Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke átadja az Arany János-díjat Vitéz Ferenc írónak, költőnek, irodalomtörténésznek a szövetség székházánál az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott megemlékezésen 2024. október 23-án
Hirdetés

Minden egyes forradalmunk, nagy történelmi eseményünk kibontakozásánál ott voltak jeles íróink, költőink és nem volt ez másként 1956-ban sem – hangoztatta az ünnepségen Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Az ünnepségen az Arany János-díjat Vitéz Ferenc vehette át. Hegedűs Imre János irodalomtörténész laudációját Lázár Balázs színész olvasta fel. Hegedűs Imre János Vitéz Ferenc, a Széchenyi-díj várományosának életművét monumentálisnak nevezte. Vitéz Ferenc lírikus, prózamester, irodalomtörténész, újságíró, lapalapító, tankönyvíró egyetemi docens és rektorhelyettes is egyben, akinek eddig 60 önálló kötete jelent meg – méltatta a kitüntetettet az irodalomtörténész.

Az ünnepségen átadták a Magyar Írószövetség 2019-ban alapított Debüt-díját, amelyet idén is három ifjú szerző kapott meg: Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című verseskötetéért, Kovács Újszászy Péter A csupaszodás gótikája című munkájáért, valamint Sarnyai Benedek Elfeledték magukat című prózakötetért.

A szerdai megemlékezésen megkoszorúzták az 1956-os és a Gérecz Attila-emléktáblát.

Korábban írtuk