Zsiráf az ablakban

A rendszerváltás környékén született generáció tagjai számára a mai napig felejthetetlen élmény, amikor egy Ladával vagy egy régi Škodával eljutottak a Bécs melletti Gänserndorf egykori szafariparkjába, ahol az autó üléséből, testközelből szemlélhették meg a zebrákat, zsiráfokat vagy a fűben hűsölő oroszlánokat. Egy ilyen látogatás egyben egy „falatnyi nyugati életérzést” is jelentett, csakúgy mint az osztrák sztrádákon elsuhanni a hatalmas Marlboro-plakátok mellett, vagy kijutni a kilencvenes években hazánkat még messze elkerülő menő észak-amerikai együttes koncertjére.

Álomból valóság

A cigarettaplakátok azóta mindenhonnan eltűntek, a könnyűzenei élet térképére lassan Kelet-Európa is felkerült, autós szafari viszont mind ez idáig nem volt hazánkban. Annak ellenére sem, hogy a legendás, immáron hetedik generációs artistacsaládból származó ifj. Richter József, aki egyben a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója is, már közel tíz éve álmodozott egy hasonló állatpark létrehozásáról. A magyar és világ körüli turnék, a precízen felépített és a legrangosabb szakmai díjakat elnyerő előadások megtervezése és a társulat vezetése minden idejét felemésztette, így paradox módon a koronavírus-járvány kellett hozzá, hogy a régi terv megvalósulhasson. A tömegrendezvények betiltása természetesen a Magyar Nemzeti Cirkuszt is érzékenyen érintette: a fellépések elmaradtak, a területbérleti díjak és a marketingköltségek egy része elveszett, ennek ellenére a hazánkban ragadt külföldi artistáknak szálláshelyet kellett biztosítani, a cirkusz állandó munkatársainak fizetést adni, az állatok etetésének, takarmányozásának milliós költségeiről nem is beszélve. De ahogy a kulturális életben az elmúlt hónapokban megtapasztaltuk, a válság sok helyen a fejlődés, előrelépés katalizátorává is vált: a szafariparkkal nem csak egy régóta dédelgetett álom válhatott valóra, a megnyitásából származó bevétel anyagilag is stabilizálta valamelyest a társulatot.

A park a Budapesttől alig harminc kilométerre található Szadán valósult meg, a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz közös, az állatok téli menedékeként szolgáló öthektáros telkén. A munkálatok villámgyorsan haladtak, a koncepció megtervezése, az utak és a kifutók kiépítése, illetve a jogszabályi feltételek megteremtése mindössze két hónapot vett igénybe, így a budapesti kijárási korlátozás feloldásával már május 20-án megnyithatták kapuikat. Az óriási érdeklődés ifj. Richter Józsefet is meglepte: a látogatáshoz előzetes internetes regisztráció szükséges, és jelenleg is legalább másfél hónapra előre kell időpontot foglalnunk a bejutáshoz.

Méltó körülmények

A szafariparkba kizárólag zárt tetejű személyautóval szabad behajtani, nem véletlenül. Az úton körülöttünk grasszáló tevék alig várják, hogy bekukucskáljanak a lehúzott ablakon a helyszínen vásárolható répa után kutatva. Hozzájuk hasonlóan az elefántok sem szemérmesek: hiába vannak kerítés mögött, ha a szabályokat megszegve kiszállnánk a kocsiból szelfit készíteni, könnyen lehet, hogy a mobilunkat ízletes falatnak néznék, és gyorsan kikapnák az ormányukkal a kezünkből. Bár az ember azt hinné, hogy elidegenítő érzés egy meghatározott útvonalon, ráadásul járműből kifelé kukucskálva figyelni az afrikai vadvilágot, az állatok szabadsága mindenért kárpótol. A négylábúak nem csupán alszanak egy kifutón, mint ahogy azt gyakran láthatjuk az állatkertekben, hanem fel-alá járkálnak a hatalmas otthonukként berendezett telken, és olyan természetesen viselkednek, hogy a látogató úgy érzi, mintha csak egy természetfilm forgatásába csöppent volna.

