Hirdetés

A rendezvényen – amelyen Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese, a Bánffy család számos tagja és Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke is részt vett – a miniszterelnök-helyettes beszédében emlékeztetett: a magyar kultúra, művészet és politika jeles alakja Bonchidáról indult útjára, és ide tért vissza később, gondozni a családi örökséget.

Mint mondta, a bonchidai Bánffy-kastély, „az erdélyi Versailles”, évszázadokon keresztül volt a losonczi Bánffy család ősi fészke, amelyet ma Erdély egyik legjelentősebb műemlékei közt tartanak számon, nemcsak mérete és összetettsége, építészeti és szobrászati kvalitásai matt, hanem azért is, mert szervesen kapcsolódik a losonczi Bánffy család történetéhez, „amely politikai szolgálata és nagyra becsült műveltsége mellett művészetpártolásának köszönhetően is ismert”.

Hozzátette: a Bánffyak „itt éltek, építkeztek, gazdálkodtak és alkottak”, „ízlést és szemléletet formáltak” 1944 októberéig, amikor az utolsó tulajdonos, Bánffy Miklós arra kényszerült, hogy elhagyja otthonát. A visszavonuló német csapatok kifosztották és felgyújtották az épületet, amelynek berendezése, könyvtára, valamint híres portrégalériája elpusztult, állaga romlásnak indult az öt évtizednyi nem megfelelő használat következtében. A kilencvenes évek végére pedig teljesen romos állapotba került – tette hozzá.

Semjén Zsolt felidézte: a Transylvania Trust Alapítvány 1996 óta kísérte figyelemmel a kastélyegyüttes sorsát, majd vállalta helyreállítását és hasznosítását. 1999-ben a műemlékegyüttes felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb épületének listájára, és ekkor kezdődött el a helyreállítása, 2001-ig magyar és román állami támogatásból. 2001-től az alapítvány viseli gondját az épületnek, amely 2008-tól ismét a Bánffy család tulajdona.

Hozzátette: nyaranta pályázatokon elnyert támogatásokból egyetemi hallgatók, szakmunkások és önkéntesek segítenek a kastély felújításában. A nemzetközi épített örökség helyreállító szakképző program 2008-ban elnyerte az Európai Bizottság Europa Nostra-nagydíját – jegyezte meg, kiemelve, eddig 32 országból csaknem 3000 diák vett részt a programban. Az alapítvány alkotótáborokat és kulturális rendezvényeket szervez, hogy „megmentse és élettel töltse meg Erdély legnagyobb főúri rezidenciáját”.

Napjainkra Bonchida jó példák sokaságát mutatta a helyreállítási munkálatoknál, a hasznosításnál, kulturális és oktatási programoknál, és nem utolsósorban a kitartásban, szívósságban és akaraterőben – emelte ki.

Semjén Zsolt szerint Magyarország kormánya azért követte kitüntetett figyelemmel ezt a munkát, mert ez gróf Bánffy Miklósnak, Magyarország volt külügyminiszterének otthona, emellett kiemelkedő, egyetemes magyar épített örökség, harmadsorban pedig azért, mert a felújítás „önmagában iskolát teremtett”, hiszen több mint háromezer diák tanult az épületegyüttes falai között.

A felújított terekben asztalos-, kőfaragó- és bútorrestaurátor-tanműhelyek működnek, a diákok emellett boltozatépítés és -restaurálásban, falazatrestaurálásban és vakolásban, díszvakolatok, ácsszerkezetek készítésében részesülnek képzésben – mondta. A magyar kormány abban akar segíteni, hogy a Kárpát-medencei fiatalok, illetve Erdély fiataljai itt egy-egy szakmát sajátítsanak el, megtanulják a kétkezi munka becsületét, és Erdélyben boldoguljanak, alapítsanak családot – emelte ki a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a kastély szellemisége ehhez kiváló környezetet teremt.

Közölte: 2018 decemberében Magyarország 400 millió forinttal támogatta a főépület szerkezetének helyreállítását és a romantikus szárny felújítását. Idén újabb támogatással segítik az alapítvány munkáját, hogy elkezdődhessen az utolsó omladozó épületrész, a hintószín felújítása és oktatási tanműhelyként hasznosítása.

Semjén Zsolt elmondta: a megújult neogótikus szárny földszintjén kiállítással tisztelegnek Bánffy Miklós, kastély utolsó lakója előtt születésének 150. évfordulója alkalmából. A Bánffy Miklós erőterei című kiállítás az első, Bánffy Miklósnak, a sokoldalú személyiségének és örökségének dedikált kiállítás a világon és a miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Petőfi Irodalmi Múzeumnak a tárlat kialakításához nyújtott szakmai segítségért.

Korábban írtuk