Kell még egy fokozat 2. – Hozzánőttünk a lakáshoz
Kanizsai Rozália, e-mailA háború előtt ha valakinek volt pénze, épített egy bérházat, és lakbérekből jól megélt. Erről szól a Capitaly társasjáték. De nem egyetlen lakásból akartak nagy hasznot húzni. Voltak nagy, elegáns lakások és körfolyosós házak sok kis lakással. Jómódú polgárok is éltek bérlakásban, és béreltek Pesten lakást olyanok, akiknek valahol vidéken volt kastélyuk, kúriájuk. Értelmiségiek, alkalmazottak akkorát béreltek, amekkorára éppen szükségük volt, vagy amekkorára telt a fizetésükből. Egy nagynéném például ugyanabban a kerületben négy helyen is lakott. De az is lehetett szempont, hogy a munkahelyük közelébe költözzenek. Csak a 70-80-as évektől alakult így, amikor a szocialista állam eladta (kedvezményesen) a lakóknak a korábban magántulajdonosoktól elvett lakásokat, és ha épített, már nem bérlakásokat épített, hanem öröklakásokat.
A saját képünkre alakított lakáshoz hozzánövünk, és akkor is ragaszkodunk hozzá, ha már nincs szükségünk akkorára. A budapesti lakás érték, és ha valaki más városban vagy külföldön vállal munkát, akkor is megtartja. Ha neki kellene lakbért fizetnie, föladná. Így viszont vagy üresen hagyja, vagy hasznot akar húzni belőle. Többek közt ezért áll üresen sok lakás Budapesten, illetve ezért magasak a lakbérek.
