Újra a mozikban A vándorló palota
Holnaptól ismét nagyvásznon láthatja a magyar közönség Mijazaki Hajao A vándorló palota című rajzfilmjét, amely az eredeti bemutatója óta eltelt két évtizedben kultikus státuszra tett szert.A japán Mijazaki Hajao a világ egyik legismertebb rajzfilmkészítője, az egyik legjelentősebb animációsfilm-műhely, a Studio Ghibli társalapítója. Legutóbbi alkotása, az Oscar-díjjal kitüntetett A fiú és a szürke gém tavaly került a mozikba – de a 2001-es Chihiro szellemországban szintén megkapta az aranyszobrocskát.
A vándorló palotát „csupán” jelölték rá, de végül nem nyerte el a díjat. A film Diana Wynne Jones regénytrilógiájának első része nyomán készült, amely angolul 1986-ban, magyarul 2010-ben látott napvilágot.
A történet főszereplője egy jólelkű, segítőkész fiatal lány, Sophie, aki az édesapjától örökölt kalapboltban dolgozik. Egy kiruccanása alkalmával találkozik Howllal, a tehetséges, fiatal varázslóval. A Puszta irigy boszorkánya azonban félreérti a kapcsolatukat, és féltékenységi rohamában átokkal sújtja a lányt: kilencvenéves öregasszonnyá változtatja!
Sophie a pusztába menekül, és ott megpillantja Howl vándorló palotáját. Kilétét eltitkolva felveteti magát takarítónőnek a furcsa létesítménybe, és rövidesen élettel tölti meg a kastélyt. Hamar feltalálja magát új szerepében, és rádöbben, hogy nem is olyan rossz öregnek lenni. Csakhogy a Howllal való, közös története új fordulatot vesz, és…
Az eredeti bemutató óta eltelt időszakban a nézők egy része jelezte, hogy a cselekmény bizonyos fordulatai nem feltétlenül követhetők – főleg az nem világos, hogy pontosan mi történik az utolsó félórában, és miért –, ám abban valamennyien egyetértetek, hogy film látványvilága szemet gyönyörködtető, a benne bemutatott világ lenyűgöző, karaktereinek érzelmi fejlődése pedig elvitathatatlan.
A film világpremierje a 2004-es Velencei Filmfesztiválon volt. Magyarországon 2005. december 15-én került a mozikba. A huszadik évforduló alkalmából 2024. december 5-től látható újra, magyar felirattal, az ADS Service forgalmazásában.
A vetítés remek alkalmat kínál arra, hogy aki már látta a filmet, húsz év elteltével ismét találkozzon vele, méghozzá nagyvásznon, aki meg nem látta, az bekéretőzzön A vándorló palotába, és elkísérje az útján!
A film magyar feliratos előzetese elérhető az alábbi linken: