Velence, Vivaldi és a barokk aranyló világa

– Hogyan jött a rendhagyó koncertshow ötlete?

– Több mint két éve gondolkodunk erről a koncertshowról, amit Zászkaliczky Ágnes festőművésszel, a projekt művészeti vezetőjével közösen találtunk ki. Ebben a szellemben és koncepcióval született meg hét évvel ezelőtt a Magyar Állami Operaházban azóta is repertoáron tartott Carmina Burana előadásunk. Carl Orff művét vizuális látványvilággal és tánccal jeleníti meg ez az előadás. A vizualitásra egyébként maga a zeneszerző is tett utalást 1938-ban, a zeneműve megírásakor, azt vetette ugyanis papírra a darabjáról, hogy az „szcenikus kantáta mágikus képekkel”. Távolabbi célunk, hogy Anton Bruckner és Richard Wagner zenéjére is készüljön ilyesfajta összművészeti előadás, ám úgy gondoltuk, kezdetben a népszerű és széles körben kedvelt komolyzenei alkotásokkal – Vivaldi és Orff műveivel – foglalkozunk.

– A Négy évszak tehát könnyen adta magát? Miért?

– Mert Vivaldi zenéje a szertelen nyári vihartól a tél komor és fagyos világának ábrázolásáig nagyon erős képekkel dolgozik, miközben elsöprő erejű kompozíciókról van szó. Kétségtelenül sokan nyúltak a Négy évszakhoz, számtalan feldolgozása született, ám mi semmi esetre sem akartunk magához a zeneműhöz nyúlni, fontosnak tartjuk, hogy Vivaldi műve a maga teljességében szólaljon meg a koncertszínpadon. Ám magát a művet egy történetbe helyeztük, amelynek főszereplője maga Antonio Vivaldi, a zeneszerző, akit Bogányi János színész alakít. Hollandiából Velencébe érkezik egy hajó, mégpedig a Négy évszak kottájának kinyomtatott és sokszorosított példányaival – innen indul a történet. És mivel a Magic of Vivaldi előadás hosszabb, mint a Négy évszak, ezért a koncert első részében, afféle előhangként Vivaldi Il Giustino című operájának zenei esszenciája vezeti be a hallgatóságot a barokk Velence világába. Az előadáshoz Zachár Lóránd koreográfus készített alkalmazott – azaz a zenének magát maximálisan alárendelő – koreográfiát, amelyet a Budapest Táncszínház művészei adnak elő.

– Mennyire volt nehéz feladat megtalálni a balanszt a vizualitás, a tánc, a színészi játék és a muzsika között? Mennyire volt kihívás az alkotók számára, hogy ne vonja el a többi művészeti ág a figyelmet a zenéről?

– Valóban nehéz volt megtalálni az egyensúlyt abban, hogy a különböző művészeti ágak erősítsék, és ne oltsák ki egymást, hiszen, ha túl erős a vizuális élmény, a közönség óhatatlanul filmként, mozgóképként kezdi figyelni a koncertet. Ezért is volt gesztusértékű, hogy a Győri Filharmonikusok zenészeit nem a zenekari árokban, hanem a színpadon ültetjük le, hiszen koncertről van szó! Ez az előadás egyszerre tiszteleg a barokk zseni előtt és mutat új utat a klasszikus zene befogadásában. Az volt a célunk, hogy ez a háromszáz éves mestermű új fénytörésben szólaljon meg: ne csak koncert, hanem összművészeti élmény legyen, amelyben zene, tánc, képzőművészet és a modern vizualitás találkozik.

– Hogyan formálódott az előadás?

– Tulajdonképpen egyidejűleg alakult, hiszen egyszerre kellett dolgozni a tánckoreográfián és a vizualitáson, mivel a darabban a tánc és a látvány interakcióban vannak egymással – és persze mindezt a zenére kellett építenünk. Tehát a zene kiváltotta érzésekre, gondolatokra született meg az előadás gazdag vizuális háttere és vele együtt, szinte egyszerre a történet, és a tánckoreográfia.

– Milyen terveik vannak az előadással kapcsolatban?

– Számos koncertteremmel és fesztivállal tárgyalásban vagyunk. Úgy látjuk, hogy Európában, és szerte a világon egyre nagyobb érdeklődés övezi a fúziós produkciókat. A már említett Carmina Burana is hét éve töretlen sikerrel, teltházzal fut az Operaházban, ami nem véletlen. A Magic of Vivaldi annyiban más, hogy nem egy koncertteremhez, vagy színházhoz kötött produkció, így bárhol a világban el lehet játszani. Ez a koncepció színesítheti a koncertéletet, és tömegeket nyerhet meg a komolyzene ügyének: ennél nemesebb célt pedig nehéz elképzelni.