Ütős történelem
Az új életet a szívverés jelzi, és a zene iránti vágyat is az ütemes ritmusok ébreszthették fel az őskori ember lelkében. A ceglédi Dobmúzeum, ha nem is kanyarodik ilyen messzire a zenetörténetben, egy évszázad távlatára visszatekint: a dobok és más hangszerek mellett korszakos tehetségek zenei pályája és megrázó emberi sorsok rajzolódnak fel a különleges tárlaton.
A ceglédi Dobmúzeum történelmi díszletek között áll a város szívében, jobbra tőle az evangélikusok temploma, balra a reformátusok nagytemploma: a patinás épületek között a földszintes, ám ugyancsak ódon hangulatú épületnek nincs miért szégyenkeznie. Kármán Sándor, a Dobmúzeum alapítója húsz évvel ezelőtt az akkor még lerobbant műemléket megmentette az enyészettől, felújította, és a renovált térben rendezte be gyűjteményét. A kollekció az előző századfordulótól napjainkig adja keresztmetszetét a ritmushangszerek igencsak szerteágazó családfájának.
Húr helyett dobverő
Az utcáról a múzeum szűkös fogadóterébe lépünk, ahol némi ízelítőt kapunk az itteni különlegességekből: öreg, bőrrel bevont, fakávájú dobok sorakoznak a fal mellett, a hazánkban egykor viszonylag nagy számban működő hangszerkészítő mesterek munkái. A falon képek a hőskorból, a két háború közötti jazzkorszak idejéből és persze a Dobmúzeum alapítójának pályájából: Kármán Sándor a talányos nevű Kugli és a Fókabácsiék rockzenekar gitárosaként 1967-ben kezdett zenélni. Aztán a muzsikusok sorsát dúdolva szövögető párkák egészen más utat szántak neki: amikor egy évvel később a ceglédi Róna Jazz rendezvényén Kovács Gyula jazzdobost hallotta játszani, az élmény sorsfordítónak bizonyult.
– Ott ültem a koncerten letaglózva, és nem hittem el, hogy létezik valaki, aki ilyen ördögi virtuozitással kezeli a dobverőt – emlékszik vissza öt évtizeddel ezelőtti élményeire Kármán Sándor. Az elementáris este hatására többé nem is szabadult a jazz bűvköréből. Kiderült, hogy a dobhoz különös érzéke van, így Kovács Gyula magántanítványa lett, majd a zenetanulás és a fellépések mellett kutatni kezdte az ütőhangszerek történetét, és megismerkedett a hazai hangszergyártás múltjával is.
– Budapesten tanultam a kirakatrendező- és dekoratőriskolában, így sokszor megfordultam a Rákóczi úti hangszerboltban. Egyszer kezembe került itt az egyik nagy nyugati hangszergyártó cég reklámanyaga. Vettem egy mély levegőt, és barátom segítségével levelet írtam a cégnek azzal a kéréssel, hogy küldjenek prospektust a termékeikről. Nagyon készségesek voltak, nyilván csiklandozta a kíváncsiságukat a vasfüggöny másik oldaláról érkező kérés. A sikeren fellelkesülve 1971-től már a világ vezető hangszergyártó vállalataival álltam levelezésben – meséli Kármán Sándor. Talán nem is gondolta, hogy az állhatatossága, no és a külföldi cégek által küldött tengernyi prospektus adja majd a tíz évvel később Cegléden megrendezett dobtörténeti tárlata dokumentációját és a későbbi gyűjtemény hangszertörténeti könyvtárának forrásanyagát.
– Első kiállításom javarészt múzeumokból kért tárgyakat vonultatott fel, a Hadtörténeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum örömmel kölcsönözte gyűjteménye darabjait az afrikai ütőhangszerektől a katonai dobokig – emlékszik vissza az 1980-as, nagy sikerű tárlatára a gyűjtő. Tíz évvel később Kecskeméten a jazzdob száz évéről rendezett kiállítást, ekkor döntötte el, hogy magángyűjteményt alapít. Eleinte családi házának garázsában talált helyet az egyre gyarapodó kollekciónak, ami szinte zarándokhellyé vált, a legnagyobb hazai jazz-zenészek látogattak ide, egymásnak adva a kilincset. Volt, aki adományozott, volt, aki tippet adott, merre kutatható fel még az országban különleges, szakmai szempontból unikális értékű hangszer. A gyűjtemény végül olyan méretűre duzzadt, hogy Cegléd városa megegyezett Kármán Sándorral: ha felújítja a Kossuth téri műemlék épületet, ott berendezheti a múzeumát.
Aranyfüstös pesti Broadway
Beszélgetés közben sétára indulunk a tárlaton. Egyetlen négyzetcentiméter sem veszett kárba a tágas térben: az igényes, stílusos elrendezés, sokszor szellemes térkihasználás a gyűjteményalapító végzettségének is köszönhető. Az első helyiségben jókora mély zöld-óaranyra festett, korhű kirakatinstalláció fogad: a XX. század első évtizedeit idézi, mégpedig Sternberg Ármin Rákóczi út 60. alatt álló legendás portálját, ahol a korszak olyan neves hangszerkészítői árulták instrumentumaikat, mint Mogyoróssy Gyula, Reményi Mihály vagy Stowasser János. A harmincas éveket egy art deco pódium is megidézi. Az enteriőrben a korszak sztárja, Weisz „Api” József dzsesszdobos életnagyságú portréja áll, mintha éppen a függöny mögül lépne a közönség elé, hogy lazán helyett foglaljon a dobok mögött, és a zenekar rákezdjen az olykor andalító, olykor vérpezsdítő muzsikára. Az enteriőr a pesti Broadway elegáns lokáljait, az aranyfüstös, mámorító éjszakai világot idézi, amelyben Orlay Jenő Chappy zenekara játszott, a dobok mögött pedig a legendás ütőhangszeres, Weisz Api ejtette ámulatba a csillogó ruhájú, koktélt szürcsölő közönséget.
