Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Cziffra György emlékkoncert-sorozat zárókoncentjén a Szegedi Nemzeti Színházban 2024. május 30-án

Zsigó Róbert a Cziffra György emlékkoncert-sorozat záróeseményén azt mondta, ismerni a múltat és a kultúrát igazi kiváltság, de feladat annak továbbadása is, „mert mi, magyarok nemcsak megélni és megmaradni”, hanem a jövőt is gyarapítani akarjuk.

Hirdetés

Kiemelte: éppen ezért a kormány az európai átlag kétszeresét, a nemzeti össztermék egy százalékát fordítja kultúrára, és a Nemzeti Tehetség Programon keresztül évente 300-350 ezer magyar fiatal felkarolásáról és támogatásáról gondoskodik.

Elmondta, az emlékkoncert-sorozat a felnövekvő magyar tehetségekről, mentoraikról, tanáraikról és általánosságban a magyar kultúra minden alkotójáról szól. Hozzátette, Cziffra György megmutatta, miként lehet a „reménytelenségben is teremteni, a kilátástalanságban is újrakezdeni, a zenével oda is eljutni, azokra is hatással lenni, akiknél minden más lehetőség kudarcra van ítélve.”

Korábban írtuk

Zsigó Róbert hangsúlyozta: a zene egyedi helyet foglal el a magyar kulturális örökségben, nem köti sem idő sem tér. „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be” – idézte Kodály Zoltánt.

Az államtitkár szerint a zenének esélye van rendet és békét teremteni a szívekben, a lelkekben, és esélye van arra is, hogy erősítse a béke iránti vágyat a „túl gyors, túl zajos, békétlen, zaklatott világunkban.”

Zsigó Róbert elmondta: a koncertsorozat utolsó eseménye nem lezárás, hanem felvezetés a nyári bárzongorista-versenynek és az ősszel útjára induló Cziffra Vándorkiállításnak, amely majd novemberben nyílik meg a Magyar Zene Házában.

A világhírű zongoraművész, Cziffra György művészetének, életének és munkásságának emléket állító, Szegeden végződő koncertsorozatot Balázs János, Miklósa Erika és Gubik Petra közreműködésével tartották meg országszerte öt városban. Korábbi helyszíne Kecskemét, Pécs, Győr és Debrecen volt.