Ez annál is inkább becsülendő, mert nem minden társuk ilyen szerencsés. Az országot járva számtalan, olcsó jegyekkel csalogató vándorcirkuszt találni, ahol a sátor mellett lesoványodott tevék szomorkodnak, vagy kikötözve körbe-körbe sétáltatott pónik várják a lovagolni vágyó kisgyerekeket. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek vezettek ahhoz, hogy az Európai Unió több országában mára teljesen betiltották a vadállatok szerepeltetését a kulturális ágazatban, jellemzően a cirkuszokban. Ifj. Richter József sem rejti véka alá, mennyire zavarja, amikor szenvedő, rosszul tartott állatokról hall, hiszen az ilyen esetek a Magyar Nemzeti Cirkusz megítélésére is hatással vannak.

– Mint ahogy mindenhol az életben, a cirkuszosok közt is vannak kontárok, ahogyan olyanok is, akik szívüket-lelküket beleadják a munkába – magyarázza az igazgató. – A családom nemzedékről nemzedékre, csaknem kétszáz éve igyekszik bebizonyítani, hogy igenis lehet méltó körülményeket teremteni az állatok számára. Mindezt jól igazolja, hogy bár a fogságban tartott példányok ritkán szaporodnak, nálunk folyamatosan gyarapszik az állomány. Sőt, arra vonatkozóan is vannak kutatások, hogy a cirkuszi állatok megfelelő gondoskodás mellett gyakran még magasabb kort is élnek meg, mint vadon élő társaik.

Balett lóháton

A titok a megfelelő ellátás mellett az érzelmi törődésben rejlik. A kutyának sem elég csupán az élelmet és a megfelelő mozgásteret megadni, a belső harmóniája megteremtése érdekében folyamatosan nevelni is kell. Ugyanez igaz a nem házia­sított állatokra is, amelyek jóval kiegyensúlyozottabbak lesznek, ha nem a kifutón vagy egy ketrecben, passzívan és unatkozva töltik az életüket, hanem folyamatosan oktatják őket. A Richter dinasztia tagjai ezért szinte családtagként tekintenek az állatokra. Az egyik, negyven éve velük élő elefántjuk pedig igazi híresség, hiszen nemcsak a porondon bizonyított szerte a világon, hanem a mozivásznon is, amikor Roger Moore oldalán szerepelt a Polipka című James Bond-filmben.

Ez az „emberséges” szemlélet a műsorszámokban is visszaköszön. A Richter család mindenkori hitvallása, hogy az állatot nem idomítani kell, hanem hozzászoktatni az ember jelenlétéhez, és az így kialakított kölcsönös viszony szépségét kell hangsúlyozni a manézsban. A cirkuszi szakma Oscar-díjának számító Arany Bohócot is e hozzáállásnak köszönhetően nyerték el 2018-ban Monte-Carlóban. Egyik műsorszámukban tucatnyi elefánt, teve és zsiráf haladt három különböző irányba egy tizenhárom méter átmérőjű porondon, bámulatos táncot bemutatva, és itt adták elő leghíresebb produkciójukat is, amelyben ifj. Richter József két vágtató ló hátán állt egyszerre, miközben felesége, Merrylu Casselly a karjain vagy a vállán egyensúlyozva mutatott be hajmeresztő akrobatamutatványokat. A Pas de deux – balett lóháton című számmal nem csupán Monacóban diadalmaskodtak, hanem itthon is történelmet írtak, idén januárban a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál mindkét fődíját elvitték.

– Mindez két dolgot jelez számomra: hogy van jövője a hagyományos cirkusznak, és hogy az állatoknak igenis a színpadon a helyük – summázza ifj. Richter József. – Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy egyszer a szadai szafariparkban is legyenek majd különböző műsorszámok, jelenleg azonban a Magyar Nemzeti Cirkusz második otthonára, Balatonlellére koncentrálok. Négy hónap kényszerpihenő után itt lép fel ismét a társulatunk, július elsejétől egész nyáron át zajlanak majd az előadások az Osztrák Nemzeti Cirkusszal együttműködésben. És természetes, hogy a bohóc- és artistaszámok mellett az állatok sem maradnak ki a reflektorfényből.