Zene szárnyán az ég felé

Cziffra zseniális művész volt, akinek életét próbára tették a XX. század történelmi fordulói: a legnagyobb mélységekből állt fel, és szárnyalt a zenei élet csúcsára, a legnagyobb magasságokba. Élete nemcsak a páratlan művészi életút és a különleges tehetség példája, hanem egy olyan emberé is, akinek lelki ereje, élni akarása átsegítette a legtragikusabb élethelyzeteken. Cziffra csodagyerek volt, hatalmas talentum, és e tehetség kibontakozását a Zeneakadémia korabeli mesterei által őrzött, és tovább adott szellemi-művészi hagyaték is segítette. Liszt Ferenc tanítványa, Thomán István mások mellett Bartók Bélának, Dohnányi Ernőnek, Ferenczy Györgynek adta tovább Liszt örökségét, Ferenczy és Dohnányi pedig Cziffra mesterei voltak. Liszt Ferencet ráadásul Carl Czerny tanította Bécsben, aki pedig Beethovent mondhatta mesterének: a magyar zongoraiskola hagyományai tehát évszázadok óta folytonosak. Cziffra György egyedülálló zenei tehetsége, káprázatos zongoratechnikai és improvizációs készsége miatt Liszt Ferenchez hasonlítható: nem csoda, ha sokan Liszt reinkarnációjának is nevezték.

Született zseni

Cziffra György angyalföldi szegény cigányzenész családban született 1921-ben, négyévesen már írt, olvasott, és gyakorolni kezdett a nővére által bérelt zongorán. Csodagyerekként kezdte a pályáját, kilencévesen már a Zeneakadémia hallgatója volt: felfedezője Dohnányi Ernő, mesterei Keéri-Szántó Imre és Ferenczy György. Tizenhárom évesen már sikeres koncerteket adott Magyarországon. Gyerekkorából fennmaradt egy felvétel, amin egy Schubert-darabot játszik, a korabeli kritika pedig azt írta róla: „Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy játszott, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.”

A XX. század történelmi fordulói azonban erőteljesen beleszóltak Cziffra életének alakulásába. A II. világháborúban orosz hadifogságba került és csak 1946-ben térhetett haza. Az elvesztegetett idő és a front borzalmai után úgy érezte, elérhetetlen messzeségbe került a komolyzenei karrier, így éjszakai bárokban vállalt fellépéseket. Tehetségének, fantasztikus játékának híre azonban elért egykori mestereiig, Ferenczy György próbált neki segíteni, hogy visszatérhessen a koncertszínpadra. Cziffra 1950-ben mégis a disszidálás mellett döntött, feleségével és kisfiával elhagyta az országot, ám az állambiztonság emberei a határon elfogták őket. Cziffrát a recski kényszermunkatáborba zárták, ahonnan három évvel később szabadult, keze pedig örökre megsínylette a nehéz fizikai munkát. Szabadulása után zeneakadémiai mesterei segítségének köszönhetően újra koncertezhetett, sőt, 1955-ben átvehette a Liszt-díjat is, ám mindez már későn jött: eldöntötte, hogy nem marad az országban. Az elhatározásában szerepet játszott az is, hogy a szakma egy része féltékenyen figyelte szakmai sikereit, Cziffra pedig úgy érezte, nem kap elég koncertlehetőséget.

A pillanat eufóriája

Pályafutásának egyik csúcspontja az 1956 októberében az Erkel Színházban tartott koncert volt, amelyen Bartók Béla II. zongoraversenyét játszotta. A koncert frenetikus sikert aratott, amelyben talán szerepe lehetett a forradalom előtti pillanatok eufóriájának, és persze annak, hogy Bartók darabját Cziffra egészen különleges módon, már-már emberfeletti teljesítményként tolmácsolta a közönségnek.

1956-ban végleg elhagyta az országot, ezt követően indult be nemzetközi művészi pályája: hatalmas sikerrel lépett fel a világ legnagyobb koncerttermeiben a londoni Royal Albert Halltól a New York-i Carnegie Hallig, Charles de Gaulle zenekedvelő felesége személyesen hívta meg az Élysée-palotába, és megkapta a francia állampolgárságot is, szívében azonban mindvégig magyar maradt. Cziffra Franciaországban számos alapítványt és ösztöndíjat hozott létre pályakezdő művészek támogatására, és nem csak a zene, a művészet egészének ügyét a szívén viselte. Megvásárolta és restauráltatta a senlisi Saint-Frambourg kápolnát, amely a Cziffra Alapítvány központjaként működött tovább. 1981-ben fia, a karmesterként ragyogó tehetségű ifj. Cziffra György halála rendkívül megviselte, elvesztésébe sohasem tudott belenyugodni. Utolsó éveiben már nem is lépett színpadra, és lemezfelvételt sem készített többé: 1994-ben halt meg Franciaországban.

Tíz évet ünnepelnek

Cziffra különleges volt és egyedi, energikus és szenvedélyes játéka, a zongoradarabok értő tolmácsolása a huszadik század egyik legnagyobb művészévé avatta. Emlékét a mai napig aktív senlisi Cziffra Fondation őrzi, valamint Budapesten a Cziffra György Fesztivál, amelynek alapítója és művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész. A fesztivál idén ünnepli fennállásának tizedik, jubileumi évét. Ebből az alkalomból Balázs János különleges vállalkozásának lehet tanúja a Zeneakadémia közönsége: november 5-én Liszt esszencia címmel Liszt tizenkilenc, azaz összes magyar rapszódiája hallható lesz egyetlen koncerten. Korábban erre senki sem vállalkozott, sem külföldön, sem itthon, ami óriási teljesítmény, hiszen e művek egyenként is kihívást jelentenek a művészek számára. A Liszt esszencia című koncerttel veszi kezdetét tehát a jubileumi fesztiválév programsorozata, a koncert elején átadják a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját, és Innovatív Zenei Projekt díját.

A jubileumi fesztivál részeként nyílik a Magyar Zene Házában a Cziffra György életét és művészi pályáját átfogóan, interaktív módon bemutató kiállítás: az intézmény aulájában a tárlat enteriőrje egy hatalmas zongorát formáz majd. A kiállítás kurátorai Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója és Balázs János zongoraművész. A jubileumi Cziffra Fesztivál különösen gazdag programkínálattal várja a közönséget 2024 őszétől 2025 tavaszáig, több helyszínen, különleges eseményekkel, világsztárokkal. A mintegy negyven eseményt magában foglaló ünnepi programsorozat október 29-én Oslóban indul, majd Budapesten és Londonban is koncerttel ünnepelnek. A fesztivál részletes programja: Cziffra Fesztivál | Cziffra György Fesztivál.