Egy magyar nádob Győrben
Új élet a koporsó után
Képzeljünk el egy idősebb és egy fiatalabb férfit. Mindketten kényelmes, ám végső soron üres, haszontalan életet élnek – az egyik külföldön, a másik idehaza, a XIX. század eleji Magyar Királyságban. Az olvasó melyikükről tudja könnyebben elképzelni, hogy képes megváltozni? A fiatalabbról, nemde? Nos, Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében éppen fordítva történik, példázva, hogy ha valami egyszer célt ad az ember életének, onnantól kezdve nem az a legfontosabb, hogy az illető mennyi idős.
A magyar próza atyjaként tisztelt Jókai Mór 1853–1854-ben jelentkezett az Egy magyar nábob című regényével, amely aztán legnépszerűbb alkotásainak egyike lett. A Győri Nemzeti Színház az író születésének 200. évfordulójához igazítva mutatta be a belőle készült színpadi változatot, Zakariás Zalán rendezésében.
A néző nem a férfi főszereplőkkel, hanem a pozsonyi Mayer-ház lakóival, no meg a legfiatalabb lány nyugtalanító helyzetével ismerkedhet meg elsőként. Noha az apjuknak nem tűnik fel, Fanni nővérei – édesanyjuk tudtával és beleegyezésével – rendszeresen fogadnak pénzes férfi látogatókat, hogy hosszabb-rövidebb időre elvonuljanak velük egy üres szobába…. Úgyhogy a családfő testvére, Teréz egyszer csak azzal áll a ház ura elé, hogy gyámsága alá veszi Fannit.
Mayer úr ügyvédhez fordul, hogy kiderítse, jogában áll-e nővérének ezt tenni, és csak ezután nyílnak fel addig félig-meddig tudatosan zárva tartott szemei: az általa létrehozott családi fészekből bordély lett, idősebb lányaiból pedig megvásárolható hölgyek! Nagynénje tehát igazából esélyt kínál Fanninak arra, hogy kiszabaduljon a rossz hírűvé vált szülői házból, és más sorsa jusson, mint a nővérei!
A férfi főszereplők csak a Mayer-házban játszódó nyitó jelenet után lépnek színre: a dagonyává változott magyar puszta közepén találkoznak, egy esős éjszakán. Kárpáthy János – vagy ahogyan a környékbeliek ismerik: Jancsi úr –, az ország egyik legnagyobb birtokának tulajdonosa éppen egy csárdában mulat, amikor hivalkodó eleganciával öltözött, kissé pökhendi fiatalember toppan be a helyiségbe. Kárpáthy Abellinóként (vagyis Bélaként) mutatkozik be, és elárulja: Párizsból érkezett, hogy átvegye az örökségét.
A gyermektelen, idős nábob rádöbben: a jövevény nem más, mint a távolba szakadt unokaöccse, továbbá az egyetlen életben lévő Kárpáthy – mármint rajta, Jancsi úron kívül –, ami annyit tesz, hogy halála után e piperkőcre száll a vagyona! Csakhogy még nincs a föld alatt, ez a pénzéhes ficsúr tehát hiába utazott ide!
Abellino így üres zsebbel kullog vissza a francia fővárosba, hogy folytassa a fiatal arisztokraták dologtalan, léha, kicsapongó életét. De ilyen megismerkedés után nem feledkezhet meg nagybátyjáról: hetedhét országra szóló névnapi ünnepségére például egy koporsót küld, rajta a „Kárpáthy János” névvel.
Az 1825-ös országgyűlés idején viszont már Pozsonyban időzik, ott igyekszik szórakozást találni magának. A Mayer-házba tett látogatása során értesül róla, hogy korábban egy negyedik lány is lakott a falai között. Ezt hallva pénzt ad Mayernénak, hogy kutassa fel Fannit, kísérje el a környék legnagyobb kerítőjeként ismert Kecskerey úr báljára és ott mutassa be neki.
Kárpáthy János értesül a szándékáról. Abellino otromba, érzéketlen koporsós tréfája után ugyan megütötte a guta, de felépült, új életet kezdett – és most elhatározza, hogy keresztülhúzza unokaöccse számításait. Már csak azért is, mert ha neki, Jancsi úrnak utóda születne, nem kellene attól tartania, hogy Abellinóra száll az öröksége! Pozsonyba indul hát, méghozzá sietősen…
A darab alapjául szolgáló regény tehát nem más, mint egyetlen – ám több közbeiktatott kitérővel elnyújtott – anekdota, amely két magyar nemes hosszú tusájának, sajátságos viadalának történetét meséli el, a reformkori Magyar Királyság részletgazdag, eleven rajzával kiegészítve. Lassú folyású, epizodikus szerkezetű alkotás, amely színpadi változatban is megőrzött valamit e jellemzőiből.
Az előadás cselekménye kissé nehezen indul be, és viszonylag hosszan foglalkozik a kevéssé lényeges mozzanatok, események – például egy afgán táncosnő várható viselkedése kapcsán kötött fogadás vagy éppen a pünkösdi királyválasztás – ismertetésével.
A második felvonásnak már jóval nagyobb a tétje és megszólító ereje, mint az elsőnek, még úgy is, hogy a szükségszerű egyszerűsítések miatt más súlypontozással adja elő a történéseket, mint a regény: a Fanni Szentirmay Rudolf gróf iránt érzett szerelmét bemutató mellékszál jóval kevésbé lényeges, mint a könyvben.
A Kovács Alíz tervezte jelmezekre ugyanakkor nem lehet panasz: igazán impozánsak, különösen a hölgyek által viselt kollekciók vagy azok, amelyeket az urak a fontosabb alkalmakkor öltenek magukra. A színpadon olykor felhangzó élőzene, valamint a magyar népdalok pedig sokat adnak hozzá az előadás hangulatához.
A főszerepet megformáló Ungvári István kellő indulattal és büszkeséggel, keménységgel és érzékenységgel jeleníti meg a sokáig önpusztító életet élő, idős korára azonban megváltozó nemest, akit új emberré tett a szerelem, a közügyek iránt támadt érdeklődése és a társadalmi változások szükségességének elfogadása. A Jancsi úrból lett Kárpáthy János megtalálta a helyét ebben a folyamatban, így nem tölti el különösebb csalódással, hogy nem érheti meg az új világ beköszöntét.
Rokona és riválisa, Kárpáthy Abellino jóval statikusabb alak. Móczár Bence híven érzékelteti a figura elvtelen, élvhajhász voltát és azt, hogy mennyire kényelmes és közönyös: semmivel sem kíván hozzájárulni a reformkor céljainak eléréséhez, a haza felemelkedéséhez. Alakításában ugyanakkor mintha elhalványulna, hogy hideg szívű, kíméletlen fiatalemberről van szó.
Bár Jókai a romantika szellemében erősen idealizált alakként ábrázolta, Fanni így is emlékeztetheti a nézőt, mennyire kiszolgáltatott helyzetben voltak akkoriban a nők. Ugyanakkor az, hogy egy tizenhat éves menyasszonynak nem feltétlenül lehetett öröm egy – őt mégoly őszintén szerető és tisztelő – hetvenéves vőlegényhez feleségül menni, valahogy elsikkad. Buvári Lilla így ártatlan és bájos, már-már angyali teremtésként ábrázolja Fannit, aki megváltást hoz az őt csaknem vallásos áhítattal imádó férje életébe.
Szentirmay Rudolf gróf a regény egyik fontos szereplője, alakja e színpadi változatban háttérbe szorul, az őt életre keltő Rajnai Lázárnak nincs sok esélye rá, hogy megjegyeztesse a nézővel. A mellékkarakterek közül így a pünkösdi királyválasztást megnyerő – és utána Jancsi úr legfőbb segítőjévé váló – Kis Miska igazán emlékezetes és szerethető: Hajdu Tibor alakításában jószívű, talpraesett, csibészes alakként lép a közönség elé.
Aki tehát megtekinti az Egy magyar nábob Győri nemzeti színházbeli előadását, látványos kiállítású, számos színészt színpadra szólító darabot láthat, amely bizonyos pontokon talán túlzottan leegyszerűsíti a regény cselekményét. Az eredeti mű – a régi és az új összeütközéséből, a régi megújulásának szükségességéből eredő – problematikáján ugyanakkor nem változtat és alapvetően konzervatív üzenetét sem másítja meg: a megmaradáshoz és továbblépéshez elengedhetetlen Isten és a haza szeretete.
