Három kérdés – Tömegközlekedés
Kardos Ágnes, e-mailA BKK honlapján keresztül április elején három kérdést tettem föl tömegközlekedési ügyben a BKK Igazgatósága vezetőjének, Draskovics Tibornak. Választ azóta sem kaptam.
Ez a három kérdés a következő:
1. Ha már ez év elején ünnepélyesen átadta Karácsony Gergely a 3-as metró déli szakaszát, amely a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között jár, miért nem működik a hét végén?
2. Az ünnepélyesen átadott szakaszon miért nem működik a Népliget megálló liftje?
3. Mikor épül meg ezen a már átadott szakaszon az akadálymentesítést szolgáló mozgólépcső?
Határozottan úgy emlékszem ugyanis, hogy a Tarlós István által átadott metrószakasz azóta is folyamatosan üzemel!
Történt azonban ezek után még egynéhány dolog a BKK-nál.
Egyrészt a 3-as metrónak ez a szakasza most már a hét egyetlen napján sem működik. Másrészt a BKK szinte minden buszánál áttért az első ajtós felszállásra. És éppen a legnagyobb kánikulában vezették be ezt a rendszert.
Szerintem Draskovics Tibornak le kellene köszönnie posztjáról egy hozzáértő ember javára.
A tömegközlekedés nem arra szolgál, hogy az önkormányzatnak vagy a felelős vezetőinek minél nagyobb bevételt hozzon.
Ha azt akarják elérni, hogy minden utas vegyen jegyet, több ellenőrt kell foglalkoztatni. Mégpedig úgy, hogy biztonságban legyenek az ellenőrök is!