– Virtuóz dobos volt, és elképesztő figurája a korabeli zenészvilágnak. Filmekben is feltűnt, ráadásul az amerikai Leedy hangszergyár olyan nagyra tartotta tehetségét, hogy minden évben új dobfelszerelést ajándékozott neki. Rengeteg utánajárást, levelezést követően sikerült is egy korabeli eredeti Leedy-dobfelszereléshez hozzájutnom – meséli Kármán Sándor. Weisz Api története nem hagyta nyugodni, hiszen hátborzongató példája volt a negyvenes évek vészkorszakában félbetört karriereknek. A Moulin Rouge mulatóból, fellépés után vitték el munkaszolgálatra 1942-ben, ahonnan soha többé nem tért vissza. A gyűjtő azonban felkutatta Weisz Api lányát, és kibogozta a tragikus életű művész utolsó heteinek történéseit, nem utolsósorban azért, hogy méltó emléket állíthasson neki. Így került a gyűjteménybe Weisz Api más személyes tárgyai mellett egyik utolsó levele is, amelyben arról ír, hogy bár kemény fizikai munkát végez, a kezét még mindig jól tudja használni, és ahol csak lehet, gyakorol, hiszen hazatérte után folytatja majd a zenélést…
Kerek, zengő óarany
A háború utáni korszak hazai dobkészítő manufaktúrái is felvillannak egy pillanatra; Dubán Dezső műhelyét enteriőr idézi meg. Az egyik sarokban távoli korok és tájak mesterei is helyet kaptak. A világhírű Zildjian török cintányérgyártó cég alapítása 1623-ba visz, az örmény származású Zildjian család ősei ugyanis ekkoriban költöztek a fekete-tengeri Trabzonból Konstantinápolyba. Az általuk készített cintányérok zengése talán a török sereg harcba hívó, vészjósló ritmusait kísérhette, izzítva a katonák harci kedvét. A család a XX. század elején tette át székhelyét Amerikába, azóta pedig világhírűvé és keresetté váltak a Zildjian-cintányérok – készítésük titkát csak a beavatottak ismerik. A kiállítás szívében egy Kármán Sándor által tervezett Turbo Designer névre keresztelt dobfelszerelés is helyet kapott, ami 1999-ben sikerrel szerepelt a frankfurti zenei vásáron.
A gyűjtemény színes képet fest a XX. századi jazz világáról is: Kovács Gyulának – ahogyan zenészberkekben becézték, Mr. Dobnak –, a háború utáni évtizedek legismertebb, legvirtuózabb jazzdobosának emlékfala és dobfelszerelése szintén látható, ahogyan a Peter Erskine világhírű amerikai jazzdobos pályáját bemutató minitárlat is. Erskine ugyancsak korszakos zenészegyéniség: négyévesen már dobolt, Amerika legjelentősebb jazz-zenészeivel játszott együtt, azon kevesek egyike, aki a legszélesebb spektrumot felölelő zenei közegben is képes maradandót alkotni, tudása széles műfajskálán mozog. Kármán Sándor a neves muzsikussal nem mindennapi módon vette fel a kapcsolatot.
– Jó pár évvel ezelőtt a kezembe került Erskine portréja. Meglepődtem, hogy mennyire hasonlítunk, így jött az ötlet, hogy ugyanabban a pózban fotóztatom le magam, ahogyan Erskine látható a képen, majd a kettőt egymás mellé szerkesztve egy rövid írás kíséretében elküldöm neki. Nem gondoltam volna, hogy a poénból életre szóló barátság kerekedik, amit Erskine egy nagylelkű gesztussal koronáz meg: negyvenéves zenei pályafutását reprezentáló, konténernyi ütőhangszert adományozott a múzeumnak. Azóta is kapcsolatban állunk, ő is fellépett például az 1993 óta minden tavasszal megrendezett Nemzetközi Dobos- és Ütősgálán, olyan világsztárok mellett, mint Jojo Mayer, Billy Cobham, Omar Hakim, Steve Smith vagy Tommy Campbell – meséli a múzeum alapítója. Igaz, a pandémia miatt a jubileumi huszonötödik gálát tavaly már nem tudták megszervezni, de mindenképpen bepótolják majd, hiszen az a hazai jazzélet minden szereplőjének szívügye, Cegléd pedig a Dobmúzeum és a dobosgálák jóvoltából felkerült a világ könnyűzenei térképére. Kármán Sándort közben más tervek is foglalkoztatják. A karantén alatt papírra vetette álmai múzeumát, ahol a jelenlegi helyszín területének ötszörösén egy új építésű, XXI. századi, korszerű múzeum fogadja majd a látogatóit.
