Hirdetés

Valahogy úgy rétegződik az idő, ahogy igazi télen esik a hó. Ráhullnak az újabb hóesések, és a rétegek a tél vége felé mint a fák évgyűrűi mutatják az év havazási történéseit.

Magam megérkezvén az ötvenes évek legelején, belenőve a fényes szelek életébe, máig hatón itatott át a szöggel kivert talpú bakancsok masírozásának zaja. Bakancsok csattogtak, nehéz vasajtók csapódtak, sikolyok verődtek kongó folyosókon. Igaz, ezek már inkább a sötétség délben idejéhez tartoztak, de sebaj, fogd a másikra, amit te csinálsz. Miként: aki a Nemzet Harcában nem vesz részt, az felkoncoltatik! – zúgott a rádiójátékokban a vészterhes Szálasi- (fasiszta!) időkre emlékeztetve, amit szép suttyomban fokozatosan áttoltak Horthy nevére. Amilyen sunyi ez, olyan hátborzongató embertömegek értelmetlen halálba hajszolása fals győzelmi esélyekért, idegen érdekekért. Vergődtünk az egymás nyakába csúsztatott idősávokban 1990-ig, amikor is felemelhettük fejünk –egy odakészített hurokba. Ma fegyver csörög, haló hörög a reménytelen fronton, de aki nem áll ki a demokratikus népek győzelméért, az… megakasztja a nagymogulok üzletmenetét. A cellák, vasajtók még megvannak. Az Ukrajnába szervezett háború kitörésének mások évfordulójára a Központi Bizottság elnök asszonya, Kanada szivárványos zoknijú miniszterelnöke az olasz tússzal utazik Kijevbe, hogy ott megünnepeljék a háborút? A ránk csúszott régebbi idősíkban mozogva ma droggal melegített hölgyek és urak vonulnak az utcán testi és lelki szerelemszabadságot követelve, és üldözöttjeik, a jelen gyerekei lelkébe ugyanúgy beleég a felkoncoltatik. Az utolsó ukránig emitt, az utolsó harcosig amott. Ezalatt társadalomtechnikusok igyekeznek frontra terelni Európa migránsokkal zsarolt népeit, hogy megint egymás torkát marva tapossanak maguk alá minden emberit – amit pedig már úgyis elvesztettünk a múlt század második évtizedében.

Korábban írtuk