A Nyugat 1935. év második számában Szerb Antal a fenti szavakkal jellemezte a Bástyasétányt és környékét. Ma már a tábornokok sincsenek meg, sőt akkor sem voltak már, amikor 1957-ben elkészült a Bástyasétány 77 című operett, amely eredetileg rádióoperett volt. Nem klasszikus, zenéjében is dinamikusabb, mint azok a daljátékok, amelyeket a zeneszerző, Eisemann Mihály korábbi tollából ismerhetünk. Ismerjük az 1974-ben készült groteszk filmkomédiát, amelyet sokáig csak házi vetítéseken lehetett látni, majd a történelem változásával együtt a librettó, a hangszerelés megújításával újból és újból feltűnik színpadainkon is a műemlék jellegű épület körüli bonyodalom.

A Radnóti színházbeli előadást, mely koprodukcióban készült a Soproni Petőfi Színházzal, Valló Péter rendezte, aki Kállai István segítségével a mai korhoz igazította a párbeszédeket, jellemeket. Az eredeti történet megmaradt: a téves kiutalás, a hivatallal, a bürokráciával való reménytelennek tűnő küzdelem, korrupció, protekció, a szerelmek szövevénye – csak éppen aktualizálva. Nem tanács van, hanem polgármesteri hivatal, önkormányzat, van kht., rt., bt., rezgő mobiltelefon, farmer, csőnadrág, internet, ukrán befektető. Mindez összevegyítve a romantikus dallamokkal, a sziporkázó humorú színjátszással, némi érzelgéssel, de sokkal kevesebb „rózsaszínnel”, mint anno.

A színészválasztás a rendezőt dicséri: Kulka János szívet megindító, könnyet fakasztó, reménytelenül szerelmes, csalódott Török professzorával együtt dúdol a közönség: „A vén budai hársfák békésen suttognak…”; Szervét Tibor Patkó szerepében az önkormányzati mindenes, aki üzleti érdekei miatt egyszerre utalja ki három fiatal lánynak és három fiatal fiúnak a felújítandó, romos műemlék jellegű házat, majd mosná kezét. Az ő döntésének következménye a kedves, fordulatos mese, amelyben a fiatalok (Schell Judit/Sztankay Orsolya, Létay Dóra, Szávai Viktória/Nyírő Bea, Csankó Zoltán, Karalyos Gábor, Lengyel Tamás) lelkesek, üdítőek, humorosak, tudnak énekelni, táncolni, és nem utolsósorban remekül viselni Szakács Györgyi néhol lehetetlenül eredeti jelmezeit.

Ha nem gondolunk abba bele, hogy a szereplők közül sokan ma is köztünk járnak, és nem riadnak vissza semmiféle becstelenségtől saját érdeküket tekintve, ha nem keressük a magyar közélet aktuális szereplőit, amelyre a rendezés néhol jelzéssel szolgál, tehát, ha csak a színészi játékra, a történetre, a dalokra, a táncra, az ötletes megoldásokra figyelünk, nagyon kellemesen szórakozhatunk.