Az északi fény birodalmából érkezik a modernkori Mikulás
Vannak-e itt rendes, kedves gyerekek?
Szent Miklós püspökre, a gyermekek védőszentjére évszázadok óta halálának évfordulóján, december 6-án, az ajándékozó szeretet napján emlékezünk. A személyéhez kapcsolódó legendáknak köszönhetően előző este várjuk a kéményből leereszkedő Mikulást is, aki a jó gyereknek ajándékot, csokoládét hoz...
Bár a finn nyelvben a „Joulupukki” kifejezés szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „karácsony kecske”, a világ mégsem így, hanem Mikulásként gondol az északi fény hazájából érkező Télapóra, akinek személyét rejtélyek övezik.
A fehér szakállas őszapó a finn néphagyomány szerint a 486 méter magas, emberi fülekre emlékeztető hegyen, a lappföldi Korvatunturin él. Innen, a Finnországot Oroszországtól elválasztó hegycsúcsról hallja meg a gyerekek kívánságait, mielőtt befogná rénszarvas szánját, hogy hatalmas zsákjába pakolt ajándékaival útra induljon a hó birodalmából és egyetlen éjszaka alatt körbeutazza a Földet…
A határzóna miatt a Korvatunturin való látogatáshoz engedély szükséges, ezért a Mikulást ott felkeresni kissé körülményes. Levelet írni azonban bármikor lehet neki lappföldi főpostacímére:
Joulupukki
Mikulásfalu
96930 Sarkkör
A lappföldi Mikulás történetét 1927-ben egy finn rádiós újságíró, Marcus Rautio találta ki, aki logikusnak tartotta, hogy a Télapó csakis a Föld északi vidékének fül alakú hegyén élhet, ahonnan minden gyerek kívánságát meghallja, ám a finn gyerekeknek az európai gyakorlattól eltérően karácsonykor adja át az ajándékokat…
De vajon mi a kapcsolat Joulupukki és a tengerészek, kereskedők, gyógyszerészek, nők, gyermekek, illetve általában véve valamennyi nehéz körülmények között élő ember védőszentje, a III-IV. században élt Szent Miklós püspök között?
Szent Miklós tisztelete a VI. században Myra városában (a mai törökországi Demre) kezdődött, majd a következő évszázadokban egész Európában elterjedt. Életéről számos legenda ismert, ezek alapján formálódott Mikulás alakja.
A Jacobus de Voragine érsek és történetíró által a XIII. században papírra vetett Arany legenda szerint Miklós, szülei halálát követően azon kezdett el gondolkodni, miként fordíthatná nemes célokra anyai és apai örökségét. Ekkor történt, hogy a szomszédjában élő elszegényedett úr már-már kénytelen volt utcalánynak adni gyermekeit, hogy élelemhez jussanak. Szent Miklós elborzadt a gyalázatos bűn hallatán, ezért az éj leple alatt a szomszéd házhoz lopakodott és titokban kendőbe rejtett aranyat dobott be az ablakon. Miután reggel a nemes ember megtalálta a kincset, Istennek hálát adva kiházasította legidősebb lányát. Az elkövetkező években így tett másik két lányával is, a harmadik évben azonban megleste az adakozót, hogy köszönetet mondjon neki. Miklós ekkor jelentette ki, hogy hálával egyedül Istennek tartoznak…
A Szent Miklós halálának évfordulóját jelző decemberi ajándékozás hagyománya csak a XIX. századtól ismert Magyarországon, de a szláv hatásra Mikulásnak becézett, dús fehér szakállú, méretes pocakját piros kabát mögé rejtő ajándékozóra való várakozás szokása ennél kicsit későbbi. Csupán a XX. század elején honosodott meg nálunk.
Azóta kérdezi a Mikulás minden év decemberében, hogy: „Vannak-e itt rendes, kedves gyerekek?”
