuk az órákat, ám a helyünk akkor is kevés. Mára kinőttük az épületet – mondja Ölveczky Tamás, miközben bekukkantunk az órákra. A helyszűkének nem, ám annak nagyon örül, hogy ilyen nagy népszerűségnek örvend a tanoda a helyiek körében.

Brezovszki Gergő hegedűtanár órájára is benézünk, ő a grazi konzervatóriumban és Újvidéken folytatott klasszikus zenei tanulmányokat, ám mivel édesapja a délvidéki Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület vezetője, a népzene, néptánc mindig fontos szerepet játszott az életében. Brezovszki Gergőhöz egy fiatal tanítványa, Noel érkezik, jelenlétünktől kicsit megszeppen, ám ahogy előkerül a tokból a hangszere, az ismerős helyzet felülírja a kezdeti feszengését. Aztán kitalálják, mi lenne, ha közösen muzsikálnának egy kicsit: Ölveczky Tamás nagybőgőt ragad, Brezovszki Gergő kontrázik, Noel pedig egyre bátrabban vezeti a rögtönzött zenekart.

Ezek a helyzetek arra is jók, hogy a gyerekek megértsék, a népzene közelebb áll a mindennapokhoz, közelebb, mint a koncerttermek világához. Hasonlóan kötetlen az ütőgardonosok órája, Jovánovity Péter, a Fokos zenekar nagybőgőse tartja hat, a néptáncórán már igencsak kimelegedett, kifáradt ifjoncnak, akik ennek ellenére óriási energiával zenélnek. Ez az energia pedig a tanoda minden szegletében érezhető, úgy sugárzik, mint a téli hidegben a forró kályha. Olyan közösség épül itt, amely nemcsak őrizni, hanem megélni és továbbadni akarja a régiek által őrzött és ránk hagyományozott értékeket. Valódi emberek valódi, működő közösségben: és ez az, ami manapság igazán kincset ér.