A magyar kultúra napja a Magyar Művészeti Akadémián
Ünnepi programok, jövőbeni tervek
Változatos programokkal készül a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2025. január 22-ére, a magyar kultúra napjára, melynek keretében első alkalommal adják át az akadémia elismerő oklevelét a kiemelkedően magas színvonalú művészi munkáért. Erről, illetve az MMA éves terveiről, rendezvényeiről Turi Attila, az MMA elnöke, Kiss János és Rátóti Zoltán alelnökök, valamint Richly Gábor főtitkár egy sajtóreggelin beszélt.A hagyomány szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban a mai napon, vagyis január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát, melyre emlékezve 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az országszerte tartott kulturális és művészeti rendezvények sorából kiemelkedik a Magyar Művészeti Akadémia erre a napra szervezett programsorozata. Ennek keretében délelőtt 10.00 órától a Vigadó Makovecz termében műhelykonferenciát tartanak Mi lesz veled, nyomtatott könyv? címmel, amelyen egyebek mellett megismerhetjük a kortárs magyar olvasói szokásokat, az igények változásait és a jövőbeli lehetőségeket. A Műcsarnokban 16.30-kor Kondor-Szilágyi Mária tart kurátori tárlatvezetést a Keserü Ilona Hommage – Tiszteletadás című kiállításon, míg a Walter Rózsi-villában Az építészet jövője című sorozat keretében a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete rendez vitaestet Makovecz Imre munkásságáról Makovecz Imre és az utókor címmel.
A magyar kultúra napjának fő eseménye a szerda este 19.00 órakor kezdődő gálaműsor lesz a Pesti Vigadóban, ahol első alkalommal adjuk át Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét, amelyet kiemelkedően magas színvonalú művészi tevékenység elismeréseként, a művészeti értékek közvetítésében és közkinccsé tételében, különösen a fiatalok támogatásában játszott meghatározó társadalmi szerepért adományozzuk. A gálaműsoron több mint ötven művész színpadra lép, köztük olyan akadémikusaink, mint Cakó Ferenc, Ránki Dezső, Juhász Zoltán, Petrás Mária, Szerényi Béla, Zsuráfszky Zoltán vagy Ráckevei Anna – mondta Turi Attila, az MMA elnöke.
A Magyar Művészeti Akadémia feltett szándéka, hogy a Pesti Vigadó lüktető, eleven intézményként legyen megtalálható Budapest kulturális térképén. Ennek egyik fontos állomása az arculati megújulás.
Az elmúlt időszakban a Vigadó nyitottabbá vált, melynek köszönhetően a látogatószám is emelkedett. A megújulás keretében februárban dzsesszklubot indítunk, amelynek havi egy alkalommal az alagsori kiállítótér ad majd otthont – vázolta a terveket Rátóti Zoltán, az MMA alelnöke, aki bemutatta azt a Keresztmetszet című, angol-magyar nyelvű kötetet, amely átfogó képet nyújt a köztestület tevékenységéről, illetve elmondta, hogy a Rómában elindult a szentév, ahol ehhez kapcsolódva Jankovics Marcell emlékkiállítás nyílt, de folyamatos kapcsolatban állnak a Római Magyar Akadémiával is.
Richly Gábor főtitkár bemutatta a Magyar Művészeti Akadémia által fejlesztett A-Z OPUS művészeti életút-adatbázist, amely különféle művészeti ágakból félezer kortárs alkotó- és előadóművész, művészetelméleti szakember életútját és alkotásait teszi elérhetővé.
Kiss János alelnök a Magyar Művészeti Akadémia erdélyi munkabizottságának megalakulását jelentette be, vagyis, hogy a Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Veszprémben, Győrben és Kecskeméten nyílt regionális munkacsoportok után a következő hónapokban Nagyváradon is megkezdődik a munka.
Turi Attila a Magyar Építészeti Központ és Múzeum 2025. évi megvalósítási fázisait ismertetve kiemelte, hogy a közel egy éve eredményesen zárult tervpályázat győztese a Tér és Forma Szeged Építéstervező KFT. – BIVAK studio KFT. közös munkája lett, a múzeum a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán egy közel héthektáros területen épül majd meg.
Ez a kincses pajta fantázianevű épület nem pusztán múzeum és szolgáltató központ lesz, hanem egy olyan multivizuális teret szeretnénk. létrehozni, amelyben vetítéssel, mozgó falakkal, zenével átélhető építészetünk belső lényege, a tér művészete. Emellett hétköznapi, húsba vágó kérdésekről is kell tudni beszélni: ha valakinek építészeti gondja van, akkor itt egy helyen tudjon információkat szerezni, tájékozódni, tanácsot kérni – vázolta a jövőbeni terveket az MMA elnöke.