A harcói református templom

Alig több mint tíz kilométernyire Marosvásárhelytől észak-nyugatra Marosszentkirály, Náznánfalva és Mezőpanit szomszédságában fekszik Harcó, az a többségében magyarok lakta, nem egészen 300 lakosú település, melynek neve az 1330-as évek elején egy pápai tizedjegyzékben tűnt fel először, Hudzov, Hudsov alakban. A név eredetére pontos adatunk nincsen, mint ahogyan arra sem áll rendelkezésünkre hiteles információ, hogy mikor épülhetett fel az egykori plébániatemplom a falu feletti nyugati domboldalra. A kutatók – román stílusa alapján – ugyanakkor úgy vélik, hogy az építése valamikor a XIII. század elejére, Szent László kora és a tatárjárás közé tehető. Orbán Balázs, a Székelyföld legnagyobb krónikása a mai templomot a következőképpen írja le:

„diadalíve mai napig megőrizte eredeti félköríves formáját, boltozatát és köríves ablakait, melyek a kora román ízlés modorában középről ki- és befelé öblösödnek. Később gótikus stílusban átépíthették, erre vallanak déli kapujának gótikus stílusjegyei, de szentélye eredeti maradt”.

A reformáció óta már reformátusként működő műemléktemplom felújítása a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris-terv támogatásával, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016-ban falkutatással és restaurátori terv összeállításával kezdődött el. A munkálatoknak köszönhetően az elmúlt években sikerült megállítani a templomfalak vizesedését, elkészíteni a templom körüli vízelvezetést, de megújult a tető, a templombelső, helyreállították a teljes külső homlokzatot is, az újonnan előkerült falképeket pedig restaurálták.

A rekonstrukciós munkálatok mára befejeződtek.

A teljes körűen felújított harcói református templom ünnepélyes átadására szeptember 28-án 13 órakor kerül sor. A hálaadó istentiszteletet Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tartja, a templomot Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára adja át, köszöntőt mond Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.

Hirdetés

Évi félmilliárd forint
A magyar kormány 2015 októberében indította el a Rómer Flóris-tervet, melynek legfontosabb célja a határon túli magyar vagy magyar vonatkozású műemlékek dokumentálása, felmérése, illetve helyreállítása. A program évi 500 millió forintnyi támogatásából mára több száz templomot újítottak fel a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Magyarországon.