Hirdetés

Arra érkeztünk a nyaralónkba, hogy valaki beköltözött. Kapu, ajtó rendesen zárva, az ablakok tárva-nyitva, a szúnyoghálók leszedve. Bent egy fiatalember éppen mosta a ruháit. Talált magának ágyneműt, törülközőt, ivott kávét, bekapcsolta a tévét. Felszólításra némi hebegés-habogás után összekapta a holmiját, és elhúzott. Még sajnáltuk is, olyan szerencsétlen flótásnak nézett ki. A buta a szomszéd utcában ugyanígy próbálkozott, még aznap elfogták a rendőrök. Tőlük tudtuk meg, hogy nemrég szabadult a börtönből, lopás és hasonlók voltak a rovásán, a szülei drogosok, nem akart hazamenni. Mit gondolhat egy ilyen? Másnak nyaralója is van, neki lakása sincs. Ha újra kiszabadul, hova megy? És „mit érlel a sorsa” annak, aki nevelőotthonból vagy nevelőszülőktől kerül ki? A 3 százalékos hitellel vásárolható lakás nagy előrelépés a lakáshoz jutásban, de egy fokozat még hiányzik: az olcsó bérű minimállakás. A ma hibásan albérletnek nevezett, valójában magánbérlet csak magas fizetésűeknek megoldás.

Az, hogy a magyarok tulajdonlakásban szeretnek lakni, nem olyan régi hagyomány, mint ahogy miniszterelnökünk gondolja, sőt, inkább kényszer.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó cikkünk