A Fidesz-szavazókhoz

Töprengés választások között

Ne bízzuk el magunkat! Hiába szavaztak a legutóbb többen a Fideszre, mint bármikor, kettővel kevesebb képviselőnk lett az unióban, mint volt, pedig ha mind a 21 szavazatot elvittük volna, az sem lett volna elég ahhoz, hogy az uniót jó irányba térítsük. Ha többen mentek volna el szavazni, arányosan kellett volna több szavazatot kapnunk. A többletszavazóknak nagyobb része szavazott az ellenzékre, mégpedig egy egészen frissen fellépett párt egészen ismeretlen jelöltjére. A fővárosban is álltunk már jobban, ha nem is a legutóbb. Karácsonyt ilyen teljesítmény után még a független, félellenzéki jelölt támogatása árán sem sikerült legyőzni…

Le kell számolni végre a mozgósítás mítoszával! Ha csak azokat hívogatják (naponta háromszor), akik valamikor, valamiben támogatták a Fideszt, és nem győzünk meg olyanokat, akiket nem ismerünk, akkor fogyni fognak a szavazóink. Az egyszerű plakátüzenetek csak egy feltételezett rétegnél érnek célba, másokat viszont bosszantanak.

Kell vitatkozni!

2002 után a jelszó: „Mindenki hozzon még egy embert!” Ha nem így lett volna, akkor most nem lennénk ennyien. Akkor arra biztattak, hogy mondjuk a magunkét villamoson, sorban állás közben, vitatkozzunk stb. Most meghúzzuk magunkat, ha úgy véljük, a beszélgetőtárs nem a mi oldalunkon van. Ők pedig hangosan szidják a kormányt úton-útfélen, rágalmaznak, keltik a gyűlöletet, nemhogy bizonyítékra, még tény nevesítésére sincs szükségük, elég, ha sokat mondják. Nem számít, hogy baloldali vezetőknek konkrét korrupt ügyeik vannak, azokat újraválasztják. A róluk szóló hírek valószínűleg el sem jutnak az ő szavazóikhoz, a baloldali sajtó nem foglalkozik velük. Egyes rétegek meg csak hallomás alapján, arcra vagy őket személyesen érintő kellemetlenségek alapján szavaznak.

Az idősek, akit még tévét néznek, Magyar Nemzetet olvasnak, lassan kihalnak, az ún. közösségi média pedig mást tálal. Sokan hivatkoznak arra, hogy ők körültekintően tájékozódnak, csakhogy az algoritmus válogat nekik.

Nehéz vitatkozni, mert tények kellenek. Mégis kell vitatkozni. Mind felelősek vagyunk.

Még van idő!

A rendszerváltozáskor nálunk dolgozták ki talán a legigazságosabb, legjobban működő választási rendszert. Most már látszik, hogy az egyfordulós választásra való áttérés a jobboldalnak sem jó. Rákényszeríti az ellenzéket, hogy mindenáron előre összefogjon, bármennyire bármennyire mások az elképzeléseik (ha ugyan vannak azonkívül, hogy hatalomra akarnak kerülni mindenáron). Volt néhány próbálkozás a Fidesztől eltávolodott, de komolyan vehető személyek részéről, akikben a Fidesz-kritikusok reménykedtek, de sorra beálltak Gyurcsány mögé, félve, hogy be sem jutnának az Országgyűlésbe. Azelőtt az első fordulóban kiderült, kinek van esélye, és aki rossz lóra tett, másodjára választhatta az esélyesek közül, aki, ill. amelyik párt közelebb áll az ő értékrendjéhez, így nem veszett el a szavazata. A bekerülők közt is megmutatkoztak az erőviszonyok, és azok alapján lehetett a választás után koalíciót kötni. ’98-ban Orbán Viktor nem volt kénytelen előre megalkudni a Kisgazdapárttal, ha nélkülük is tudott volna kormányt alakítani, nem vette volna be őket. Most kényelmes az állandó együttműködés a kereszténydemokratákkal, de nem volna baj, ha meglátszana a választáson, ki mekkora részt hoz a közösbe. Nyilván takarékosabb az egy forduló, de demokratikusabb, igazságosabb a kettő. Talán érdemes volna újragondolni. Igaz, ezt nem várhatjuk azoktól, akik a jelenlegi rendszert megalkották, de valószínű, hogy széles körű egyetértés lenne benne. Még van idő a következő választásig.

(A hosszú levelet több részletben közöljük.)