Vihar előtti csend

Kálmán és felesége egy névnapi ünnepség alkalmából áthívja házukba az asszony testvérét és annak férjét. Eleinte kellemesen eldiskurálnak, aztán pálinkáról pálinkára egyre kínosabbá válik az este, végül pedig sorra kezdenek kipotyogni a csontvázak a szekrényből, és kiderül, hogy egyikük párkapcsolata sem olyan kiegyensúlyozott, mint amilyennek tűnik, sőt! Akárcsak az Ernelláék Farkaséknál esetében, Hajdu Szabolcs ezúttal is minimális költségvetésből, egy-egy jelenetet leszámítva egy helyszínes kamaradrámába csomagolva beszél az emberi kapcsolatokról. A párbeszédek ugyanakkor olyan természetesek és virtuózak, hogy tanítani lehetne őket. Bár a téma komoly, a végtelenül ismerősen csengő szófordulatok és elharapott mondatok, az emberi esetlenség ábrázolása folyamatosan humorral tölti fel a drámai pillanatokat is. A nagy katarzis elmarad ugyan, hiszen a film a vihar előtti csendre koncentrál, arra a pillanatra, amikor már tisztán érezhető egy házasság felbomlása, de a szereplők még nem mernek szembesülni vele. Mivel Hajdu trilógiában gondolkodik, a tervek szerint még idén mozikba kerülő záródarab azonban már a kapcsolatok végleges megsemmisülését ábrázolja majd.