A családi születésnapként induló zárt körű rendezvény mára több napos, több színpados több tízezer embert is megmozgató fesztivállá nőtte ki magát az alig ötszáz lelkes Balaton-parti településen, Paloznakon. Az első jazzpiknik mindössze egy délután át tartott, amikor is a Snétberger Zenei Tehetségközpont tehetséges növendékei léptek fel, akik a támogatói jegyekből befolyt összeget haza is vihették. Az igazi áttörést aztán a második évben Fábián Juli fellépése jelentette, akinek akkora sikere volt, hogy a színpad körüli fa ágain és a kerítésen is ültek a rajongók. A harmadik évben a rendezvényt már a falu is támogatta, így kitárult a világ, és nemzetközi előadókat is sikerült elhozni Paloznakra.

Hirdetés
Fotó: Szabó Misu
Valde Orsolya

– Az évek során észre kellett vennünk, hogy Magyarországon a jazzre nem lehet sok ezer embert odahívni. Van persze egy nagyon stabil jazz-rajongó közönség, akik mennek az előadók után, minden koncertjükön ott vannak. De ez pár ezer embert jelent mindössze – mondta Valde Orsolya, a fesztivál alapító-igazgatója, akinél az igazi fordulópontot az jelentette, amikor 2018-ban a többszörös Golden Globe-díjas Jamie Cullum, az Egyesült Királyság eddig valaha volt legsikeresebb jazzművész lépett fel Paloznakon. Cullum amellett, hogy zseniális zenész, populáris is, ám a koncertje még ennek ellenére is alig fél házzal ment, miközben a Kool and the Gang simán teltházat csinált. – El kellett tehát fogadnunk, hogy az emberek egyszerűen csak jól akarják érezni magukat nálunk. Nyár van, felettünk a csillagos égbolt. Nem illik ide az a fajta komolyságú zene, ami alatt nem tudnak egymással beszélgetni, koccintgatni. Egy amerikai ismerősünk például úgy jellemezte a jazzpikniket, hogy olyan, mint Woodstock, csak sok pezsgővel. Éppen ezért a nagyszínpadra ma már csak populáris, mainstream együtteseket hívunk, akikre nagyon sok ember kíváncsi. A látogatók közül így azonban jó néhányat meg tudunk nyerni a valódi jazz-nek is, ami a három kisszínpadon szól. Úgy működünk, mint valami geocaching-láda. Azáltal, hogy a látogatók keresik a nagy előadókat, belefutnak a jó zenét játszó kisebb együttesekbe is.

Fotó: Peter Svenson

A fellépők sorát augusztus 1-jén két díva, Izo FitzRoy és Anastacia nyitja, míg 2-án a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies lép színpadra, majd Tony Hadley, a Spandau Ballet egykori énekese Spandau slágereket idéz, végül a Kraak & Smaak koncertjével zárul az este. Az augusztus 3-i zárónapon a holland popformáció, a Son Mieux és a Morcheeba ad holdfényes koncertet a szőlőhegy oldalában.

A 12. Jazzpikniken a nemzetközi előadók mellett természetesen a magyar jazzélet legizgalmasabb formációival is találkozhatunk. A 2017-ben elhunyt Fábián Julinak emléket állító színpadon fellép mások mellett Pénzes Máté és a Zseb formáció, a The Qualitons, valamint a New Fossils, míg a további két kisebb színpadon a jazz és társműfajainak jeles képviselőit hallhatjuk. De idén is folytatódik a szakmai együttműködés a Hangfoglaló Programmal, amelynek keretében három zenekar is érkezik a piknikre. 

Korábban írtuk

A Jazzpiknik hagyományosan jótékonysági fesztivál is egyben, így idén is, mint minden évben a bevételének egy részével rászorulókat támogat. Az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal évek óta szoros a kapcsolat, így már találkozási ponttá vált az a nagy kék szív installáció, amelynek segítségével a fesztiválozók üzenhetnek az autizmussal élőknek. Idén egy újdonsággal is készül az alapítvány: ha a szív installációnál készült fotókat a fesztiválozók egy QR-kód segítségével feltöltik a megadott weboldalra, akkor az Alapítvány minden feltöltött kép után 1000 forintot kap az Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum működtetésének támogatására.

A korábbi évek hagyományát folytatva a Paloznak Jövőjéért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztálya is számíthat a fesztivál segítségére. 

További információ és a részletes program a https://jazzpiknik.hu weboldalon található.