Hirdetés

Az átkeretezés (reframing) egy pszichológiai (NLP) szakkifejezés, amely eredetileg arról szól, hogy bármilyen rossz tulajdonságunkat, tapasztalatunkat, helyzetet át tudjunk „keretezni”, alakítani számunkra pozitív, segítő erőforrássá. Mert lehetséges. Csakhogy ez a módszer egyben – és ősidők óta – egy nagyon gyakran használatos védekezési technika is. Akkor, amikor a bármilyen rossz tulajdonság, cselekedet megnevezésére, bírálatára azonnali válaszaként, védekezésül az hangzik el pl., hogy „te ezt azért mondod, mert én … vagyok”. Ekkor a pontpontpont az valamilyen csoportot (legtöbbször kisebbséget) jelent, aminek tagja/része a bírált személy. Vagyis a rosszaság, a hiba helyett a tagság – és így a csoport – lesz azonnal a téma. Az átkeretezés tehát magyarul és ilyenkor elterelés a témától.

Eme hagyományos érvelési-védekezési manővert látni a hajdanvolt gazdasági hetilapnál is, amely mostanság már nem gazdaságpolitizál, hanem elhagyta a gazdaságot. Írják, hogy „Tucker Carlson filmje a szokásos összeesküvés-elmélet, ami visszanyúl a klasszikus zsidóellenes közhelyekhez – mondja Emily Tamkin”. Tamkin, aki Soros életrajzírója, a hetilappal együtt gátlástalanul átkeretez: „A Magyarország kontra Soros film antiszemita.” Sőt, Tamkin még olyan agyafúrt is, hogy azt is kijelenti, a film „maga a megtestesült antiszemitizmus, mert arra a fehér felsőbbrendűséget tükröző összeesküvés-elméletre épít, miszerint az üzletember demográfiai háborút vív a Nyugat ellen”. Hm. Ez biztos igaz, mert ugye a szemiták nem fehérek, tehát a „fehér felsőbbrendűség” így bizonyítottan ellenük irányulhat (ezért az antiszemitizmus). Szóval, ha rossz cselekvésről van szó, nem szabad hagyni átterelni a szót pl. a csoportbeliségre.