Hirdetés

„Őt kérem”, mutat az alsó polcon lévőre. „A kirakóst olyan jól ki sikerült rakni, hogy…” „Milyen új biztosítások elérhetőek?”

Ne menjünk vissza Ur városáig, hol az özönvíz előtti királyok neveit olvashatjuk. Elég, ha tudjuk, hogy nyelvünk ősi, talán a legtöbb eredeti nyelvgyök mutatható ki benne ma is. Mivel történelmünk során szót kellett értenünk közeli és távoli szomszédainkkal, királyaink és országnagyjaink gyakorta beszéltek idegen nyelveket, és a pórnép is bírt tót, rác, sváb, oláh stb. alapokkal. A felvilágosodás nevezetű elsötétítés idején nem egy főúri család magyarul nem, de több idegen nyelven beszélt, mert úgy emelték gyerekeiket az európai kultúrába, hogy német, francia, angol, olasz anyanyelvű nevelőt vettek melléjük. Az elbukott 1848–1849 megteremtette a magyar nemzetállamot, és a néma, dacos ellenállás évtizedei felélesztették a magyar nyelvet. A latin–ógörög alapú többnyelvűség mint az egyetemes műveltség megszerzésének alapfeltétele nálunk 1948-ig maradt, onnan viszont komoly életveszélyt jelentett az oroszon túli többnyelvűség. Aki a rohadó imperializmus népeinek nyelveit beszélte, könnyen csúszhatott a kém, belső ellenség kategóriájába, amiért statuálni kellett. Persze az életet még a bolsevik őrület se tette zárójelbe, és hamar kiderült, hogy a lenini úton mászkálva se tudunk szót érteni mimikával és mutogatással. Egyre erősebb igény támadt tehát az úgynevezett nyugati nyelveket beszélőkre, és ahogy emelkedett Távol-Kelet, fontossá vált a velük való szóértés is. Mára áttörtük a gátat, mind fiatalabb korban tanulnak egy vagy mindjárt két idegen nyelven tantárgyakat gyerekeink – ők már nem a döcögősen hintáztatott do you want the nyelvvel próbálkoznak.

Csak épp mintha magyarul felejtenénk el a fene nagy angol otthonosságunkban. Pedig nem kritérium, inkább valami rossz trehányság az egyik oldali nyereséghez másik oldali veszteséget kenni! Tanuljunk tehát nyelvet ismét – a magyart, mert az ismert szavak egymás mellé sorolása még édeskevés az értelmes beszédhez!

(Hogy ne búcsúzzunk ennyire szomorún, idemásolom, amit a hatvanas évek végén olvastam a tihanyi apátság falára erősített papírlapról: Kérjük kedves látogatóinkat, hogy mindenfelé eldobált papírszemetekkel ne rongálják a Balaton esztétikájának a látképét!)

Korábban írtuk