Fotó: ShutterStock/Eng. Bilal Izaddin
Hirdetés

Földvári-Oláh Csaba: Apály, Scolar Kiadó, 2022

Az Apály írója négykötetes szerzőhöz méltón gyakorlott kézzel vezeti az olvasót a ritmusosan változó helyszínek és idősíkok között. Szívesen időz ismert budapesti helyszíneken (Déryné Bisztró), önmagához hűen valóságos kortárs szereplőket is felvillant egy pillanatra, sőt mintha harmadik regényének, a Centrálnak a folytatását olvasnánk… De nem, az Apály vadonatúj, önálló munka. Néhány oldal után megszokjuk sajátos stílusát, a töredezett mondatokat, majd a lassú tempó gyorsul, hogy aztán a főhősnővel együtt hirtelen mi is az iraki Erbilben találjuk magunkat.

Mi kell egy ilyen utazáshoz? Elég annyi, hogy Krisztina belenéz eltűnt férje levelezésébe, ami aztán örvényként sodorja egyre mélyebbre. Örök dilemma: érdemes-e betekinteni a múlt feneketlen kútjába, főleg akkor, ha egy szerettünk titkos életét szeretnénk megfejteni? Krisztina megteszi, és ezzel kezdetét veszi egy rejtélyekkel teli utazás, felsejlő és egyre kevésbé titkos titkosszolgálati szálakkal. Venezuela és Irak között ingázunk, és nem tudni, hogy ki szövi a szálakat: a CIA, a DIA (az amerikai katonai hírszerzés) vagy pedig csak az élet. Krisztina Erbilben, kurdok között kezdene új életet, de igazából a régit keresi.

Korábban írtuk

Közép-európaiként keveset tudunk a mesés keletről, amely ma már egyre kevésbé varázslatos, sokkal inkább tragikus. Az északi-iraki Kurdisztán tartomány és fővárosa, Erbil mintha egy békés sziget volna. A kurd több mint 45 milliós, nem arab nép az arab világ tengerében, amelynek nincs önálló állama, amely négy országban (és még szerte a világban) él szétszóratva, és amely évszázadok óta harcol a puszta létezésért. Stílusbravúr, ahogy az író egyensúlyoz a tájleírás, a krimi és a lélektani utazás között, miközben egyre közelebb jutunk a rejtély megfejtéséhez. Vajon él-e főhősünk férje, és sikerül-e megtalálni? Remény és a kétség váltakozik végig az olvasóban is – ahogy apály és dagály váltja egymást. Az utazás közben sokat megtudunk erről a világról, de az író nem terhel minket fölösleges információkkal, csupán annyival, amennyi kell, hogy ott lehessünk a helyszínen hősünkkel.

Földvári-Oláh Csaba kedveli a rejtélyek utáni nyomozásokat. Így volt ez a Magyar mágus című regényében és a Centrálban is. Most folytatja ezt a sort. Aki megízleli sajátos stílusát, ezt is szeretni fogja.

(d)